Mit tegyek hogy a szüleim megváltozzanak?

14 èves làny vagyok, ès kèt ève külföldre költöztünk.

Most ballagtam nyolcadikbòl, de a szüleim nem engednek meg nekem semmit sem.

Èn nem bulizni szeretnèk, meg fiuzni, hanem elmenni a baràtnômhöz suli utàn egy-kèt óràra, vagy megnèzni egy filmet, vagy valami ilyesmi, de a szüleim nem engedik ezt meg.

Az osztàlytàrsaim szinte minden màsodik nap hívnak valahovà, hogy menjünk sètàlni, vagy fagyizni, ès a szüleim vàlasza mindig az hogy nem.

És ebben az a vicces,hogy egy lakóparkban èlünk, ès az összes osztàlytàrsam itt lakik (kb. 5-6 bèrhàz van egy helyen, ès egymàs mellett van az összes).

A mùltkor elhívtak gríllezni, a mi bèrhàzunk mögötti bèrhàz elé, de nem engedtek, pedig max egy màsfèl óràig tartott.

Sokszor ôk maguk vittek a suliba, holott elôttünk van, az ablakbòl làttak volna, ès ez azèrt màr nekem is ciki, mert mèg a kisebbek is egyedül mennek suliba.

Két èv alatt, hàromszor engedtek el az osztàlytàrsaimmal, de akkoris folyton hívogattai, meg kèrdeztèk hogy mikor megyek màr haza.

Ballagàs elôtt az osztàlyom elment kiràndulni 2 napra, de engem nem engedtek, ès egy csomò jò dologbòl kimaradtam.

Mindig jò tanulò voltam, nem kàromkodom, ùgy gondolom elèg jó gyerek vagyok, de valami miatt mègsem bíznak meg bennem.

Pròbàltam velük többször beszèlni, de vègûl mindig lekiabàltak, hogy èn mèg kicsi vagyok. Egyszer nagyon kiakadtam, akkor feleseltem nekik elôször, ès az is volt az utolsò. Azt mondtam nekik, hogy alig vàrom hogy betöltsem a 18-at, de azt feleltèk, hogy "mièrt akkor mi lesz? Csak nem azt hiszed hogy majd minden màshogy lesz?". Azòta màr nem is nagyon kèrdezgetem ôket, hogy elengednek-e valahovà, mert tudom mi lesz a vàlasz...

Csak ezzel az a baj, hogy szeptemberbe màr kezdem a gimit, ès mi lesz akkor ha mondjuk megtetszik valaki? Mert azèrt már èn is làtom, hogy ki helyes ès ki nem. Akkor majd leszedik a fejemet?

Meg nekem is màr pàran "udvaroltak", nyílvàn nemet mondtam mindenkinek, mert mèg azèrt fèlig-meddig gyerek vagyok, de ha megtudnàk akkor tuti bezàrnànak a szobàmba, èletem vègèig.

Egy màsfèl ève, apukàm talàlt egy fotòt a telefonomba, Leonardo DiCaprioròl. Tudni kell, hogy Ô a kedvenc színèszem, nagyon szeretem a filmjeit. Apukàm akkor èletèben elôször megpofozott. Pedig csak egy kèp volt, nem volt meztelenûl, meg semmi.

Meg mindig azt mondjàk, hogy sosem leszek önàlló, csak azt nem tudom hogy hogyan is lehetnèk, amikor soha semmit nem engednek meg.

Lassan 15 èves leszek, de mèg sohasem utaztam egyedül villamoson/metròn/busszon. Sohasem.

2 ève folyton csak velük vagyok, mert itt nicsenek rokonaink, ès màr kezdek megôrûlni.

Tudnàtok nekem segíteni? Mit tegyek hogy egy kicsit èn is önàllóbb legyek?

Egyèbkènt van egy kisöcsèm, ôt elengedtèk 2 napos kiràndulàsra, pedig Ô csak 11 èves, meg elmehet a baràtaival.

(Elnèzèst a hosszù szövegèrt)