Anyukámmal elég rossz a kapcsolatunk. Szinte olyanok vagyunk egymással, mint két idegen akik csak épp hogy ismerik egymást. Mit csinálha (tunk) tok rosszul? Boltba se (mer) enged le mert meg is támadhatnak. (Értelmes választ kérnék! ) 14 éves vagyok.

A megfelelő válaszhoz több információra van szükség.

Mondjuk a boltba lehet azért nem enged el, mert rossz környék, és bármilyen hihetetlen törődik veled, mint gyerekével, és nem akarja, hogy valaki megtámadjon vagy bajod essen. Ez normális anyamaci, minden áron megvédem a kisfiamat reakció. Annyira védeni akar téged, hogy közben látja, hogy majd megfolyt, annyira skatujában tart, nem enged sehova.

Eltelt négy év, most lehetsz 18. Azóta hogy alakultak a dolgok? Bizony, van, amikor a szabadságot magadnak kell kiharcolnod.

A "persze, majd pont te"-re lehet azt reagálni pl. hogy "egészen pontosan mitől is félsz? De ne veszekedősen, hanem a megértés vágyával. És akkor azt kell tudatosítani benne, hogy ez az ő félelme, bizalom és önbizalomhiánya, nem érdemes rád kivetítenie, mert előbb-utóbb úgyis le kell lépned, és akkor nem jobb-e a fokozatosság? Ill. hogy ezzel a fogvatartással csak azt éri el, hogy menekülőre fogod. Ilyen szituációkat szoktak végül mind megbánni, ilyenkor szoktak elcsellengeni a gyerekek, és jó kis bajba kerülni.

Ha azt mondja, hogy attól tart, hogy az előírt krumpli és liszt helyett csokit veszel magadnak, akkor ezt is meg lehet beszélni, mint ahogy azt is, ha azt mondja, hogy attól félsz, hogy lopnál a boltban, vagy épp attól tartana, hogy megismerkednél valakivel. Lehet, hogy az van a háttérben, hogy szégyelli a körülményeket, és fél, hogy kifecseged, hogy nincs villany, kaja...

Mondjuk azt, hogy ugyan úgy alakultak a dolgok. De, azóta sikerült kiharcolnom sok dolgot, elmenni barátommal egy eseményre, találkozni ismerősömmel. Szóval picit javultak a dolgok. Túlságosan nem, mivel ha ilyen témát hoznék fel valószínüleg megint az üvöltözéssel telne el pár óra, mert nem képes velem normálisan beszélgetni.

Attól nem tart, hogy mást veszek a boltba esetleg, volt egy nagy veszekedésünk, amit én úgy kezdeményeztem, hogy pont ezeket a témákat beszéljük meg (tehát legyen jobb a kapcsolatunk).

Végül gyakorlatilag oda jutott, hogy az se érdekelné ha véget vetnék az életemnek, annyira elege van belőlem.

Elmondom én milyen nem vagyok:

-Nem iszom, nem dohányzom, nem élek szerekkel,

Milyen vagyok:

-Kreatív, jó cselekedetű, segítőkész.

Ő mégis az én apámhoz hasonlítgat engem, aki lop, csal, hazudik (évek óta nincs velünk) Patkánynak hív, (mint apámat) olyan dolgokért, például hogy: nem mosogatok el pár tányért, nem csinálok "semmit" (nem is enged el sehova :D ) kiharcolom magamnak amit szeretnék ez alap. Mostmár főleg. Nem úgy nevelt fel, hogy mosogassak el magam után, csináljam ezt-azt vagy ne vigyek túlzásba dolgokat, hanem gyakorlatilag nem érdekelte. És mostmár magamba kell belém nevelnem ezeket, de kicsit nehéz rávenni magamat, mert nem ebbe nőttem fel.

Mindenesetre, köszönöm a válaszát. Nagyra értékelem, hogy ennyi idő után rákérdezett.

Örülök neki. Legyél kitartó. Persze számítanod kell mindenféle nyomásgyakorlásra, érzelmi zsarolásra, hatalmi játékokra.

Azt hiszem, az ilyen helyzetekben az a legjobb megoldás, ha ezeket a játszmákat felismered, és a nevén nevezed. Fontos, hogy ne indulatból csináld, hanem higgadtan.

pl. látom, hogy bűntudatot próbálsz kelteni bennem, de ezzel se nekem, se magadon nem segítesz, és már nem is sikerül. Miért csinálod ezt valójában, mire van szükséged, mitől félsz?

Szóval elég, ha próbálod egy kicsit megérteni a helyzetet, esetleg az anyukádat. Erre jó gyakorlat lehet, ha kívülálló szemmel, és nem szenvedő alanyként tekintesz magadra, vagyis ez az anya így viselkedik a lányával, és valószínűleg azért, mert... Ez segít megőrizni a higgadtságodat.

Nézz pszichológiai videókat, Müller Péter, Popper Péter, Csernus Imre... elég sok van a youtubeon, de olvashatsz is, ha be vagy iratkozva a könyvtárba, talán ott is találsz valami érdekes könyvet a témában. Fontos, hogy megtanulj érzelmileg önállósodni, hogy kiegyensúlyozott legyél, mert az az élet rendje, hogy felnősz és továbblépsz. Anyukádnak sajna nem sikerült, korábban valószínűleg az apukádra támaszkodott nagyon, de ő nem volt stabil támasz, így elégedetlen volt, és most nagyon helytelenül rád osztja ezt a szerepet. Persze rendjén van az, hogy az emberek bizonyos értelemben segítenek egymáson, de nem a gyerek dolga a szülő párkapcsolati kudarcából adódó feszültség elnyelése. Mondanám, hogy javasolj neki pszichológust, de hát az pénz, bár a kórházban vannak ingyenesek is, csak azok általában olyanok is. Semmi esetre se legyél lekezelő, ezeket ne vitában mond... Talán az szuper, ha mondod neki, hogy láttál egy tök jó videót, nézze meg... vagy ha láttál egy jót, akkor nézzétek meg együtt...