Mit lehet tenni, ha apám be van kattanva, nem normális?
Figyelt kérdés
Szóval alap járaton olyan természete van, amit kevés ember tud elviselni, sőt inkább senki. Idegbeteg, de persze ő nem tartja magát annak. Állandóan ordibál, magába beszél szidja a másikat. Pl a múltkor kértem egy kakaót este, erre ő fel volt háborodva hogy ő mint egy felsőbb rendű ember, aki világ életében mindenkinek csak parancsolt, és állandóan ő volt a középpontba (ez valóban így is volt) az nem lehet két ilyen nála sokkal kevesebbet érő, hülyének a cselédje (mamámra, és rám gondolt, anyum nem velünk él). Allandóan azon kattog, hogy ő mennyire okos, ő milyen sikeres, és nem lehet igaz hogy ki kell minket szolgálnia, holott nem is ő főz, csak egy kakaót kértem amit én nem csinálhatok meg, mert én biztos elrontom. Betegesen rend mániás, ha valami el van mozdulva 1 miliméterre akkor ordibál mint egy állat, és nem túloztam. Mamám már öreg és buta is, ezért sokszor ront el dolgokat, amiért apám ordít az udvaron vele de úgy, hogy MINDEN SZOMSZÉD hallja, már szóltak is érte nem egyszer. Mamámnak olyanokat mond, hogy téged világ életedbe csak átvertek, egy műveletlen paraszt, aki soha sem tanult, mindig olyanokat mond neki, hogy ideje lenne már a föld alá mennie. A házunk ami apámé, 0 forint adósággal eléggé jól néz ki kívülről, de a fürdőszoba az a 70-es évekből való, a wc rohad, a fürdőkád tiszta retek. Apám eléggé gazdag, meg mamámnak is van sok pénze a bankba amit persze apám kezel, mert mamám nem tudná, de nem újít fel semmit az ok a következő: Ő neki mint precíz felsőbb rendű embernek ha jó, akkor nekem akibe semmi precízség nincsen jónak kell lenni, mert ha nem akkor majd lavórba fürödhetek az udvaron. Semmi érzései nincsenek, a saját apját megverte 16 évesen csupán azért, mert más politikai nézetei voltak mint apámnak. (apám kommunista gyűlölő, de betegesen.) A vicc az egészben az, hogy az egész család ismert, művelt emberekből áll, de a legtöbben le ... -nak minket, egyedül apám húga szokott látogatni akik meg teljesen mások. Ugyan azok a szülők nevelték őt is mint apámat, de keresztanyám az egy gondoskodó szeretű anyuka lett, akinek most az egyik fia orvos, a lánya egyetemen tanár, nagy szép tiszta házuk van, és nyugodt emberek. Apám pedig okos (sajnos muszáj kimondanom, elég művelt, okosabb mint a húga keresztanyám) viszont véghetetlen idegbeteg. És mint mondtam pénz hiánnyal nem küzdünk, de mégse úgy élünk mint egy normális család mert apám sajnálja magára és rám is a pénzt, mosni mamám szokott kézzel mert mosógép sincsen. Mamámat egy cselédként kezeli, ami ellen sajnos nem tudok semmit tenni. Pedig ott van apám szobájába két 10 milliós festmény (eléggé művész lélek amúgy) szóval még ilyen tartalék is van de egyszerűen sajnálja. Akrtam kérni tőle pénzt egy 1000 forintós gyűrűre, azt mondta ilyet csak az idióták vesznek, ő vett régebben arany gyűrűt, de annak az értéke csak nő és nem mínuszba megy. A másik probléma pedig az, hogy apám mostanába iszik, nyugtatót szed olyan módon kivan. Engem egy csalódásnak él meg, mert én nem voltam soha kítünő tanuló tanulás nélkül, nem volt zenekarom 15 évesen mint neki. Aztán néha amikor már nem bírom és kikelek magamból, tudom egy gyereknek nem szabadna de a feszültésg ami össze gyűlik bennem néha kijön, és ordítok én is vele akkor meg azzal jön, hogy hogy beszélek azzal az emberrel aki eltartja. Ő luxusnak érzi azt, hogy ad enni, megengedi hogy lefürödjek, azt gondolja ezek kiváltságok. 15 éves vagyok, apám 62 éves (igen, ő 47 éves koráig csak akalmi kapcsolatokban élt, max 1 hónap, minden nő csak "megvolt" neki) aztán gondolta úgy hogy kéne egy gyerek, igazából így születtem én, anyámat feleségül nem vette el, mert tudta hogy úgy is el fogja őt hagyni ha apám kiöregszik (47 évesen még eléggé fitt volt) + nem akart osztozni a vagyonával vele, de anyámnak még is kellett. Nem tudom mit tehetnék, az a baj apámnak mindenhol vannak kapcsolatai is, a rendőrségtől kezdve mindenhol, ügyvédekkel, és orvosokkal is kapcsolatba van.2016. máj. 21. 13:31
1/9 anonim válasza:
Hol van anyukád?Miért nem vele élsz?
2/9 A kérdező kommentje:
Mert anyumkám külföldön van, és megutáltam amikor itthagyott, nem tudnék vele élni :).
2016. máj. 21. 13:41
3/9 anonim válasza:
nem lehet, h anyád többek közt miatta ment el? ezért nem lehet hibáztatni
4/9 anonim válasza:
Szerintem nem sokat tudsz vele kezdeni. Ha világ életében ilyen volt nem 62 évesen fog megváltozni.
5/9 A kérdező kommentje:
Nem, amikor még anyum és apum együtt voltak akkor nem volt ennyire súlyos a helyzet, anyám azért ment el, mert van neki másik férfi :).
2016. máj. 21. 14:01
6/9 anonim válasza:
de miért lett neki másik férfi..érted..azért mert apád mellett nem tudott emberhez méltó életet élni. Ezt meg most neked kellene a legjobban megértened. Esetleg vedd fel vele a kapcsolatot , talán meglepődsz mennyi mindenről sejtésed sem volt..de ezt te tudod .Viszont!
Na ha okos vagy ..az ilyen apát ki lehet használni..Én a helyedben keresnék egy okot ,(tanulj!) ami apád szemében megfelelő indok arra hogy koliban vagy máshol pl albiban éljél, és elmennék onnan az 100%!
7/9 anonim válasza:
Próbálj meg önállósodni. Úgy hogy megtanulsz háztartási dolgokat, pl. mosni kézzel, főzni ha apa is otthon van, takarítani. És szép lassan meglátod menni fog. Addig amíg az édesapád, addig örülj neki. Lassan neked lesz a feladatod, hogy róla gondoskodjál. Ha ez nem megy, akkor még mindig kérhetsz segítséget az iskolába a gyervekvédelemnél, ha esetleg bántalmazna az apád.
8/9 anonim válasza:
Apád nem normális, ezt te is látod!Anyukád nem véletlenül ment tőle a legmesszebbre.És pont neked kellene legjobban megértened,nem haragudni rá!
Apád nem tiszteli a nőket,a saját anyját se,és a szavaidból úgy tűnik,sajnos te is ilyen leszel!
9/9 Molyember válasza:
Iszik, gyógyszert szed, ráadásul idegbeteg. Szerintem pár éven belül elviszi egy agyvérzés, vagy infarktus, aztán tiéd mindene. Addig felelj meg neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!