Úgy irigylem azokat, akik boldog családban nőttek fel?

Kimondhatalanul fáj.. :(

Amikor találkozok olyanokkal akik jól megvannak a szüleikkel,majd' elsírom magam..

Régebben is fájt,de nem ennyire mint az utóbbi 2-3 évben.

Mert az utóbbi időben jöttem csak rá,hogy az apahiányt nem tudom elintézni egy "Le__szarom,nem érdekel,jól megvagyok nélküle is." mondattal.

Mindig is az idősebb fiúk,később férfiak társaságát kerestem.

10-11 évesen is már a 17-18 éves fiúk társaságát kerestem,mert úgy éreztem hogy valamiféle biztonságot, nyújthatnak számomra,esetleg végre szerethetne is valaki..