Nemrég megtudtam, hogy nem várt gyerek vagyok, és a szüleim nagyon szomorúak voltak, mikor megtudták, hogy jövök. Hogyan dolgozzam fel? Valaki jár hasonló cipőben?

Arról senki sem tehet, hogy a szülei hogyan várják, ebbe is beleszületünk.

A gyerekeket felnevelni erőfeszítés. Ezt a szülők tudják, a Te szüleid is megküzdöttek vele valahogy.

Ne egy ennyire múltbéli esemény határozza meg a kapcsolatodat a szüleiddel. Ha szereted őket annyira, bocsásd meg nekik pl azt, ahogy vártak (is), és javíts Te ezen az egészen.

Sztem boldogabb leszel.

Amikor elolvastam a kérdést, tudod mire gondoltam, kérdező?

Hogy egy péklapáttal fejbe kéne verni azt a sz...keverő rokont, aki mindezt elmondta neked!

Várható volt, hogy ez téged felkavar, emészted magad rajta, netán éket ver közéd és szüleid közé.

Ne emészd magad! Nem az számít, akkor mit éreztek a szüleid, hanem, hogy tisztességgel fölneveltek-e, szerettek-e.

Az írod, gyakran érezted, hogy nyűg vagy. Lehet, hogy mindegyik testvéred érezte ezt, mert tényleg nehezen boldogultak a szüleitek. Sokgyerekes családban kevesebb figyelem jut az egyes gyerekekre. Sokszor előfordul pl. 3 gyereknél (abszolút tervezett és várt gyerekeknél), hogy a legnagyobb az első mindenben, a legkisebb a legaranyosabb, de a középsőre kevés figyelem jut, mert se nem legnagyobb, se nem legkisebb.

Szóval, ha netán úgy érezted, nyűg vagy, még az sem okvetlen függ össze azzal, hogy nem várt gyerek voltál.

Aki elmondta neked, azzal viszont légy óvatos, mert ő nem jóindulattal van irántad.

Szerintem eleg sok olyan gyerek van , akinek nem orultek eloszor.

Pl nekem sem 😂

Apam csak 21 volt anyam meg 27.... Elottem elvetetett 2 gyereket. ( nem apamtol) nekem a nagyszuleim nem orultek apam reszerol... De soha nem kivanhatnek jobbat naluk. Egy gyerek megszuletese egy csoda. Utana belattak hogy megis csak az unokajuk vagyok :) es annyi szereteet kaptam / kapok toluk hogy mindnekinek ennyit kivanok.

Az hogy most nem foglalkoznak veled, vagy kevesbe nem lehet hogy azert erzed, mert megtudtad ezt?

9.! (6.vagyok) félre érted, nem azért tartottak meg,mert ők csak és kizárólag ikreket akartak.

Eleve nem akartak a szüleim gyereket bizonyos okok miatt.

Így is nehezen hozták meg a döntést,aztán kiderült ,hogy ikrek leszünk.

Egyébként meg nem kell a múlttal foglalkozni, és nem hinném,hogy ezen agyalni kéne.

Most itt vagyok,élek és kész. Ez a lényeg.

Már nem mai a posztod, de a téma mindig aktuális lehet. Bárkinek.

Ez a gondolat engem is foglalkoztat, és nehezen emésztek. Ahogy idősödöm és ahogyan és amennyi Én vágyom gyerekre, valószínűleg úgy nem voltam Én várt gyerek, csak egy becsúszott terhesség vagyok.

Az anyám 23 éves volt mikor terhes lett apámtól, én "koraszülött vagyok" ahhoz képest, ahogy ők összeházasodtak. Én már útban voltam akkor. És ez a hetvenes években nem volt ám divat....

Abból, ahogyan én gyerekként úgy éreztem magam anyám mellett ahogy, ahogy viselkedett velem mindig és ahogy bánt velem, főleg az után hogy az öcsém megszületett, aki valószínű hogy márt tervezett és várt gyerek volt, ebből azt következtettem ki, hogy én abszolút nem tervezett gyerek voltam, és sajnos sanda a gyanúm hogy anyámék anno ezért házasodtak össze. Találtam "szerelmes levelet" tőlük, és a kettejük között folytatott eszmecseréből volt idő mikor még arra is következtettem, hogy nem is apámé vagyok, mert apám "ebben nem volt olyan biztos"...

Hát, mindenesetre az anyámmal való kapcsolatom borzalmas volt,és mai napig az is. Mindig éreztem hogy nem tüntett ki sem a figyelmével, sem a szeretetével, sőt... Rengeteget kikaptam, még 14-18 éves korom között is, aztán egyszer ellenfordultam, nekiugrottam, mert elegem lett az állandó püfölésből. Megmondtam neki ha még egyszer hozzám mer nyúlni Én verem meg. Azóta nem nyúlt hozzám, de a viszonyunk gyilkolászós és akárhányszor találkozunk, csak üvöltés megy. Soha a büdös életben nem szeretett, adott enni, meg inni, meg felöltöztetett, de kb. ennyi. Szeretet, törődés, az hogy egy anyának a gyereke a legfontosabb, és az hogy a gyereke boldog legyen, vagy hogy mesét olvasott volna egyszer is, vagy bármi... ilyen nálunk nem volt. Emlékszem három éves lehettem, akkor is az az első emlékem róla, hogy üvölt a konyhában apámmal zöldség zöld darabolás közben. Mindig ezt csinálta. Üvöltött, mikor már nagyobb lettem, iskolás, mindig beleverte a fejemet az asztalba a hajamnál fogva, ha nem tudtam valamit vagy rosszabb jegyet hoztam. Nem tudom miből gondolta, hogy akkor majd ettől jobb lesz. De egyszer sem ült le velem tanulni, vagy próbált meg elmagyarázni akármit is. Mondjuk nem is igen tudott volna, mert 8 általános iskolával elég nehéz tanulni segíteni egy gyereknek. Apám meg mindig dolgozott, sose volt otthon, ha otthon volt, meg nyírta anyám apámat, az meg hagyta...

Elég korán visszaszájaltam már anyámnak, próbáltam magam kisgyerekként megvédeni az üvöltésétől, a veréstől, és nem kesztyűs kézzel bánt velem. Volt hogy úgy nekem esett csak mert nem tetszett neki valami, én meg visszapofáztam, hogy addig ütött míg le nem kerültem a földre, aztán meg a 7 méteres nappalin a hajamnál fogva végighúzott a földön át a nappalin a kisszobáig, és a földön is csak ütötte a fejem, pofozott. Emlékszem, akkor kiszakadt egy nagy csomó haj kör alakban a fejem bőréből. Gyűlöltem. Sokszor azt kívántam bár megdögölne. Az öcsém volt a szent, az Isten, 7 évesen nekem nem az lett volna a dolgom, hogy minden nap elsétáljak a tesómért az oviba és én hozzam el, hanem nekem az lett volna a dolgom, hogy gyerek legyek. De hát, ez akkor trendi volt, a nagyobb majd pesztrálja a kisebbet. Nem közel volt az ovi. Gyalog mentem és gyalog vittem haza az öcsémet. Egyedül voltam otthon vele, ha anyám délutános volt, késő estig. A kutya nem tanult velem, ellenben a szar tanulásért megvert. Hülye voltam matekból, na, ma is az vagyok. Ellenben imádtam a rajzot, éneket, technikát, mindent ami kreatív, ma is ebből élek. Nem érdekel a matek. Anyám soha egyetlenegyszer sem tette be a lábát az oviba, mikor anyák napi ünnepség vagy mikulás volt, vagy bármi. Pedig emlékszem, én kértem hogy jöjjön. Az volt a válasz, nem érek én rá ilyen marhaságokra. Ma így 40 év után elviseljük egymást, de ha azt mondanám hogy szeretem szívből, hazudnék. És ez már nem is fog változni. Elkeserítő. Én most küzdök azon hogy legyen gyerekem. Anyám nem tudta milyen az, mikor nincs és minden vágyad az hogy legyen. És már most tudod hogy szereted, mikor még meg sem született. Én nem akarok ilyen anya lenni. Talán majd akkor sikerülni fog ezt némileg feldolgozni, mert még a mai napig nem tettem túl ezen magam, hogy csak a pofonokra emlékszem. Hatalmasak voltak.