"féltesó" érkezése? Milyen hátránya lesz a fiamnak ha megszületik?
Hogy lesz-e bármiféle hátrány, ez csak az apján, az új nőjén és az apai nagyszülőkön múlik.
Én 12 voltam, amikor apai részről féltesóm született. Onnantól kezdve apám nem látogatt engem többé, a gyerektartást fizette, de ünnepekkor egyre kevesebb dolgot kaptam (látványosan kevesebbet,mint az új gyereke), később meg már nem kaptam semmit.
De nem kell ezt alapul venni, léteznek intelligens, normális emberek is. Amennyiben ők azok, a fiad ugyanolyan bánásmódban fog részesülni.
Nem akarok bunkó lenni, de honnan a jó fenéből tudná bárki megmondani, mi lesz a későbbiekben? Senki nem lát a jövőbe, ahogy te sem. És itt ez a lényeg.
Még meg sem született az a szerencsétlen gyerek, de te már rémképeket látsz.
Sajnálom, hogy a volt párod szülei nem foglalkoznak az unokájukkal, valószínű ez a másik baba érkezésével sem fog változni, hiszen a tieddel eddig sem tették.
Ez a rész tehát "pipa".
Az apuka jelenleg gondoskodik róla anyagilag, viszi láthatásra, szereti.
Ha nem így lenne, akkor csak kipengetné a tartásdíjat és ennyi. Tehát nem hinném, hogy egy édesapa viszonyát, aki szereti a gyerekét, bármi jelentősen meg tudja változtatni iránta. Még az is lehet, hogy a másik gyerek születése pozitív irányba tereli a dolgokat, mert apuka azt fogja látni, hogy van egy gyereke, aki vele él, akivel minden nap együtt tud lenni és ott a másik, akivel csak hétvégenként találkozik. Ezáltal kialakulhat benne egyfajta "bűntudat" és kompenzálni akar majd, ami jelenthet több együtt töltött időt, több figyelmet.
A párja jelen volt az életében eddig is, ha vele ilyen szempontból nem voltak "gondok" és jól viszonyult a te gyerekedhez, szerintem ezután sem fog változni a dolog, az ilyesmi már az elején kiütközik, ez is "pipa".
A ruhás részt nem értem. Kért tőled bárki is kinőtt babaruhákat? Mert nekem nem úgy jött le, szóval ezen nincs mit hisztizned, már bocs... Amúgy meg ha nincs égetően szükséged plusz bevételre (a ruhák eladásából) én biztos felajánlanám a helyedben, hogy adok. Ez egy kedves gesztus és még abban is segíthet, hogy jobb viszony alakuljon ki a másik anyukával, hiszen mégiscsak ő a gyereked testvérének az édesanyja.
Tényleg nem akarlak bántani, de számomra ez az egész egy felesleges hiszti a részedről.
Azt elhiszem, hogy tartasz ezektől avdolgoktól, de te már annyira rápörgetted magad, hogy az agyrém.
A gyereked érdekében gyorsan szedd össze magad, mert pont te fogsz neki ártani ezzel a folyamatos szorongással és pánikolással.
Lehet, hogy még kicsi, de a kis antennái nagyon is jól veszik az ilyen jeleket és meg fogja érezni a feszültséget közted és az apja, meg a babával kapcsolatos dolgok között is és ettől egy idő után ő is "befeszülhet".
Neked inkább arra kell törekedned, hogy minél jobb viszonyt ápolj a másik családdal és támogatnod,hogy a gyerekek között szeretetteljes, szoros kapcsolat alakulhasson ki.
Várjatok már! Annak a gyereknek van anyja is meg apja is, meg nagyszülei is. Miért a kérdezőnek kellene ellátnia babaruhával?
Egyébként nem tud senki válaszolni a kérdésedre, az, hogy a te gyerekednek lesz-e hátránya ebből elsősorban az apján múlik majd, illetve hogy az új barátnő mennyire lesz hisztis attól ha az előző kapcsolatából is ott van a gyerek akivel törődik.
Hasonlo szituban vagyok, mint Te, csak itt en vagyok az, akinek orultek anyosek. A paromnak egy egyejszakas kalandbol van egy 14 eves fia. A csajt nem minositenem, de vhol az egysejtu es az amoba kozott van mar ami az agyi keessegeit illeti. a primitivseget mar meg sem emlitem. Anyosek viszont soha nem ereztettek a gyerekkel, h a szulei elcsesztek vmit. Ugyanugy szeretik a parom fiat, mint a mi kozos gyerekeinket a parommal. A parom sem ereztette soha a kulonbseget. A gyerek anyjaval csak minimalis szinten beszel, ami a gyerekkel kapcsolatos. Nem vagyunk baratok, de a gyerekek elott nem nyilvanitunk velemenyt. Sajnos nehez igy szetvalasztani, de neha muszaj, m nem a gyerek a hibas abban, h a szulei idiotak.
Ne foglalkozz azzal, h a nagyszulok mit gondolnak. Azt nezd, h hogy bannak a fiaddal, es ha barmifele megkulonboztetest tapasztalsz, akkor eloszor beszelj a nagyszulokkel/exeddel. Aztan ha nem hasznal, akkor ne vidd a gyereket a nagyszulokhoz. A kinott ruhakat pedig akkor adnam oda, ha kerik, vagy tesznek ezzel kapcsolatos megjegyzest. Amugy en nem ajanlanam fel.
14-es válaszoló:
Pont ezt írtam. Ha az "új nővel" problémák vannak, az már kiütközik az elején. Eddig elfogadta a picit, akkor most nem fog átváltozni sárkánnyá. Mármint ha a terhessége megtudtával nem kezdett el másképpen viselkedni, nagy valószínűséggel ezután sem fog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!