Túlvállalják magukat a szüleim, hogy szóljak nekik?

Most vagyok 3. éves egyetemista, a szüleimmel élek és még legalább 2-3 évig itt is maradok. A bátyám januárban diplomázik és hazajön. Anyáék kitalálták, hogy venni kéne neki, meg majd nekem is egy lakást. Ezzel semmi baj sem lenne, örülnék neki nagyon ha mindketten egyből lakással indítanánk az önálló életünket, de tudom, hogy anyáék ezt nem engedhetik meg maguknak. Vállalkozók és rengeteget dolgoznak, nem élünk rosszul (kertesház+kocsi), de tudom, hogy semmi tartalékuk sincs és látom, hogy kezdenek fizikailag leépülni. Mindig is nagyon kitettek magukért, hogy mindenünk meglegyen és ezt mi mindig is tudtuk, pont ezért szinte sosem kérünk semmit, van egy korrekt zsebpénzkeretünk és ha valamit még szeretnénk arra spórolunk, igyekszünk ösztöndíjat szerezni, stb. Ezt csak ezért írtam, hogy ilyen a család hozzáállása anyáék csak adnak erőn felül is, mi meg próbáljuk észszerű keretek között tartani ezt, hogy saját magukra is költsenek, ne csak ránk. Erre most elkezdtek arról beszélni, hogy ha tesóm hazajön akkor lakást venni és felújítani, és jaj de jó lesz, de lehet, hogy ahhoz még hitelt is kéne fölvenni, stb.... Én meg tudom, hogy ez azt jelenti, hogy hirtelen fejest ugranak majd ebbe a "projekt"-be. Erről tesóm még nem tud, de egyetértünk abban, hogy anyáékat kímélni kell, és jobb lenne, ha öregkorukra tennének félre pénzt. Lehet, hogy nem is találunk majd állást itthon, csak az ország másik végén, szóval ilyen értelemben is túl soknak érzem ezt. Ti mit csinálnátok? Hogy mondjam nekik, hogy ezt nem biztos hogy kéne? Ők egyáltalán nem érzik magukon azt hogy ideje lenne, kicsit lehiggadni, pihenni és élvezni az életet, rettentően pörögnek és az egészségükön már kezd megmutatkozni mindez.