Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » A szüleim teljesen ki vannak...

A szüleim teljesen ki vannak rám akadva én pedig nem értem. Az én életem, hadd döntsem el mit kezdek vele. Miért kell ennyire erőszakosan reagálni?

Figyelt kérdés

21 éves vagyok, 18 éves korom óta van egy barátom, aki kicsivel idősebb nálam.

19 éves korom óta vele élek (messze anyuéktól, majdnem 300 km), ő dolgozik, én egyetemre jártam, engem a szüleim támogattak a tanulmányaimban, de jártam az első perctől kezdve diákmunkára. Megjegyzem sosem kértem, hogy fizessenek bármit is. Mikor nem vettek fel államira én úgy voltam vele, hogy elmegyek dolgozni, mellette csinálok egy emelt szintű érettségit egy tárgyból + még 1 nyelvvizsgát és úgy következő éven tuti felvettek volna. Ők erősködtek, hogy nem, menjek fizetősre majd ők fizetik. 210 ezer forint egy félév.


Időközben viszont kiderült, hogy számomra ez mégsem annyira álomfoglalkozás, de nem mertem elmondani otthon, nem akartam abbahagyni a szüleim miatt, viszont párhuzamosan elvégeztem egy távoktatásos OKJ képzést (saját pénzből) és sikerült is egyből dolgoznom. (A vizsgán a vizsgabiztos egy cég elnöke volt és felajánlotta, hogy menjek hozzájuk dolgozni.) Nem keresem magam agyon, kezdő fizetést kapok (130 nettó), de ehhez jön még a barátom 150 nettója, plusz az étkezési utalványok, így van havonga 280 ezer amiből gazdálkodhatunk, albérletet nem kell fizetni, szóval csak rezsi + kaja meg ilyesmi. Jól élünk és félrerakni is tudunk.


Múlt héten kiderült, hogy én babát várok. Nem volt tervezett, de nem mondom hogy "véletlen" volt, nyilván vállalom, hogy mi hibáztunk. Meg sem fordult a fejünkben hogy elvetessük.

A szüleim viszont teljesen kiakadtak, elmondtam nekik azt is hogy az egyetemet szeretném abbahagyni, emiatt is le lettem hordva a sárga földig. Most ott tartunk, hogy hát ők márpedig nem azért fizettek, hogy az az iskola ne legyen befejezve és hogy a lányuk 21 évesen, a fiatalságát és karrierlehetőségét feláldozva egy szakmunkásnak szüljön gyereket..

Azóta nem is veszik fel a telefont..

Nagyon rosszul esik nekem a viselkedésük és fáj, amiket mondanak..

Tényleg ennyire nagy bűn lenne 21 évesen a fenti körülményekkel gyereket vállalni? És tényleg ekkora bűn lenne nem erőltetni és szenvedések közepette befejezni az oskolát amit elkezdtem? Pláne, hogy van egy normális szakmám, normális állással.


2016. jan. 26. 17:35
1 2 3 4 5 6 7
 51/61 anonim ***** válasza:
72%

Gyereket szülni bárhogy lehet. Eltartani, tisztességesen felnevelni és útjára engedni már keményebb dió, ahhoz érett, felelősségteljes, önálló döntésekre képes személyiség az ideális. Aki nem meri elmondani, hogy nem akar a megkezdett egyetemre járni, inkább sunnyog ahelyett, hogy elvégezne valami mást (egyetemet, felsőfokú szakképzést, nappali rendszerű, használható tudást és papírt adó OKJ-t), az nem ilyen. Az sem, aki megelégszik egy szakképzővel és beletunyul a 18 évesen kapott eladó-állásba. Ennyire egyszerű.

Ezt a kört egyébként már megfutottuk, olvass vissza, nekem nincs kedvem újra és újra ismételgetni, amit világosan és érthetően leírtam.

2016. jan. 27. 21:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/61 Carragher_x ***** válasza:
69%

Attól, hogy ostobaságokat szajkózol, azok még nem válnak tényekké:) Egy gyermek megfelelő felneveléséhez nem szükséges sem diploma, sem felső vezetői állás. Az meg egy végtelen primitív értékrendről tanúskodik, ahogy teszem azt egy eladót lenézel. Miért lenne ő alábbvaló mint mondjuk te? Azért mert "csak" átlagbért keres? Igazi kretén mentalitásra vall ez, akárcsak a kérdező szüleinél.


A kérdező leírása alapján szó nincs arról, hogy létbizonytalanságban élnének, sőt kifejezetten tudatod anyagi élet rajzolódik ki, a mostani tartalékukkal és egyáltalán azzal, hogy rendszeresen félretesznek túltesznek a magyarok 70%-án.


Másrészt mint én is írtam, a fiatal szülővé válásnak nyilván vannak árnyoldalai is, amiktől normális stílusban óva inthetné a szülő, de az olyan kreténségek minthogy "szakmunkásnak/bolti eladónak nem szülünk", meg hogy "ők nem ezért fizettek"...stb nem ezt a kategóriát képviselik, csupán egy nagyon elkorcsosult értékrendet.

2016. jan. 27. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 53/61 Carragher_x ***** válasza:
21%

Itt van a kommentek között is a példa, hogy mennyivel tudatosabban, stabilabb anyagi hátteret teremtett a kérdező és a párja, mint a nagy átlag:


"Egyedül keresek 260-át, saját lakás,kocsi lizing nélkül,és így alig marad hó végére."

2016. jan. 27. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/61 anonim ***** válasza:
42%
Kérlek, fejtsd ki, hogy a felelősségteljes és önálló döntésekre képes személyiség szükségessége a gyerekneveléshez mitől ostobaság. Sehol nem írtam, amit nekem tulajdonítasz, ha nem tudsz olvasni és szöveget értelmezni, akkor bánj óvatosabban a jelzőkkel.:-) Én nem leszek sem kisebb, sem nagyobb attól, hogy kreténnek vagy ostobának nevezel, minél többet írsz, annál távolabb leszel attól, hogy a véleményedet értékelhetőnek tartsam.
2016. jan. 27. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/61 anonim ***** válasza:
52%

Hát, azért álljon meg a menet. A 2 fellnotre meg egy gyerekre a 280 se nem stabilabb,se nem tudatosabb,mint a 260/kopf, tudod? :)


azt gondolod,hogy én nem tudnék ebből a pénzből félretenni? Ugyan, dehogynem. Csak én nem szültem gyerekfejjel egy csooori munkásnak,így nem vagyok rászorulva a sportolásra. Teccik tunni...ez a különbség :)

2016. jan. 27. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/61 Carragher_x ***** válasza:
90%

Annyira szép amikor vki a szövegértelmezésre próbál hivatkozni, holott pont neki nem megy:D Kérlek idézd hol neveztem szerény személyedet ostobának vagy kreténnek! A véleményedet minősítettem, nem a személyedet.


"Sehol nem írtam, amit nekem tulajdonítasz"

Jaja, biztosan nem te lúzerezted le a srácot csak azért, mert bolti eladó, biztos nem te minősítetted gyerekneveléshez nem elegendő egzisztenciának a jelenlegi vagyoni és végzettségbeli helyzetüket, az tuti csak a gonosz ikertestvéred volt:D:D:D:D:D


És még te magyarázol szövegértelmezésről, édes istenem! :D:D:D


"a felelősségteljes és önálló döntésekre képes személyiség szükségessége a gyerekneveléshez mitől ostobaság" - Ez nem ostobaság, az ostobaság az, hogy egyrészt a kérdező írásai alapján ő meghozta a döntéseit és egyetlen egyszer sem bújt ki a felelősség alól, sőt, s te mégis ezzel vádolod csupán azért, mert lenézed a párja és az ő munkáját, keresetét, anyagi helyzetét.


"2 fellnotre meg egy gyerekre a 280 se nem stabilabb,se nem tudatosabb,mint a 260/kopf, tudod? :)"

Akár a félmillió/fő-s bevételnél is stabilabb és tudatosabb, amennyiben ezen nagyobb összeget megkeresők ugyanúgy felélnek folyamatosan csaknem mindent, ahogy te is teszed. De hát ezt nyilván még jó darabig nem fogod megérteni, hisz azt hiszed a tudatod anyagi tervezés (az, hogy nem élünk fel minden bevételt) az csak "rászorulás" esetén szükséges. Ennél nagyobbat nem is tévedhetnél.

2016. jan. 27. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/61 anonim ***** válasza:
0%
55ös! Megint egy olyan válaszol a felelősségteljes gyerekvállalásról kinek nincs is gyereke! Honnan veszed ezt a sok sületlenséget, amúgy meg gratulálok hogy ilyen önző hedonista módon élsz hogy egymagadra 260ezer forintot költesz havonta!! 😁😁😁
2016. jan. 28. 07:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/61 anonim ***** válasza:
55%

Lelkeim, (utolsó kettő válaszoló), azt majd én tudom,hogy van e befektetesem, családi vagyonreszem,amihez tudok nyúlni,ha úgy alakul. :)


A másik dolog 269-bol hedonizmus? Hagyjuk már. Ez éppen,hogy futja az átlagos életszínvonalra. Azért mert magyarországon orbánnak köszönhetően ma dívik a nyomorgas,meg a semmire szülés,és az átlagnak ez a szint a normális... attól még a magyar átlag igenis csak tengodik,vegetál...ez nem élet...

2016. jan. 28. 07:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/61 anonim ***** válasza:
70%

"kérdező írásai alapján ő meghozta a döntéseit és egyetlen egyszer sem bújt ki a felelősség alól, sőt, s te mégis ezzel vádolod csupán azért, mert lenézed a párja és az ő munkáját, keresetét, anyagi helyzetét."

Dehogynem bújt ki. Nem merte felvállalni a véleményét a szüleivel szemben az egyetemmel kapcsolatban, elment a kényelmesebb irányba. most is ezt teszi, csak most a pasijára hallgat, és megelégszik egy olyan papírral, ami hosszútávon semmire sem jó. Mindezt úgy, hogy NEKI nincs a világon semmije, de erre gyereket akar szülni.

Arról, hogy benned van egy jó adag frusztráció (te tudod, hogy a saját végzettséged vagy ambícióhiányod miatt), nem tehetek, nem becsülöm azokat, akik meg sem próbálnak legalább a családalapítás küszöbén hosszútávon gondolkodni és a jelenkor kihívásainak megfelelni, a saját és a születendő gyermekük érdekében, holott lenne rá lehetőségük. Ez nekem a lúzerkategória, azokkal együtt, akik ezt a kényelmes álláspontot védelmezik. Azon meg csak mosolyogni tudok, ha ezt kretén és ostoba gondolkozásnak nevezi bárki, ugyanis az, amit életemben elértem (nm csak az anyagi körülményeimet, hanem pl. a gyerekeim sikerességét is beleértve), nem támasztja alá ezt a véleményt.:-)

2016. jan. 28. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/61 Carragher_x ***** válasza:
46%

"elment a kényelmesebb irányba"

Az, hogy az egyetem mellett csinált egy + képesítést, az minden csak nem a kényelmesebb megoldás.


"benned van egy jó adag frusztráció (te tudod, hogy a saját végzettséged vagy ambícióhiányod miatt)"

Egyrészt ne vetítsd rám a saját dolgaid kérlek, másrészt had ne menjek le már le a kinek van nagyobb pénisze szintre, nem kenyerem. Tanulj meg inkább rendesen érvelni, akkor majd nem fogsz ilyet buta eszközökre fanyalodni:)


"nm csak az anyagi körülményeimet, hanem pl. a gyerekeim sikerességét is beleértve" - Pontosan attól ostobaság, hogy azt hiszed az anyagi javak igazolhatják:) Az meg már csak egy nonplusultra frusztráció, hogy a gyerekeid sikerességét próbálod a saját magadévá tenni :D

2016. jan. 29. 00:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!