Hibás vagyok, ha kiskoromtól kezdve nem mondtam meg nyíltan, őszintén a szüleimnek, hogy nem kedvelem őket, nem érzek irántuk semmit?
A viselkedésem, hozzáállásom, stb. tükrözte ezt úgy gondolom, szóval meg nem játszottam magam.
Ezt ők rámhagyták, emberileg, érzelmileg elhanyagolt gyerek voltam, soha nem beszéltünk semmiről érdemileg.
Nem erőltették meg magukat ők sem a kapcsolatunk javítása érdekében, inkább túlzott passzivitás jellemezte őket ilyen tekintetben.
Csak teltek az évek egymás mellett, eltávolodtunk egymástól.
Az tiszta sor, hogy nem lehetnek elvárásaim másokkal szemben, és nem mondhatom meg nekik milyenek legyenek, az önzőség.
De ezeket a dolgokat nem láttam át így ez idáig, nem is foglalkoztam a témával, olyan természetes volt minden.
Bűntudatot érzek emiatt, de nem teljes bizonyossággal, mintha kihasználtam volna őket úgy érzem. :(
Nem tudok mit kezdeni ezzel, sosem tudtam, a jövőben már nem hiszem, hogy javulna ez a dolog, meg akarom szakítani velük a kapcsolatot, mert rossz hatással vannak rám mindezek miatt. És nem is vagyok, lennék rájuk kíváncsi.
Ezek csak az én dolgaim, nekik nem tudom mi van a fejükben, csak tippelni tudok, bár nem tudom hová rakni a döntéseiket. Lehet, hogy nekik jó volt így, vagy nem tűnt fel mindez, teljesen más emberek mint én, mást érezhettek, gondolhattak, stb.
Szia! Teljes mèrtèkben megèrtelek , èn velem is így ,,bántak,,.
Èn három ève nem tartom velük a kapcsolatott, mèg mai napig bűntudatom van.Nehèz így èlni, de velük tudom hogy nem megy.
A családomat , a fèrjem ez majdnem elvesztettem ő miattuk.Ezèrt született ez a döntès bennem.
Ha vissza gondolok a gyerek koromra általában semleges ès rossz emlèkeim vannak.Mègis sokszor gondolok rájuk, olyan mintha cserben hagytam volna őket.Ők mèg az elejèt hivogattak , nehèz volt elutasítani őket , hisz felneveltek.De egy nagyon èrzèkeny, összetört nő lettem .Nèha úgy èrtem ők tehetnék róla, hogy semmi jót nem tudok mesèlni magamról èsa múltamról
Nehèz döntèsèt ez.Gondold át .tűnödj el azon amit itt leírtam.Ez csak egy töredèke a gondolatainak èrzèseimnek .
Így is nehèz ès úgy is.
Kedves Kerdezo es elso Valaszolo!
Csak sok erot kivannek nektek. Ha gondoljatok, velem beszelgethettek, akar privatban is, en is hasonlot eltem meg.
Szerintem amiatt nem kell magad hibaztatnod,hogy nem montad meg, hisz ezt igy direkt senki se mondja meg, foleg egy gyermek, meg nem is hiszem, hogy mondani kellett volna.
válasza:Kár, hogy nem írod le konkrétabban, hogy mi a helyzet. Nem bátorítanálak, hogy szakítsd meg a kapcsolatot, sőt..
Lehet, hogy nem semlegesek, hanem inkább haragszol? Nem foglalkoztak Veled? nem segítettek? vagy csak nem tudták jól kimutatni az érzéseiket? Unalmasak? nem értem pontosan...
Egyszer ők lesznek a gyerekeid nagyszülei is, ami pedig a gyerekeknek nagy ajándék lesz :)
Lehet, hogy van még esélye a kapcsolatotoknak.
Igazából apa nélkül nőttem fel, pár éves koromban vele megszakadt a kapcsolat, ő sem keresett, valamiért én sem őt.
Anyámról és nagyanyámról van szó valójában.
Kiskoromtól kezdve romlott meg ez a dolog részemről, nem éreztem soha, hogy őszintén, igazán szerettek volna, szerintem nem tudták kimutatni úgy felém, ahogyan igényeltem volna, ha volt mit egyáltalán. Ehelyett érzelmileg csak megbántottak, kritizáltak, fenyegetőztek, szemrehányásokat tettek, voltak pofonok is bőven. És aztán mintha mi sem történt volna. Én akkor ennek köszönhetően nem kedveltem meg őket, "elzárkóztam" előlük. Amit ők pedig rámhagytak, ők sértődtek meg rajta gondolom, és akkor ők is úgy álltak hozzám, ahogyan ez alapján tudtak. Szóval elhanyagoltak.
Sosem éreztem velük jól magam, akárhová is mentünk.
Így nőttem fel, azóta tart ez a dolog köztünk ily módon. Semmiképpen sem mondanám normálisnak.
Sokáig haragudtam rájuk, de nem olyan rég beláttam, hogy ők egyszerűen valamilyen ok(ok)nál fogva lettek ilyen emberek, vagy csak ilyenek tudtak velem lenni valamiért, szerintem már nem haragszom. Csak így jártunk ennyi, de én ezek alapján nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel. Képtelen vagyok őket kedvelni.
Egyébként nagyon sok mindent megcsináltak helyettem, megvették amit kértem, segítettek ha volt valami bajom, de úgy érzem, ez nem kárpótolja azt, ami köztünk volt emberileg, érzelmileg. Én csak elfogadtam az ő segítségüket, támogatásukat, természetesnek vettem, de közben mégsem foglalkoztak velem és a kapcsolatunkkal "úgy". Mintha tőlem várták volna a javulást, csak hiába. Érdemileg nem voltak köztünk beszélgetések semmiről, csak apróságokról, semmitmondó dolgokról, aktuális hétköznapi dolgokról. Mintha csak ismerősök lettünk volna kb. ahhoz tudnám hasonlítani ezt.
Kedves kèrdezô! Èn is így voltam , ès vagyok mint te.
Nálunk is több volt a pofon a verès mèg szíjjal is , mint a jó szó.
De èn se haragszok rájuk.csak egyszerűen neem akarom látni őket. Az nagyon felzaklat ès apám hirtelen látogatása után is egy èvig rettegtem mikor állít be az èn általam felèpített gondoskodó családunkba. De mèg ez mai napig bennem van.Ezt tènyleg nem èrtheti más.
A kit dves kommentelő aki a nagyszűlők jelentősègèt bizonygatja annyi a vèlemènyem hogy ez az unokáknak csak akkor kincs ès nem átok , ha nekünk is jó lenne a kapcsolatunk mármint a nagyszülőkkel.Így èrtelme nincs.sőt.az èn fiam kèt ès fèlèves nem ismeri őket.semmit se veszített, a párom szüleivel se a legjobb a kapcsolatunk ès még is mutatkozik a gyerek viselkedèsèn hogy feszültsèg van köztünk.
Az èn szüleimnèl meg nem csak feszültsèg èrezne szegèny.
Ha majd nagyobb lesz , el fogom neki mondani, mièrt döntöttem így.Ès tudom mellettem fog állni ès még fog èrteni , mint ahogy a párom is. Mert èn gondoskodok èrzelmileg is a fiamról ès imádom a fèrjemet is. Ès minden nap minden percben kimutattom az èrzelmeimet, mert tudom h ha nem tennèm , tönkre mehetne a családom....
Talán ezèrt nem èrzek haragot. Csak fájdalmat hogy így kellett felnőnöm.
De azt köszönöm a jó Istennek, hogy megajándèkozott egy gyermekkel!Így kaptam egy esèlyt úgymond , hogy most egy szèp gyermekkorom legyen vele.
(Csak ne sírnám el magam mindig.)
Èn voltam az első válaszolód!
(Aki sír a sztori után)
Nekem is elég rosszul esik mindez, még ha alakulhatott volna rosszabbul is. Bár a súlyát még nem érzem az "elvesztegetett" időnek.
Nem szívesen adnám meg neki az örömet, hogy találkozzon az unokáival, nekem csak fájna az ő részéről, maximum a gyerekek miatt tenném, de elég hülyén is venné ki magát az egész, miközben én látni nem akarom őt. És nehogy rossz hatással legyen rájuk esetleg, szerintem tudatalatt sok minden rájuk ragadhat, rossz minták, stb. főleg ilyen viszonynál. Esetleg ha nagyobbak, akkor már nem annyira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!