Csajszi1993 kérdése:
23 éves vagyok, és el fogok költözni otthonról, de nem olyan egyszerű?
Figyelt kérdés
Egy kisvárosban éltem eddig, volt egy jó munkahelyem, már több éve itt dolgoztam, de közben elvégeztem egy egyetemet, amivel a fővárosban tudnék jobban érvényesülni úgy, hogy normálisan megélhessek belőle, és még maradjon is pénzem. Találtam egy olcsó albérletet, ahova költözök, már el is intéztem, de csak ideiglenesen leszek ott, mert a próbaidő után kapok szolgálati lakást (állami helyen fogok dolgozni), tehát még attól is kevesebb lesz a kiadásom, az összeg pontosan 8.000.- Ft. Az a baj, hogy a családom ezt nemigazán hajlandó elfogadni. A szüleim nem élnek együtt, apukám élt egyedül, ő elfogadja, hiszen eddig sem vele éltem, csak annyit mondott, hogy vigyázzak magamra, megbízik bennem, és hogy gyakran jöjjek haza, amit nyilván meg is fogok tenni. A gond az, hogy édesanyámmal éltem, aki skizofréniás, de gyógyszereket szed, és úgy el van, viszont nagyon sajnálom, és nagyon bűntudatom van miatta, félek, hogy mi lesz vele egyedül, de az az igazság, hogy tönkretette az egész gyerekkorom, és ha rajta múlott volna, most semmim sem lenne. Az ő szüleinek ez nem tetszik, hogy el akarok költözni, végre kitörni az egész szenvedésből, nyilván, mert akkor nem lesz, aki gondozza, foglalkozzon vele. Van egy nővérem is, aki a közelben lakik, ő viszont le sem... ja a saját anyját. Már eddig is túl sokat eltűrtem ettől a családtól, és már rég el kellett volna mennem... De nem mentem el, mert mindig mást helyeztem előbbre, mindenkit sajnáltam, féltem mindenkitől, és nem mertem lépni, most viszont kaptam egy nagyon szuper lehetőséget, amiből felépíthetném magam, és végre helyre jönnék lelkileg is, stb., koncentrálhatnék magamra. Ma fogok menni anya szüleihez, és már előre tudom, hogy mekkora cirkuszt fognak rendezni ebből. Igazából anya is el tudja magát látni, csak hozzá volt szoktatva ahhoz, hogy minden meg van helyette csinálva, meg nem akar csinálni semmit, lusta, tohonya, semmi barátai sincsenek, stb. Ez részben a betegségéből is adódik, de előtte is ilyen volt... A nagyszüleim csak rám akarják sózni, hogy én betegedjek bele, de nem akarok. Szeretem az anyámat is, akármit is tett velem, de elég volt ebből!2016. dec. 16. 11:27
11/11 anonim válasza:
Dehogy vagy onzo. egy skizofrenias tud onallo eletet elni ha szedi rendesen a gyogyszereit es nem alkoholizal vagy dorgozik mellette. van a csaladnak mas tagja is torodjenek most mar ok vele.
Ne legyen lelkifurdalasod es ne tedd tonkre az eletedet egy ilyen anyaert. te maris tobbet tettel mint a tobbiek egyutt veve erte. koltozz el mihamarabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!