Mondta már ezt a lányotok nektek? Hogy reagáltatok?

Egyrészt a stílusodból látszik, hogy te vagy a lány, süt a naivság, értelmetlenség belőled. Gondolom fiatal, tinédzser vagy még azért dédelgetsz ilyen álmokat.

Ne aggódj, majd te is felnősz egyszer és rájössz, hogy a szülőktől elköltözni egészséges, jó dolog. Aki nem vágyik arra, hogy kettesben legyen a férjével/feleségével, gyerekeivel, saját kis családjával, az nem normális lelkileg/agyilag.

Egyszer le kell válni a szülőkről érzelmileg. Amíg ez olyan szinten nem történik meg, hogy a napi kontaktus létszükséglet, addig nem szabad saját családot alapítani.

Szerintem a szülő írta ki a kérdést, miután a 11 éves kislánya azt mondta neki, hogy szeretne majd felnőttként, a saját családjával is a szüleinél lakni.

Én erre mosolyognék egyet, hogy jaj de jó, szeret velem lenni a lányom, de azért reménykednék, hogy 20 évesen már másképp fogja gondolni. Ez nem a szeretet hiánya, hanem kellő önbizalom és érzelmi, anyagi függetlenség kialakulása.

Persze ha adott lesz egy olyan szituáció, ahol mindenki (szülők, lány, férj, unokák) számára megfelelő lesz az együttlakás, akkor hajrá. De kétlem, hogy évtizedekig mindenkinek jó lenne majd ez.

Az én fiam azt mondta, hogy elfog venni feleségül, és boldogan fogunk élni. Persze csak akkor lesz a férjem ha megígérem, hogy soha nem kell spenótot ennie.

Amikor ezt mondta, olyan 4 éves volt, és én lelkesen bólogattam, hogy milyen boldog leszek mert megkéri majd a kezem..

Ha most 23 éves fiam újra mondaná, bezárkóznék a pánik szobába (ha lenne)

Szóval nagyon nem mindegy, hogy hány éves az a gyerek amikor érdekes dolgokat mond.

Ha a lányod 4-8-10 évesen mondta, akkor persze, hogy mosolyog az ember. De ha huszonévesen akkor csak le kéne ülni vele beszélgetni, hogy megértsd mi az oka, hogy ennyire fél a nagy világtól? Mert nem egészséges felnőttként nem elszakadni a szülőktől.