Van valakinek ehhez hasonló családtagja/rokona? Szerintetek normális?
A sógoromat alapvetően jó embernek tartom, azonban elég konzervatív, avagy inkább szélsőjobboldali, bár ő ezen állításommal nem ért egyet.
Ez kiterjed a családra is, és így a 7 éves unokaöcsémre.
Együtt járnak azt hiszem thai boksz edzésekre, a sógorom többszörös megyei bajnok, meg talán országos is volt, ebben nem vagyok biztos, de ügyes.
18 éves fiú vagyok, volt szerencsém részt venni egy-két edzésen.Nem igazán érzem jól magam ebben a csupa jobboldali alkotta közegben, de tény,hogy vannak nagy "állatok" köztük, némelyikre ránézni is alig mertem.Több fiatal gyerek is lejár ide, szinte mindenki "Harcos Hungary" pólóban, valamiféle uniformisként hordják, és természetesen Nagy-Magyarország a hitük.
A gyerekek is elég kemények, például az unokaöcsém ellen nehezemre esett védekezni, megtanítják az embert küzdeni.
Én igazából attól is félek,hogy az unokaöcsém vissza fog élni ezen tudásával, talán gyengébbek ellen is.
Ezen a helyen forr a gyűlölet, rasszizmus és antiszemitizmus karöltve járnak, bár hozzáteszem,hogy pozitív dologként élem meg azt,hogy a sógorom nem enged az unokaöcsémnek semmiféle ilyen megnyilvánulást, sem ott, sem otthon.(de ő azért mondja, csak a gyereknek nem lehet)
Még annyi jót látok ebben a neveltetésben,hogy az unokaöcsém ismeri a magyar himnuszt, a kora ellenére az utolsó sorig, de ezzel kifújt a pozitív oldal.
A nővérem is kezdi átvenni ezt nacionalista irányzatot, pedig mi alapvetően liberális nézeteket valló családból származunk, nem kenyerünk a gyűlölködés.Az ő életük, engem csak az érdekelne,hogy vajon az unokaöcsémből milyen ember lesz, ha a gyűlöletet szinte belé nevelik?Nem állítom,hogy jó vagy rossz ember lesz, nem tudom mi a kimenetele egy ilyen neveltetésnek, ezért is érdekelne,hogy van e valakinek ilyen rokona?Ő milyen ember?
Nem az a megfelelő válasz,hogy jó meg rossz, csak nem örülnék ha valami lezűlött részegeskedő skinhead bandába kerülne az unokaöcsém vagy valami ehhez hasonlóba.
Ami megnyugtató,hogy a sógoromnak diplomája van, és jól is keres, de őt nem ismertem gyerekként, nem tudom,hogy miben nőtt fel.
Az anyukája nagyon kedves asszony, az apukája hasonlónak tűnik mint amilyen ő, de kevésbé ismerem a családját.
Milyen durva következmények a minta alapján? A végén még diplomája lesz a gyereknek és jól fog keresni? Ez valóban durva és ijesztő...:D
Mellesleg tutira kamu a kérdés.
Akad ilyen rokon.
De a gyerekek nem voltak vevők a jobbos/fasiszta nézetkre,de az unokák azok igen.
lehetett aggodni értük de végülis nem lettek zöllött skinheadok.
a nevelés valóban minta de a saját tapasztalatok is számítanak.
Ó, bár kamu lenne!
Egyébként nem szeretném, ha itt most valami nagy politizálás kezdődne, tőlem lehetne szélsőbaloldali szocialista/kommunista, annak sem örülnék.
Nem is azzal van a bajom,hogy jobbos, hanem,hogy szélsőséges, és az mindig rossz.Ráadásul gyűlölködésre nevelni nem túl célszerű, szóval nem tudom,hogy mondjam, de pont a mai világ az amiben a sok kisebbség miatt ő fogja a rövidebbet húzni ha csak gyűlöl.
Annak meg örülnék, ha jól kereső, diplomás ember lenne!
Nem gondolnám, hogy bármi közöd lenne unokaöcséd neveléséhez.
"A nővérem is kezdi átvenni ezt nacionalista irányzatot, pedig mi alapvetően liberális nézeteket valló családból származunk, nem kenyerünk a gyűlölködés."
Vagyis ez fordítva is igaz lehet, a jobboldalinak nevelt unokaöcséd is dönthet afelől, hogy liberális lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!