Anya miattam akar elválni a férjétől. Beszéljek vele, vagy maradjak ki a témából? Hogy segítsek neki?
13 éve házasok.
Igazából akkor kezdett látszani az ellenszenve irántam, mikor megtudtam, hogy terhes vagyok. A szüleim, nagyszüleim azonnal támogattak, segítettek mindenbe, a nevelőapám már ezen is kiakadt, hogy menjek el dolgozni akkor, meg hogy semmi igazság nincs az életben, hogy más évtizedekig gürcöl azért, amit én percek alatt megkapok "csak úgy" és hogy nem normális, hogy luxusban élek, miközben ezért semmit nem tettem. Már akkor is volt egy nagy veszekedésük ezért, anya azóta nem is alszik vele.
Utána baj volt az, hogy a kicsi születése után anya 2 hónapot hozzánk költözött, később pedig az, hogy mindig jön hétvégente (nem ugyanabban a városban élünk, mi sosem tudunk menni). Ezt nem én kértem, anya ragaszkodik ehhez. Van, hogy jött vele a férje, de ez nem volt rendszeres.
Szeptemberben volt itt utoljára, akkor felpofozta a lányomat, mert véletlenül kiesett a kezéből anya iPadje és a nevelőapám szerint szándékosan dobta el... Láttuk rajta kívül hárman, kicsúszott a kezéből. Azóta én nem is beszéltem vele.
Ma hívott anya, hogy nem ma este jön, hanem inkább holnap reggel, mert későig tárgyal és sötétben már nem akar elindulni fáradtan. Kérdeztem, hogy a férje jön-e, mire mondta, hogy nem és valószínűleg már nem is fog jönni többet, merthogy különköltöztek és beadja a válópert...
Bűntudatom van, pedig nincs miért és anya is megmondta, hogy ez nem az én hibám, nem tehetek róla, hogy a nevelőapám idegbeteg. De szerintem ezt megbánná később, hiszen több, mint 10 éve házasok.
És azért féltem anyukámat, hogy mi lesz vele egyedül... Vagy inkább tereljem el erről a figyelmét és ne is hozzam fel?
Szeretnék neki segíteni, de nem tudom hogyan.
A pofonról inkább ne beszéljünk, azon én is nagyon kiakadtam és szerintem undorító dolog, ha egy felnőtt bármikor is megüt egy kisgyereket.
Az anyám, mikor elvált az apámtól még kiskoromban, rettenetes állapotban volt. 40 kg-ra fogyott, alig evett és szerintem ha én nem lettem volna ott kicsiként, akiről gondoskodnia kellett, fel sem kelt volna az ágyból... Ezt szeretném elkerülni, mert most nem leszek ott, hogy felrázzam, hogy legyen valaki, akivel foglalkozzon.





Neked van férjed, a gyereked apja veletek él?
Neki mi a véleménye? Jobban ismeri anyukádat, mint mi.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!