Szülők akiknek az iskolában, óvodában állandóan panasz van a gyerek viselkedésére nem szégyellitek?
Teljesen egyetértek, 10-es, a tesómék esetében a szülők részéről történtek erőfeszítések a helyzet megoldására, és miután a óvónő részéről nem volt hajlandóság együttműködésre (nyilván könnyebb a szülőkre és a gyerekre mutogatni, mint pedagógushoz illő módon a gyerek nevelési, foglalkoztatási igényeihez alkalmazkodni), ezért kellett bevonni az óvodavezetőt.
A harmadik gyerekem van már túl az általános iskolán, számtalan példát tudok hozni a pedagógusi alkalmatlanságra, és sajnos, sokkal kevesebbet az ellenkezőjére, nem csak a sajátjaim kapcsán. Láttam olyat, hogy zseniális kislányt buktatott ki a tanári kar néhány tagja - abszolút tudatosan és szándékosan, összefogva - a suliból, mert néhány befásult tanár képtelen volt kezelni - érdekes módon a gyakorlatát ott töltő pedagógusjelöltnél a gyerek mintaszerűen viselkedett, és csak ötöse volt, egyébként elképesztően rajzol, úgyhogy fogunk még hallani róla.
Summa summarum: fenntartásokkal kezelem ezt az "állandóan panasz van a gyerekre" típusú megállapítást, mert nagyon nem mindegy, hogy ki panaszkodik. Az meg nettó baromság, hogy a mai gyerekek életképtelenek, nem az ő hibájuk, hogy beleszülettek a digitális korba, teljesen más a kommunikációs és a tanulási metódusuk, amivel a 40-es, 50-es tanárok nem tudnak mit kezdeni - igaz, a teljes oktatási rendszerünk alkalmatlan erre.
Volt egy osztálytársam akinek a k rva anyád volt a köszönés. Állandóan kötekedett mindenkivel, aztán meg csodálkozott, hogy senki sem szereti. Még a tanárnak is nyíltan meg mondta, hogy a k rva anyját. Az anyja a végén ezeket nem is hitte el mert mindig panaszkodtak a gyerekére mint szülők, mint a tanárok. Pedig neki is 4- től felfelé volt mindig az átlaga.
Szerintem nem szégyellni kéne magukat hanem megoldani a problémát mert a többiek számára nagyon idegesítő tud lenni, meg később nem csak pofonokat fog kapni, ha ezt a viselkedést tovább folytatja.
Kérdező, tökéletesen értek mindent. természetesen nem a magatartásával buktatták meg, hanem több tanár összefogott, és az ő tárgyaikból. Ezt pedig nem én találtam ki, hanem az egyik érintett tanárnő gyerekével egy csoportba járt óvodában az enyém, és ő mesélte, a kislány a másik gyerekem osztálytársa volt a suliban, ahol az illető tanított. Nekem is nehéz lenne elhinnem, ha nem tőle hallom.
Egyáltalán nem akarom teljes egészében felmenteni a rendbontókat, nyilván nem úgy néz ki a dolog, hogy a gyerekek mind angyalok, a tanárok meg mind hülyék. az viszont tény, hogy ha egy gyerek unatkozik az órán, akkor ott azért érdemes megnézni, hogy mégis miért nem tudja a pedagógus lekötni a figyelmét? Miért nem képes a tanárok nagy része alkalmazkodni a tanítási módszerekkel, szemléltetéssel stb. a jelenkorhoz? és ezért vajon miért is a szülőnek kéne szégyellni magát?
Szerintem két malomban őrölünk, sajnálom, ha elfogadhatóbb egyesek számára az, hogy buktassuk ki a gyereket, mint az, hogy találjuk meg a kulcsot hozzá. Sajnálom, ha egy tanár úgy gondolja, hogy elég, ha ugyanúgy "leadja az anyagot", mint 30 évvel ezelőtt. Itt egy kis segédanyag, hogy miért ostoba ez a szemlélet, aztán kezdjen mindenki azt vele, amit akar:
Én folyton hoztam haza a beírásokat alsóban... apa egyszer szidott le miatta, de aztán ki kellett mennie a konyhába, mint utóbb megtudtam röhögni, mert neki ugyanezeket a dolgokat írták be anno.
Az is érdekes volt, hogy első 2 évben két tanárunk volt. Az egyiktől folyton kaptam a beírásokat, folyton kiabált velem, kidobta a cipőm az emeleti ablakon, a másik tanártól meg dicséreteket kaptam, hogy milyen okos és ügyes vagyok.
Egyikük pedagógus volt, a másik egy hisztis senki. Ezt már gyerekként is éreztem, ezért voltam kezelhetetlen az egyiküknél, a másiknál meg kisangyal. A nyílt órák után anyám is látta mi a gond, onnantól ő is csak legyintett vagy nevetett ha az a tanár írt be.
félre értés ne essék,de nem a tanárnak kell igazodni a diák lelki világához, hanem a gyereknek kell megtanulni koncentrálni. Oké hogy ő már zseni és unja a matekot,de meg kell tanulnia normális emberként viselkedni és türelmesnek lenni ahogy azt majd az életben is elvárják. Felnőtt korában mi lesz ha unja a konferenciát? Elkezd majd vihogni és beszélgetni mindenkivel és a főnök lesz a hibás amiért nem köti le a dolgozó figyelmét az anyag? Cuki hogy a tanárnak KELL fejlődnie,de szerintem a tanulást is meg kell tanulni és ehhez alap hogy szépen ülünk a padban (én pl. utáltam a földrajzot mégis kussban ültem). Unom már hogy mindenkinek a gyerekhez kell idomulnia és még én vagyok a hülye amiért nem azta teszem.
off: kedves 11-es: egy gyereket nem lehet megbuktatni ha jól teljesít, ha 5-ket ír akkor nem tud belerondítani, az ismerősöd is már csak a maga verzióját nyomta feléd,te pedig voltál olyan hülye hogy bevetted
Talán én mégiscsak jobban tudom, hogy mi történt, uttsó, fölösleges találgatnod, az illető ismerősöm egyébként azok egyike volt, akik szándékosan megbuktatták a kiscsajt.
Az oktatás pedig NEM azért van, hogy tanári diplomával is lehessen állást találni, NEM a pedagógus a központi személy, hanem a gyerek, bármilyen meglepő is ez. A közoktatást azért tartom fenn az adómból, hogy a gyerekeimet korszerű módszerekkel oktassák, és a jelenkor kihívásaira, követelményeire készítsék fel, ne a 60-as évekre. Tőlem is elvárják - teljes joggal -, hogy ne Retardillin injekcióval kezeljem a tüszős mandulagyulladást, pedig az is hat valamennyire, csak nem korszerű és piszkosul fáj.
még egyszer írom, aki tud is valamit azt nem lehet megbuktatni pl.:
A férjem lehülyézte a tanárt,de nem tudta hogy a tanár ezt hallotta, onnantól lépten nyomon próbálta megbuktatni,de a férjem a tantárgyat kente-vágta ezért csak 3-ra tudta lerontani és ez még akkor volt amikor még nem volt divat a pereskedés ma már pláne be lehet perelni ha buktatni akarnak valakit aki nem is olyan buta...
ezen kívül milyen jelenlegi helyzetre készíti fel a mai oktatás a gyereket? Azt tanulják jelenleg, hogy mindegy mit csinál ő igenis okos és nem baj ha valamit nem ért mert biztos csak hiperaktív szegény,meg ha picit is azt merészeli a tanár mondani hogy a gyerek nem olyan értelmes már is le van harapva a tanár feje és olyan suliba mennek ahol a leghülyébb sem lesz megbuktatva. Tehát ebből azt vonom le hogy az élet is úgy fog működni a mai szülők szerint, hogy a főnököm majd megsimizi egy hibánál a fejemet, hogy semmi baj, mert én mindent megpróbáltam, de én különleges vagyok:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!