Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szüleim vissza akarnak tartani...

Szüleim vissza akarnak tartani. Hogyan beszéljek velük erről?

Figyelt kérdés

Szüleim mindig is ragaszkodtak hozzám, szóval ez nem újdonság, csak szerintem ezúttal túlzásba viszik a dolgot.


Szóval nemsokára 2 éve leszünk együtt barátommal, aki dán és itt dolgozott egy ideig Magyarországon, de a hónap végén megy vissza Dániába és az elmúlt időben sokat beszélgettünk, hogy mi legyen. Úgy néz ki, hogy most én is megyek vele és majd segíteni fog nekem munkát találni. Először olyat keres nekem, amihez főként angol tudás kell. Mivel dánul nem tudok, ezért mondta, hogy elmehetnék addig nyelviskolába megtanulni, ettől függetlenül ugyanúgy tudok mellette dolgozni. Aztán ha megy a dán, akkor komolyabb munkát is elvállalhatok.

Szüleim is ismerik a barátomat és állítólag kedvelik is, de nagyon itt akarnak tartani, annak ellenére is, hogy kiny sokkal jobb lehetőségeim lennének.

Nyilván ígyis-úgyis mennék, csak bűntudatot ébresztenek bennem azzal, hogy ennyire itt akarnam engem tartani. Mindig mondták, hogy nem akarják, hogy ennyire távol legyek tőlük. Szerintem egy Magyarország-Dánia távolság nem akkkra nagy táv, hogy ne tudjanak akár ők is elutazni. De nem, egyszerűen nem akarják, hogy elmenjek.

Nagyon zavar, hogy ez ennyire megviseli őket. Mit tudnék velük tenni?


2016. jún. 20. 10:29
 1/8 anonim ***** válasza:
58%
Semmit. Itt egy dolog lesz a megoldás: beletörődnek idővel.
2016. jún. 20. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
72%
Ha komoly kapcsolat tiplizz
2016. jún. 20. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Hány éves vagy?
2016. jún. 20. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
58%

hány éves vagy?

szerintem egyértelmű,hogy egy 2 éves kapcsolat már komolynak számít és mentek egymás után,hogyha úgy van. ráadásul az életszínvonal is jobb Dániában, mint otthon. még ha szakítanátok idővel,akkor is jobban járnál,hogy lesz egy kis spórolt pénzed és tapasztalatod. + az angolod is fejlődne és a dánt is megtanulnád. szerintem ez nem rossz lehetőség. és lesz is segítséged az elején, nem a semmire mész ki.

úgyhogy hajrá! ha elmúltál 18 akkor a szüleidnek semmi beleszólása nincs. ezt ők is tudják, úgyhogy értelmesen próbáld velük megbeszélni és hogy inkább örüljenek neki, ne tartsanak vissza érzelmileg

2016. jún. 20. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:

Most 19 vagyok, augusztusban leszek 20. Egyébként jól kijövünk egymással a barátommal, nagyon nagyon ritkán szoktunk veszekedni, de általában sok dologban egyet is értünk.

Amúgy is szerettem volna külfölfön dolgozni, most legalább van rá lehetőségem és nem szeretném elhalasztani.

2016. jún. 20. 10:42
 6/8 anonim ***** válasza:
58%

Egy szülő ritkán tudja tiszta szívből (és valóban úgy gondolva) azt mondani, hogy menj el egy idegen országba határozatlan ideig, lehet örökre.


De van az a pont, amikor magaddal kell törődnöd és ha tényleg jobbnak véled ott, akkor ne tartson vissza a bűntudat, mert később csak megbánnád a maradást.

2016. jún. 20. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
35%
szóval 19 vagy. gondolom most végeztél a sulival. ha nincsenek továbbtanulási terveid itthon,akkor mindenképpen menj. viszont ha már célban van az egyetem vagy tanfolyam akkor ne menj.. ha nagy a szerelem,akkor megvár,esetleg segít,hogy jövőre Dániában tudd kezdeni a 2. évedet az egyetemen..
2016. jún. 20. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Miért ne menjél?

Nekik is el kell fogadni azt, hogy a pici lányuk önállósul.

2016. jún. 20. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!