Egy szülő halála miért olyan megrázó még felnőttkorban is?
Nem voltunk jóban, nagyjából ha havonta beszéltünk két mondatot, akkor azzal sokat mondok. Mégis, már 8 hónapja meghalt, és még mindig nem tudok túllendülni rajta, pedig azért a gyásznak ennyi idő alatt már le kellett volna zajlania. Folyton, amikor történik velem valami jó dolog, eszembe jut, hogy ezt már nem élhette meg, pedig mennyire jó lenne, ha tudná- pl most fogok diplomázni, mindig nagyon izgult az egyetemi előmenetelem miatt (és persze, ez egyik okozója volt a köztünk lévő millió meg egy konfliktusnak), és annyira rossz érzés, hogy nem láthatja. Nem számítanék rá, hogy büszke legyen (vagy egyáltalán elégedett), de talán megnyugodhatna. Májusban megyek férjhez, és annyira rossz a gondolat, hogy nem lesz jelen az esküvőmön, vagy majd nem fogja a kezébe az unokáit.
Miért ilyen nehéz ez? Főleg, hogy a kapcsolatunk a legjobb szándékkal is katasztrofálisnak volt mondható. Hogyan lehet ezen túllendülni?










Talán azért érzel így a rossz kapcsolat ellenére is, mert így már sose lesz lehetőségetek rendbe tenni a kapcsolatotokat.
Meg ha nem is voltatok jóban, azért mégiscsak a szülőd, egymáshoz tartoztatok. Meg gondolom, fiatal is lehetsz még. Más, ha 50-60 éves vagy és úgy hal meg a szép idős kort megért szülőd, mint fiatalon. Mert írtad is, hogy így sok minden kimaradt, amit nem láthat már, diploma, unokák.
Én a nagyszüleimre szoktam így gondolni, hogy egy csomó mindent még elmeséltem volna nekik, egy csomó örömet megosztottam volna még velük.





Azert, mert ha az ember elveszit valakit akit szeret az faj. Sokaig.
Te szeretted, es valoszinuleg o is teged, annak ellenere hogy nem sikerult jo kapcsolatban lennetek. Van ilyen.





Ne bantodj meg, de nekem inkabb ugy tunik, hogy bizonyitani akarsz neki. Hogy az faj, hogy ezt a sok-sok jot, amit az utobbi idoben elertel, nem mutathatod meg neki. Mert ugy erzed, hogy megerdemelned, hogy vegre elismerjen. Mert nehez lehetett ugy felnoni, hogy sose volt igazan buszke rad. Hogy soha nem erezted, hogy "jo" vagy.
De ez csak az en benyomasom a helyzetrol.















Ha jól sejtem elég fiatal vagy még, és nem lehetett túl rég, hogy anyukáddal éltél együtt, gondolom nem sok éve élsz külön... Továbbá hiába ritka az egy havonta 2 mondat, azért az meg volt, és valószínűleg egy "stabil pont" volt, még ha nem is bírtátok egymást.
És most már nincs ez a stabil pont...
Ezen kívül van egy olyan tippem is, hogy míg élt is anyukád, lehet, hogy vágytál arra, hogy másmilyen legyen, vagy hogy a kapcsolatotok jobb legyen, ki tudja, talán még reménykedtél is, hogy idővel jóban lesztek. Szóval azt akarom mondani, hogy talán még életében éreztél egy hozzá kapcsolódó hiányérzetet, ami ezzel, hogy meghalt, már örökké hiány marad. Talán ilyesmit érezhet az, aki árvaként nő fel, nála örökké ott lesz ez a hiányérzet...
De mivel neked mégis csak volt anyukád, az a hiány ezzel a halálesettel valahogy most még intenzívebb rossz érzés...
Idővel biztos jobb lesz.
Ha máshogy nem, hát úgy lendülj túl rajta, hogy álmodd azt, hogy milyen lett volna, ha jó anyád lett volna és jó kapcsolatotok, és törekedj arra, hogy ha gyereked lesz, te már jól csináld..., ne kövesd a rossz példát...!





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!