Minden kikapcsolódási/szórakozási lehetőséget el vesznek tőlem a szüleim?

Sok ember mondja, hogy szükségem lenne valami tevékenységre, ami lefoglal, és szeretem. Szóval hobbira... De nekem sajnos ilyen nem lehet...

Általában azért szokták ezt javasolni, mert sokszor ideges, feszült, semmi életkedvű ember vagyok. Van pár jobb pillanatom, de az csak 1-2 napig tart (pl valami elismerés a sulitól)...

Alapjában véve nem vagyok ez a mindent szerető személyiség. Viszont van pár olyan dolog, amit nagyon szeretek csinálni. De ezeket a szüleim miatt nem csinálhatom.

3 fő téma van, amit kiválasztottam.

-számítástechnika: nagyon érdekel kis korom óta, pedig nagyon régimódiak a szüleim (hát kb annyira, hogy csodálkozok azon, hogy a TV-t be tudják kapcsolni, ugyanis a teljesen lebutított Windowshoz nem értenek...). Szeretem csinálni, dolgozni gépeken, szerkezteni, programozgatni.

Éppezért elhatároztam, hogy összerakok egy gépet magam, fejlesztgetem, javítgatom, tesztelem, pár haverral játszanánk is. Nem egy nagy összegről van szó, bár kinek mi, de tudom, hogy nekünk lenne rá keret... Meg is kérdeztem őket, mondtam is az árat (kb. 150k) bele is mentek, én össze is állítottam, már már örültem is, hogy végre jaj de jó, leválthatom a laptopot, ami már elég elavult, milyen jó lesz, ez a kedvemet is feldobta, aztán jött ez: "hát ne is álmodj róla"...

-biciklizés: nem vagyok egy nagyon társaságot kedvelő ember. Szeretek kikapcsolódni egyedül, vagy 1-2 baráttal kimenni a természetbe. Csak olyan problémám van, hogy még mindig azt a biciklit használtom, amit 9 éves koromra kaptam. És most leszek 17. Kicsit nőttem azóta. Szerintem... Azt mondták, válasszak egy bicót, keret max 100k, oké, néztem is ez az, de a végére csak halogatták, aztán már szóba se hoztam, mert tudom, hogy milyenek, és őket meg nem nagyon érdekli...

-Motorozás: régebben szoktam kertben (elég nagy..) 50es motorral hülyéskedni... Nem is értettem hozzá, aztán elromlott, én meg szétszedtem, aztán idővel megcsináltam. Keresgéltem, hogy mi lehet a baj, és most működik. Vagyis már nem, mert valamit csináltak vele és kb kukás az egész... Erre is mondtam. hogy nem e lehetne, válasz, hogy hát max 125ccmes, mert úgyis csak arra lehet jogsim stb... Egy héttel később már ellenezték is, indokként felhozva, hogy nekem nincs rá szükségem...

Ez csak 3 példa a sok közül. Így is sokra jött ki... De bármit szeretnék, mindig más a téma, nem figyelnek oda, nem hallgatnak meg. Ha meg sokat mondogatom (mert szeretném) akkor meg üvöltöznek velem...

Ezen kívül a problémáimat sem mondhatom el nekik, mert nem hallgatják meg, és semmi választ nem kapok rájuk. Vagy ha észreveszek magamon valamit (csomó, anyajegy elváltozások stb..) akk nem engednek orvoshoz, mert "az semmi mit akarsz te orvoshoz menni, más 80 évesen se megy"... Igen, lehet, hogy avn amit túlreagálok, de ha megnézik legalább biztos lehetek benne, hogy jó. Vagy elvisznek, és negatív, hála istennek, erre azt kapom az autóba, hogy "hülyegyerek, minek kellett ide jönni, csak kimaradtál a suliból, neked ott a helyed, mi mondtuk, hogysemmi bajod..."

Olyan fájó, hogy nekem nem lehet semmim. Nem csinálhatom azt, amit szeretnék. Mert ha ilyen iPhoneos gyerek lennék, akire mindent elköltöttöke már, akkor megértem, de még a telefonomra is én szedtem össze nagynehezen azt a pár ezer forintot... Úgy, hogy ismerősöknek segítettem, vagy épp nem ettem az ételre kapott pénzen, hanem inkább eltettem. De úgy meg nem tudtam odafigyelni a sulira, és ezért így nem tudok gyűjtögetni.

Ha jó eredményem van suliban, akkor egy nagy semmit kapok tőlük, ha meg rosszabb (pl amiatt, mert valami bánt) már én vagyok a világ legbutábbja. Nagyon fájó...

F/16