Szerintetek miért nem örül anyu ennyire annak hogy kisbabát várok?
Nem tudom mik ezek a válaszok, szerintem ne foglalkozz velük. Magadra hallgass.
23 évesen szültem, nem gondolom, hogy sokkal idősebb lettem volna nálad. Albérletben laktunk a párommal, én épp hogy végeztem a főiskolán, 2 hónap munkaviszonnyal persze nem tudtam tovább dolgozni sem, és gyes-en voltam. Lehet mondani, hogy úristen mire szült. Ha mindenki arra várna hogy saját háza, autója és többszázezres fizetése legyen, nem lenne ennyi gyerek a világon. Sőt. Hozzátenném, hogy házas voltam mikor szültem a gyermekemet. Minden tökéletes volt a szülésig. És akkor felfordult a világ, hamar el is váltunk. NEM lehetett tudni előre. Semmit sem lehet tudni előre. Én nem bántam meg, a lányom a legcsodásabb a világon, fantasztikus helyen dolgozom, tele kihívással, sikerélménnyel. Maximálisan elégedett vagyok az életemmel, és a lányom is egészségesen fejlődik, mert ÉN erős vagyok. Nem az egzisztencián múlik. Vagy hogy hány éves a kapcsolat. Ahol dolgozom, sorra látom, hogy a 30 felettiek sorra válnak el. Nem tudhatták előre hogy ez lesz. Erre feleslegesen alapozni, hogy később mik lehetnek. Akkor éljen az ember 4 fal közt és rágja a körmeit, osszon szorozzon hogy mennyit mer kockáztatni, aztán ne csináljon semmit. Szürke nulla élete lesz. Ha boldogok vagytok együtt, és összetartotok, minden csodás lesz. A babára koncentráljatok és egymásra. Ne a vészmadarakra. Még anyukádra is többet hallgatnék, mint a kommentelőkre,akik szerint felelőtlen vagy. Hagyjuk már, 21 évesen nem vagy már gyerek, csak fiatal. De attól még lehetsz érettebb, mint sok más idősebb, vagy mint a kommentelők. Akik közel sincsenek olyan élethelyzetben mint Te. Ne döntsön más helyetted.
Szerintem a legtöbben csak próbáltak értelmes válaszokat adni.
A legtöbb embernek az az ésszerű,ha gyerekvállalás előtt felépít valamit,hogy ne legyen bizonytalan a jövő.
Sok embernek vannak életcéljai,amiket valószínüleg gyerek után már nem tudja elérni.
Vannak emberek,akik a középiskolai végzettséggel nem elégszenek meg,és tovább művelik magukat,hogy ne ragadjanak le egy szinten.
Nekem olyan,mintha fel se fognád mit jelent egy gyerek.
Mintha egy kismacskát vagy kiskutyát akarnál. PEdig még az is nagy felelősség,őket se lehet eldobni,ha meguntad.
Felkészültél egyáltalán arra,hogy ha megszületik a gyerek, kb semmit nem fogsz tudni aludni, megszűnik az eddig megszokott napi rutinod?
És nagyon jól mondták a hozzászólók , 1 év után még nem ismered ki a párodat/szerelmedet.
De szerintem ezt te is tudod,mert írtad hogy már voltak kapcsolataid.
Szerintem érthető, hogy 36 évesen még nem nagyon van kedve unokázni, engem anyám ennyi idősen szült :D
Egyébként ennek elég sok oka lehet szerintem, talán anyukádat kellene kérdezned... Lehet, hogy fiatalnak tart téged, vagy saját magát nagymamának, lehet, hogy nem kedveli a barátodat vagy csak simán úgy gondolja, hogy 1 év után még korai.
Elég gyerekesnek tűnsz a válaszaid alapján.
Mit csinálsz, ha majd téged is elhagy?
Tisztázzunk pár dolgot. Azt írod, hogy most 21 éves vagy és már több több évig tartó kapcsolatod volt, de egyikkel se tudtál tervezni. Édes kis bogár, meséld már el nekem, hogy a 14-16 éves kamasz románcokban miket szoktak komolyan tervezni? Ilyen meglepő számodra, hogy a kamasz Pistikék még nem állnak készen a családalapításra? Csávód meg nem iszik és van munkája? Hát igazi főnyeremény! Még... Hisz azt írtad, hogy nem igazán erőlteti magát ami a már meglévő gyerekét illeti, innentől kezdve te mire számítasz?
Na mindegy, úgyis megszülöd a porontyot, meg még vagy 2 másikat. De nyugi, ide mindig jöhetsz sírni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!