Jogosan érzem azt hogy az apám kihasznál?

19 éves korom óta élek együtt az idős nagymamámmal. Mindent megcsinálok neki, az egész háztartást vezetem, bevásárolok, ha beteg orvoshoz viszem, volt amikor fürdettem is. Apám az egyedüli gyereke, tulajdonképpen a gondolatával kell és fekszik. Szóval évek óta én viselem a gondját miközben a nyugdíjas apám már másfél éve be sem tette a lábát csak telefonon beszélnek,de azt naponta.

Nagymamámnak van egy plusz bevétele, havi 100 ezer forint a nyugdíján felül. Ezt apám "nekem adja" mert ő veszi fel, de nem a teljes összeget. Amennyit gondol, vagyis kb. az éves bevétel 60%-át mert a többire neki is szüksége van. Nem Magyarországon élünk, nagymamám a lakás fenntartásának a költségét fizeti és az alapélelmiszereket/amit ő megeszik de a nyugdíjából bőven futatja erre. Valamien zsebpénzemnek kell hogy legyen ha bármire szükségem van (étel,gyógyszer,ruha), sőt itt sokkal drágább az élet is.

Úgy érzem hogy kihasznál. Oda dob nekem valamit miközben az ő dolgát láttom el lelkiismeretesen. Nem az én feladatom lenne az idős anyjának a gondozása. Már 6 éve gondozom, nincs munkavisszonyom, nincsen megspórolt pénzem, az idegeimet tönkreteszi ez a demenciás öregasszony. Most is fél év alatt beszedett 600 ezret és azt mondta hogy majd küld nekem 150 ezer forintot mert elég annyi.

Lehetne normális életem is, de állandoan avval zsarolnak hogy ha én elmegyek akkor megtalálják azok akikkel eltartási szerződést csinál majd és elúszik a lakása. Miközben én tönkre megyek lassan, idegileg és testileg is kicsinál lassan.

Jogosan érzem azt hogy kihasználnak?