Van itt olyan, aki nem szeret a szüleivel lakni, sokszor mérges rájuk, nem kapja meg azt amit szeretne (NEM pénz meg drága dolgok! ) de a szüleik szerint minden rendben van és azt hiszik, a gyerek megkap mindent?

Hát... nézzük csak...

Keresek havi 120-150 ezret. Ebből legutóbb is majdnem az egészet "nekik adtam", mert nem jönnek ki. Pedig mindenre költenek... (Dohány, energiaital, csipsz meg még sorolhatnám.)

Én elköltöznék, több okból is, de így lehetetlen.

Mindent megkapok-e? Hát nem. Ami nekem kell, már 3 éve saját pénzen veszem meg, már ha van... (22 leszek lassan.)

Én ilyen voltam, de már elköltöztem.

A szüleim tipikusan ilyen filléreskedő emberek voltak (ill. inkább magukra nem, rám nézve igen), és ők is szerették verni a mellüket, hogy mindent ,megadtak nekem. Jó, ha a minden az a tetőt jelenti a fejem fölé, a kaját, a tényleg csak nagyon szükséges ruhákat, gyógyszert, bérletet, akkor igen. De... sem fizikailag, sem lelkileg nem kaptam tőlük eleget. Semmi megértést, tiszteletet, emberként kezelést nem kaptam tőlük. Csak szapultak, kivételeztek öcsémmel, vertek, gúnyolódtak rajtam, csak akkor dicsértek, amikor volt vki, aki előtt lehetett hencegni a tanulmányi eredményeimmel, a véleményemet nem hallgatták meg, ha nem egyezett a véleményem, akkor vertek. Kb.

Fizikailag:

- ami a legdurvább volt, hogy mennyire nem hajlandóak higiéniai cuccokra rendesen költeni. Anyám mániája volt, hogy megvett egy olcsó sampont, aztán amikor már a 3/4-e elfogyott, akkor még 2 hónapig hígítgatta, ahogy tudta, és magában röhögött, hogy hú, de mennyit spórolt... csak éppen úgy a sampon nem volt hatásos, és tiszta csatak zsír volt a fejem mindig... és szerettem volna kiengedve hordani a hajam, de mondták, hogy ne, mert rosszul áll, mint egy bölénynek. Persze, ha hótt zsír, akkor igen.

- néha kértem volna egy illatos tusfürdőt, kiröhögtek, hogy fú, ki a franc használ illatosat, undorító, tessék csak a családi semmilyen Baba tusfürdőt használni.

- dezodorból is azt KELLETT venni, amit anyám szeretett, mindenkinek a családból. Nekem nem vált be, és úgy rimánkodtam, hogy egyszer hadd próbálhassak ki mást, de nem.

- még ünnepekre való ajándékkérésnél is megvétóztak mindent. kértem egy új fényképezőt, mert a régi már homályos képeket készített, épp kezdett szétesni - "nem baj, jó még a régi". Kértem a kedvenc előadóm CD-jét... minek az eredeti, öcséd lemásolja (előtte 2 héttel mondtam el, hogy én is tudok CD-t másolni, nemcsak öcsém akkora technikai zseni ám, és direkt mondtam, hogy ezt eredetiben szeretném... mi volt a fa alatt? öcsém által másolva a CD... ha ennyire nem akarják, akkor vettek volna egy tábla csokit vagy vmit, de ez már tényleg tiszteletnség sztem)

- ruhavásárlás... hát ez egy katasztrófa volt, de komolyan. Zsebpénzt nem voltak hajlandóak adni, de negédesen mondogatták, hogy "de ha vmi kell, szólj, és adunk rá pénzt". Csak aztán 99%-ban megvétózták, hogy "úgyse kell neked az, felesleges, nekem nem tetszik, fúúúúúúúúúúúj". Nem mehettem el egyedül ruhát venni, és bármi tetszett volna, ha nem anyámnak volt a stílusa, akkor "nem áll jól, ronda, undorító". Amióta nem otthon élek, ezerszer szebben, előnyösebben, stílusosabban öltözöm. Túlsúlyos voltam, erre anyám ilyen zsákruhákba öltöztetett, mindig a kínaiból vett alaktalan csíkos pólókat, mert az tetszett neki, meg rokonoktól kapott buggyos '90-es évekbeli cuccokat... sztem pár pulcsi fiús is volt belőle