Csalódtak bennem a szüleim amiért ilyen hamar lettem terhes?
Ha szeretnétek a babát és lehetőségetek is van felnevelni, akkor ne foglalkozz anyukáddal.
Szerintem neki az a gond, hogy elköltözöl.
Az különösen nem szép tőle, hogy ilyeneket mond, hogy miattad vannak csak együtt apukáddal. Anyukád élje szépen felnőtt nőként az életét és téged is hagyjon élni.
Te mit szólnál, ha a lányod összejönne egy sráccal, majd pár hónapra rá bejelentené, hogy terhes tőle? Csak azt ne mondd, hogy a nyakába ugranál és kicsit se féltenéd, hogy ilyen fiatalon ilyen felelőtlen döntést hoz. A 22 év csak ráadás, 30 évesen is ugyanez megtehető, de akkor már sokkal több tapasztalattal rendelkezik az ember mind hétköznapi, mind munka terén. Abban a korban általában már van egy biztos anyagi háttered, de 22 évesen mikor még nagyban a szüleiddel élsz.. ennek fejében, egy percig sem éltetek együtt, és ha most iszonyatosan nagyon nagy a szerelem is, az összeköltözés + gyerek kombó iszonyat nagy ütés lesz mindkettőtöknek. Én a nyakamat tenném rá, hogy ennek is a gyerek fogja meginni a levét, mert a szülők önzőek voltak és csak magukra gondoltak.
Amúgy én 5 éve ismerem és fél éve vagyok együtt a barátommal, de elképzelni nem tudnám, hogy gyereket vállaljak, mivel tanulni, dolgozni, önmegvalósítani akarok (értsd szélesíteni a látóköröm). Neked ez már mind ki fog maradni, esetleg nagyon nyűgösen, vért pisálva megteheted, de a gyerek akkor is ott lesz, nem eldobható játékszer, amit megunsz azt bedobsz a sarokba. Sok sikert az anyasághoz, szülősködéshez, de ennek se lesz happy end a vége.
Anyád megmondta mi a baja. Te tartod össze őket és a baba azt jelenti, hogy elköltözöl tőlük, saját életet kezdesz.
Ha nem ennél terhes, csak simán összeköltöznél a barátoddal, akkor is hisztizne.
A szüleid problémáival ne törődj, ez tényleg egy olyan dolog, amit nekik kell megoldani. Nem hagytad őket cserben.
A negativ emberektol kerdezem, hogy miert mondjatok azt, hogy a parja el fogja hagyni? Titeket mind kidobott apátok??? En 9 honap egyuttjárás utan fogantam. Apám akkor 20 eves volt. És az en szuleim először a nagyszulokhoz koltoztek. De soha fel sem merult apuban hogy kidobjon minket. Azota is ő a vilag legjobb edesapja. Komolyan nem ertem hogy van ennyi negativ ember. Egy kisbaba csodalatos dolog.
Sok boldogsagot hozzá!
Amugy a legelso valaszolo voltam. 27/N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!