Külföldre költözni, végleg?

Ebben az esetben mindeképpen mennék,az angolt német után könnyen meg lehet tanulni alapszinten, a többi meg jön magától.

Anyukád meg egyszerüen megszokja a helyzetet és nincs több gond.

33 évesen azon aggódsz, hogy a szüleid mit szólnak? Felnőtt nő vagy. Persze ha Te nem akarsz menni, akkor ne menj. De a szüleidtől ezt nem teheted függővé.

Egyébként meg onnan is haza lehet jönni látogatóba.

Nekünk is él kint rokonunk, minden nyáron hazajön 2 hétre.

Nekem úgy tűnik, hogy a szüleid csak kifogás.

Ennyire félned sem kéne felnőttként.

Nem Afganisztánba mentek. Hanem egy normális, élhető helyre.

Persze, Kalifornia innen a távolból nagyon jól hangzik.

De azt is vedd számításba, ha a kapcsolat nem jól sülne el, nagyon nehéz lenne egy gyereket onnan hazahozni. Vagy kinn maradnál elszakítva a családodtól egyedül vagy otthagynád a gyereked (ilyet én nem tudok elképzelni) vagy a gyerek visszamenne, amint betöltötte a 18-at, mert hát a legtöbbeknek Amerika igen vonzó tud lenni (bár ez utóbbi sokakkal megesik amerikai apa nélkül is).

Így az ember, csak papíron, "ésszel" nyilván hajlik afelé, hogy legalább próbáld ki, de én mégis azt mondom, szívvel, az ösztöneidre hallgatva dönts!

Az mondjuk jó megoldás lehet, hogy kimész 6 hónapra, felméred a helyzetet, és ha nem is érzed jól magad, legalább elmondhatod, hogy megpróbáltad - ennek a veszélye az, hogy nagy eséllyel a párod már sose fogod tudni "visszarángatni" Magyarországra, ha egyszer hazament és bármibe is belekezdett. Szóval felajánlhatod neki a fél év "próbaidőt", de az nagy eséllyel kinn maradást jelent, legfeljebb szakítasz és hazajössz:S

Nekem a nyitott repülőjegy a leginkább visszás ebben az egész történetben. Mert hát meg lehetett volna ezt az egészet úgy is szervezni, hogy kimentek, aztán fél év múlva leültök és végiggondoljátok és együtt döntötök. Vagy eldöntitek itthon, hogy legyen, és vesztek két jegyet csak oda, és belevágtok. De így meglehetősen ultimátum-szagú nekem ez az egész. Elképzelhetetlen számomra, hogy felnőtt emberként csak úgy elindulok, aztán lesz, ami lesz.

Én 36 évesen követtem a férjemet külföldre (New Orleans) angolul egy szót sem tudtam. De hittem abban, hogy szeretjük egymást, és minden gond megoldódik. 4 éve vagyok kint, de még mindig nem érzem jól magam. Egyre erősebben vágyom haza, egyre nehezebben találom a helyem itt kint. Nem is olyan régen döbbentem rá, hogy egyre magányosabb vagyok.

Persze sok embernek akik nincsenek külföldön jól hangzik egy külföldi ország mint lehetőség. De sokan képtelenek újra beilleszkedni, változni. Én annyira nem szeretek itt lenni, hogy még a nyelvet sem tudom rendesen megtanulni ami egy újabb kudarc nekem.

Most tartunk ott, hogy többször felhozom a témát, hogy menjünk haza, de a férjem nem akar.. Ez meg állandó vitát generál köztünk..Nagyon rossz egy így..a tehetetlenség..

Én úgy húznék ki mint a vadliba. Ha ilyen lehetőségem lenne, hogy kint élhetek Amerikában akkor egy percig nem gondolkodnék. A családomon kívül semmi nincs ami ehhez az országhoz vonzana. Végre megnyílnának előttem új lehetőségek. Az angol pedig egy borzasztóan primitív egyszerű nyelv. Ne haragudj utolsó, nem leszólásból írom de aki 4 év alatt nem képes egy országban megtanulni angolul ahol mindenki anglul beszél akkor annak tényleg nem való külföld.

Mi értelme lenne itt maradni? Hogy állambácsi zsebébe tömjük a fizetésünket és utána kézhez kapjunk nettó 100 ezer forintot? Kérdező, én azt javaslom, hogy élj a lehetőséggel mert nem valószínű, hogy lesz még egyszer ilyen lehetőséged az életben.

Időpont ma 13:09

Ne veszem sértésnek, de mondjuk nem árt tudni valamit. Nem vagyunk egyformák. Van akinek nagyon könnyen megy a nyelvtanulás, van aki képtelen megtanulni nyelveket.

Ismerek olyan embereket akik 15-20 éve élnek külföldön , de nem beszélik a nyelvet. SŐT! Ahol én élek is nagyon sokan spanyolul beszélnek, nem tudnak angolul.

Én soha nem voltam képes nyelveket tanulni. Annak idején az orosz nyelvvel is gondjaim voltak. Hiába voltam mindenből kitűnő, orosz nyelv csak azért lett kettes, hogy ne buktassanak meg egy kitűnő tanuló diákot.

Jöhetnék a diszlexiával, diszgráfiával de felesleges.

Mellesleg olyan helyen dolgozom ahol bár dolgoznak emberek, de nincs lehetőség kommunikálni (legfeljebb szünetekben, ebédidőben) Szabadidőmben meg magyarul beszélgetünk, magyar társasággal..

A mindennapi életben nincs gondom, mert eltudok menni a boltba vásárolni, eltudok menni a bankba..Csak kiver a víz ha beszélnem kell angolul. Mint írtam nem vagyunk egyformák. Van akinek megy van akinek nem.. ez van.