Apám iszik, ilyenkor teljesen elborul az agya, mit tegyek?
Figyelt kérdés
Azt nem mondanám, hogy részegre issza magát, de nem bírja az alkoholt, és ennek ellenére megiszik fél üveg bort vagy többet, máskor pálinkából iszogat elég rendesen, valamikor sört iszik. Csütörtök este, miután ivott (szerinte pár korty bort), majdnem megvert, mert felbontott sonkát talált a hűtőben, ami lejárt. Hozzám vágta a vákuumcsomagolást, majd üvöltözött velem, káromkodott velem, lehordott a sárga földig, mikor végre elment aludni, akaratlanul is sírni kezdtem, pedig máskor nem szokott érdekelni, amit művel, de, amiket mondott, nagyon betalált. Péntek este szerencsére nem találkoztam vele, mert későig osztálytársamnál voltam, nem akartam vele találkozni, viszont ő anyámnak előadta a törődő apukát (mikor egyáltalán nem az), hogy ő nem tud lefeküdni addig, míg itthon nem vagyok biztonságban. Szerencsére mégis lefeküdt, így nem találkoztam vele. Ma meg elvárta, hogy jópofizzak vele, és legyek vele kedves, mikor maximálisan kerültem a társaságát és a vele való beszélgetést, és még ő van megsértve, ugyanis azt mondta, hogy képzelem, hogy nem beszélek vele. Most őszintén, ő nem emlékszik rá, hogy viselkedett velem csütörtökön, vagy nem akar rá emlékezni, vagy mégis mit vár el?2016. okt. 8. 21:39
11/13 A kérdező kommentje:
Egyébként én is attól rettegek, hogy egyszer annyira kikészít, hogy idegroncs leszek. Meg nyilván már rettegek attól, hogy agyonver, de igyekszem nem itthon lenni, mással lenni, vagy, ha itthon vagyok és ő is, akkor kerülni.
2016. okt. 9. 13:00
12/13 anonim válasza:
Hat, kitartas...! Hasznald legalabb motivaciokent ezt a szituaciokent - tudod, azzal kell epitkezni amink van.
Egyszer kszithetnel egy videot apukadrol, amikor a godor legaljan van (kepletesen ertettem) es jozanul szembesithetned vele, hogy o ilyen estenkent. Lehet, hogy kiesne az altala megelt jo apa szerepbol, de hogy ez jol sul-e el, neked ettol jobb lesz-e, az nem100^.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!