Anyukámmal elég rossz a kapcsolatunk. Szinte olyanok vagyunk egymással, mint két idegen akik csak épp hogy ismerik egymást. Mit csinálha (tunk) tok rosszul? Boltba se (mer) enged le mert meg is támadhatnak. (Értelmes választ kérnék! ) 14 éves vagyok.

Üdv újra, én vagyok.

Most döntöttem, elmegyek az iskolámnak az otthonába, ez ilyen kollégium szerűség. Még jelentkezem

Egy kis fejlemény rólam.

Ami után elhatároztam hogy elmegyek itthonról, meggondoltam magamat de csak azért, mert ha kárt tesz magában, vagy valami történik vele emiatt azt nem tudnám magamnak megbocsátani. A mai nap a kutyám szemével lett valami, és megkért hogy menjek át a szomszédba, nagy stresszelések után, hogy mi lehet a baja. Éppen ettem és szóltam neki hogy most "épp eszem, stb stb". Annyi idő alatt ő is simát átmehetett volna, de egyszerűbb engem hibáztatni emiatt is.. :) ugyebár.

Megkérdezte tőlem elég flegmán, hogy "tudod mit jelent az, hogy szeretni?" mondom, megtenni minden tőlünk telhetőt egymásért. Erre ő: "annyi mint jót akarni a másiknak" aztán elkezdi: te nem tudsz szeretni... Mondom: ez van.. (ugyanis mit tudnék tenni?) ha olyan családban nőttem fel, ahol eleve el voltak válva a szüleim.. És nem azt láttam/tanultam el, hogy ők szeretik egymást stb. Apámat már kb 8 éve nem láttam és nem is akarom. Aztán, most ezek után is képes olyat mondani, hogy "szégyeld magad", meg "megleszek a következményei ennek"

Na ehhez mit szóltok?...

Nos, rosszul tetted, hogy meggondoltad magad. Mindenki elsősorban magáért felelős, magát kell, hogy "szeresse". Aki magát nem tudja szeretni, az igazán a másikat se tudja szeretni. Szeretni egyébként nem azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megtenni a másikért, ez ugyanis a mártírkodás, ami rejtett agresszió, és semmi szeretet, hanem önző dolog.

Te mondhatod, hogy te jót akarsz neki, és úgy gondolod, hogy az a jó, neki, ha kifejlődik benne az érzelmi önállóság, nincs benne erős személyi függés, megtanul leválni szép fokozatosan a gyerekéről, ahogy ez az élet rendje, és amit a gyereknek is meg kell tennie. Ez ellen nem harcolni kell, hanem éppen bátorítani, örülni neki.

Jelen esetben az történt, hogy hoztál egy jó elhatározást, ő érzelmileg megzsarolt, te elbizonytalanodtál, és meggondoltad magad, és célt ért, ezzel megerősítetted, hogy ezzel az eszközzel máskor is hatékony tud lenni.

Sajnálom.

Igen ez így van, megzsarolt de fel voltam rá készülve. Tudtam hogy mondani fog olyat, amitől vissza akar engem csábítani, és nem is amiatt mentem haza, mert hogy ő most zsarol, hanem mégis csak az volt bennem, hogy nincsen senkije (tényleg nincsen) csak én és más nem tud neki segíteni. De arról meg nem tehetek hogy nincsen senkije, stb stb.

Talpamra állok, viszont nehéz kicsit a körülményeim miatt is meg pár magándolgom miatt is. És ezzel, hogy megerősítettem azt hogy ő bármikor meg tud zsarolni, szóvá fogom tenni, hogy engem többet nem zsarolhat meg, mert ez az én életem és nem vagyok ilyen szempontból az ő "rabja".

Én mindig odateszem magamat, ha tudok segítek neki mindenben. De ő sokszor úgy fogja fel, hogy kötözködök vele meg hasonlók... Nem is értem