Mi a véleményetek egy olyan 27éves lányról, akinek a szülei nem engedik, hogy elköltözzön ottholról?
#21
Az is ki tud állni magáért, hiába mentegeted, én is elő példa vagyok rá, rengeteg hasonló helyzetű embert ismerek, aki szintén, kizárólag akaraterő kérdése, amit igenis megtalálhat magában az ember, akármennyire és akármeddig is nyomorgatták. Már vagy 10 éve el kellett volna kezdenie a lázadást és az önállósodást, de még mindig nem késő. Ha viszont továbbra is hagyja magát elnyomni, mint egy akaratgyenge szobanövény, akkor magára vessen. Empátia ide vagy oda, egy elvileg felnőtt nőről van szó, aki még mindig gyerekszerepben van.. francokat jár egy ilyen embernek empátia, saját maga kovácsolja a sorsát, egy olyan helyzetben van, amit kontrollálhat, bármikor megváltoztathat, nem pedig rajta kívülálló okok miatt nyomorog.
Meg kell apucinak szépen mondani, hogy ha komolyan gondolja a fenyegetéseit, akkor ő nem fogja ezentúl apjának tekinteni az önzősége miatt és szépen összepakolni, ez egyáltalán nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik, ha megvan az elhatározás.. Valamikor el kell kezdeni felvállalni a konfliktusokat, és nem, nem 40 éves korban.
#20-as vagyok, még annyi, h nálunk volt ténylegesen is mosoly/beszédszünet, nem beszéltünk, nem találkoztunk több mint egy évig. De azt mondtam, ha ez az ára, h végre elfogadják, h önálló személyiség vagyok, akkor legyen. Az nem megy, h csak addig vagyok a gyerekük, míg az általuk kijelölt úton haladok. És messze nem arról van szó, h nem dolgoztam, drogoztam, rossz társaságba keveredtem. Csak nem azt tanultam, amit ők szerettek volna (de nem nekik kellett fizetni), nem azt dolgoztam, amit ők elképzeltek, és nem azzal a pasival jöttem össze, aki nekik tetszett.
Egy percig nem bántam meg, h a magam útját jártam.
Anyuka mit szól ehhez?
Apukával meg közölni kell, hogy felnőtt nő vagy (nem lány!!!) és szeretnéd élni végre a saját életedet.
én is ismerek egy majdnem 30 éves lányt.úgy ugrik,ahogy a szülei fütyülnek. ő sem költözhet el, nem bulizhat(bár úgysincsenek barátai), nem pasizhat stb. és engedelmesen tűri, nem ellenkezik.
az ilyen meg is érdemli a sorsát.
nekem is konzervatív szüleim vannak, sok csatát megvívtam velük, mert rengeteg mindent nem akartak engedni. de kiálltam magamért, elértem,hogy felnőttként tekintsenek rám. lassan meg is szűnik a sok tiltás, tudják,hogy nincs értelme.
kérdező, neked is azt javaslom,hogy állj a sarkadra. ez a fiú biztosan szeret téged,hogyha ennyi éven át eltűrte ezt. de hidd el,hogy nem lesz örökre melletted így, hogy össze sem költöztök, pedig van saját lakása. más 27 évesen már régen férjnél van, gyerekei vannak stb. nem ott tart,hogy jaj anyuék nem engedik,hogy elköltözzzek.
van egy jó hirem.. nem kell az engedélyük! összecsomagolsz és közlöd velük,hogy elköltözöl, felnőtt nő vagy, élni akarod az életed. komoly a kapcsolatod, itt az ideje összeköltözni. ha fenyegetnek,hogy nem mehetsz többet haza, ne érdekeljen. idővel majd megbékélnek . ne törj meg nekik.
tényleg cselekedj,ha meg akarod tartani a párodat. én ezt tenném
Bizony ám! Egyetértek az előttem szólókkal.Fogd magad,pakolj össze és menj a párodhoz.
Ha otthon maradsz,csak tönkre mész.
Én is hasonló cipőben jártam.20 évig zsarolt érzelmileg apám.Sőt,ami durvább vert is,míg otthon laktam. Ahogy leérettségiztem,összepakoltam egy bőröndnyi ruhát és mentem isten hírével.Felköltöztem Debrecenbe.Nem tudtam h hova menjek, nem ismertem senkit,de a sarkamra álltam.
Kb.1 éve nem beszélek apámmal,és nem hiányzik.Megtaláltam a párom, el is jegyzett,közös lakásban élünk,ő dolgozik én egyetemre járok plusz dolgozom mellette.
Már sokkal korábban eljöttem vna,de még el kellett temetnem édesanyámat.
Szóval,ha elmész otthonról, nem fogod megbánni.
Elnézést, de 21 éves létemre felröhögtem ezen.
Én nem is a páromhoz akartam költözni, csak szimplán tőle el. Nekem se engedte (19 voltam), azt mondta, oda többé nem mehetek, ha egyszer elköltözök, tőle többet ne kérjek semmit, az se érdekli, ha az árokparton döglök éhen.
Mint látod, még élek ;)
27 eves lany en mar itt rohogtem
Lany ?? Ferjes asszony gyerekkel es munkaval kellett volna irnod.
Kerdesem miert kenyelmes ez neked ?
Először is 27 évesen nem lány vagy, hanem felnőtt nő.
Másodsorban miért kell az engedélye?
Végül pedig azt mondom, hogy édesapád nem szeret téged.
Menj és ne törődj vele! Baj van nál az emeleten, tudod, hol .. a fejében..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!