Hogyan kérjek apukámtól a jogosítványra pénzt?
23 éves vagyok, 18 éves korom óta nem igen kaptam tőle pénzt, ha mégis akkor azt magától adta. Tavaly a húgom jogosítványát fizette ki, idén nyáron felajánlotta, hogy az enyémet is kifizeti csak járjak utána és mondjam meg mi mennyibe kerül. Én nem szeretek kéregetni, azt hittem előre ad majd időnként adott összeget, hisz ő látja, hogy egy hónapban mennyi pénzt tud erre szánni.
Ennek ellenére ez úgy nézett ki, hogy júliusban elkezdtem a kresz tanfolyamot, először csak a tanfolyam árára majd az orvosi vizsgálatra kértem pénzt. Két hét múlva mondtam neki, hogy kell az elsősegély tanfolyamra, illetve a kreszvizsgára is pénz, az elsősegélyvizsga árát majd csekken kell befizetni. Két héttel később megkaptam a csekket, kértem tőle pénzt, hogy befizessem, mire ő azt mondta, hogy azt hitte erre a múltkor már odaadta a pénzt. Szóval rosszul is éreztem magam, hogy én próbáltam vele megosztani mit milyen részletekben fizetek, ennek ellenére ő valószínűleg nem figyelt.
A tanfolyam utolsó napjaiban kaptunk egy szerződést, melyben le volt írva melyik autón mennyibe kerül egy óra, illetve összesen a 29 kötelező óra és a vizsga mennyibe kerül. Ezt is megmutattam neki, kikértem a véleményét, hogy szerinte melyik autón tanuljak, illetve próbáltam bevonni őt is, hogy lássa mi mennyibe kerül.
Augusztusban elkezdtem a vezetést, kértem tőle 7000 forintot az első két órára, ő adott kb. 37 000 forintot, amit egy ideig be is tudtam osztani. Mikor elfogyott, akkor kértem tőle az óra előtt egy nappal ismét, mire ő azt mondta, hogy legközelebb előre szóljak, mert nem tart itthon ennyi pénzt (7000 forintot kértem).
Azóta már egyszer-kétszer kértem még tőle pénzt vezetésre, de eléggé kellemetlenül érzem magam, mert én úgy gondoltam, hogy ő is tudja mennyibe kerül,így előre fogja adni a pénzt és nem nekem kell kérni, mert nem szeretek kéregetni.
A héten is kellene vinnem még pénz, illetve a jövőhét csütörtökön valószínűleg vizsgázom, azt is be kell majd fizetni. Már mondtam neki a múlt héten, hogy még hány óra van hátra és hogy előreláthatóan mikor fogok vizsgázni, hogyha esetleg most nem tudja kifizetni, akkor hátha szól, de szerintem azt sem tudja, hogy összességében hány óra van kifizetve.
A problémám az, hogy mivel ő fizeti próbáltam bevonni őt az egészbe, hogy ne csak úgy tűnjön a pénzt húzom le róla, hanem ő is lássa mit fizet, illetve azt sem tudom, hogy hogy áll anyagilag, egy hónapban mekkora összegre van kerete.
Más családokban is így működnek a pénzügyek? Mivel én nem szoktam tőle pénzt kérni, így nem tudom, hogy ez normális-e.
Konkretizáld.
Nálunk is volt feledékenység meg mikor vázoltam konkrétan a helyeztet egy hónapra előre kis veszekedés, de inkább morgás, a drágaság miatt, ami nem ellenem irányult. Meglett a pénz. Ha meg nem lett meg, akkor az sem ellenem irányult. Tessék időben szólni.
Mint írtam már elkezdtem, lassan be is fejezem.
Leginkább az érdekelne, hogy másoknál hogy működnek ilyen esetben a pénzügyek.
Akkor nem csak nálunk van így. Én előreláthatóan a jövő hét csütörtökön vizsgázom, ha át is megyek addig még legalább háromszor kellene pénzt kérnem.
Mivel az elején nem kötötték ki, hogy egy hónapban csak x összeget tudnak adni, így mindig attól félek, hogy mi van ha azt mondják most nem tudnak többet adni, mert ha előre tudnám, akkor úgy egyeztetnék időpontot.
Ráadásul nagyon kellemetlen, mert ha elkezdek mesélni a vezetésről majd utána rögtön mondom, hogy kellene egy 20-as úgy tűnhet, mintha csak azért mesélnék, hogy adjon pénzt, ha meg nem mondok semmilyen "körítést" azt még rosszabbnak érzem. Ráadásul apukám dolgozik, így nem is mindig van otthon, hogy tudjak tőle kérni, emiatt egyszer nem vittem órára pénzt mikorra meg volt beszélve (azt mondtam az oktatónak, hogy nem működött az automata) és az oktató felajánlotta, hogy akkor elvisz egy másik automatához és vegyek ki pénzt (alig akarta elhinni, hogy nincs nálam kártya).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!