Mit szólnátok, ha lányotok azt mondaná, hogy öngyilkos akar lenni?

09:04!

Ez sem ok rá. Én úgy gondolom (és nem kijelentem,isten ments,mert ugyebár ehhez nekem nincs jogom),hogyha valaki meg akarja oldani a problémáit,idővel,de képes lesz rá. De ha már eldöntötte,hogy őneki igenis elege van,menekülni akar,akkor az hétszentség,hogy senki meg nem győzi őt arról,hogy ne legyen öngyilkos. És ez pedig vagy makacsság,vagy gyávaság.

És én itt leszálltam a témáról,nyugodtan lepontozgathattok,akkor is ez lesz a véleményem.

Lehet engem is lepontozni, de szerintem sem megoldás. Igen, biztosan vannak olyan helyzetek, amik valóban siralmasak és szinte menthetetlenek (pl. amit valaki már leírt előttem). De egy ilyen helyzet nem egyik napról a másikra alakul ki, valahol elkezdődik egy igen aprócska dologgal és hosszú időn keresztül felépül. És szerintem itt kéne változtatni. Igen, lehet annyira borzasztó az életed, hogy véget akarsz neki vetni, de miért hagytad, hogy ilyen legyen? Vannak teljesen eltérő szituk, más gondjai lehetnek egy harminc és egy tizenkilenc évesnek, vagy egy egészséges és egy beteg embernek. De szerintem bármilyen helyzetben lehet találni olyan dolgokat, amiktől boldog az ember, ami miatt megéri. Vitatkozhat ezzel nyugodtan bármi, ez az én véleményem, és az én életem sem egy habos torta, van két teljesen süket testvérem, az övék sem. De nagyon sokat tettek azért, hogy mosolyogjanak. A kemény tanulástól és jó munkaszerzéstől kezdve a hétvégi papírsárkány röptetésen keresztül bármi lehet olyan, ami miatt érdemes élni, tulajdonképpen erről szól az egész.

Szóval kedves kérdező, mivel nem írtad, nem tudom, milyen helyzetben vagy, de én a helyedben egyáltalán nem ezt tenném. Ha bántanak, egyszerűen megtanulnék a talpamra állni, akár szólni a környezetemben egy nálam idősebb, tapasztaltabb embernek, aki tud segíteni, vagy elengedném a fülem mellett, ha csak szóbeli. Kezdj el valami újat, akár menj el sportolni, keress egy szakkört, egy új közösséget, iratkozz be egy könyvtárba vagy járj el egy templomi közösségbe (már ha hívő vagy, egyéntől függ), csinálj otthon kreatív kézműves dolgokat, kezdj el verseket írni vagy tanulj egy hangszeren, keress egy részmunkaidős állást, ami érdekel és élvezed, legyél önkéntes bármi. Ha úgy érzed, ez így értelmetlen és gyűlölöd, szakadj ki belőle. Ha depressziós vagy vagy lelki gondokkal küzdesz, fordulj szakemberhez, nem kell feltétlen fizetni is, nézd meg, hogy hogyan tudnál ingyenesen hozzájutni egyhez (valaki már írt előttem egy példát).

#25-ös

Ugyanezt próbáltam én is magyarázni,de csak a lepontozást,és a "nincs jogod hozzá-t" kaptam..

Ne higgy egyes kommentelőknek. 19 évesen lehetnek olyan problémáid, mint egy felnőttnek, vagy egyszerűen nehezebben élheted meg őket, mert ugyebár nem vagyunk egyformák, mindent másképp látunk, mindent másképp fogadunk be. És az, hogy elmondtad, hogy ezt fontolgatod, nem jelenti azt, hogy csak a figyelemért teszed/hisztis vagy, mi több, sok öngyilkos megossza a szándékait egy közeli családtaggal/baráttal a halála előtt. Vedd komolyan saját magad, mert sokkal okosabb vagy, sokkal szebb vagy és sokkal csodálatosabb vagy, mint amilyennek látod magad, csak nem mered kimondani. Kár lenne érted.

Nem tudom, mi a problémád, és az égvilágon semmi közöm hozzá (de nem bánom, ha privátban kipanaszkodod magad, szeretek meghallgatni másokat 😊), de felesleges lenne elpazarolni azt, ami benned van. Tudom, hogy nehéz elhinni, de benned is van valami, ami mássá tesz, mint a többi embert mind rossz, mind jó értelemben. Ezen nemcsak azt értem, hogy ha például szépen énekelsz, akkor ezt használd ki, hanem azt is, hogy ha például becsületes vagy, lehet, hogy valakinek szebbé teheted a napját azzal, ha például utánaviszed az automatában hagyott visszajárót. Az pedig, hogy vannak rossz tulajdonságaid, teljesen oké, mert a tökéletes vagy majdnem tökéletes emberek elég parák :D. Nem is kell a legbecsületesebbnek, legokosabbnak, legtalpraesettebbnek lenned, elég az, hogy hajlandó vagy észrevenni akár csak egy láncszemet magadban és ezt gyakorlatba ültetni.

Ha az anyukád nem részese ennek az egésznek, akkor próbálnék vele először minél több időt tölteni, többet segíteni neki, közben pedig megpróbálni vele megbeszélni, ami nyomaszt. Ha egyszerre nem megy, akkor apránként, míg el nem juttok oda, hogy az egész képet nézzétek. Ha nem ő a problémáid oka, akkor nem olyan leszel az életében, akit el tudna felejteni. Gondolj bele: megtudta, hogy terhes veled, kilenc hónapot várt rád, megszülettél sok fájdalom árán... és remélte, hogy minden rendben lesz. És valami/valaki miatt elveszítene, méghozzá a legkegyetlenebb módon, és bánná, hogy miért nem tudott megvédeni tőle, miért nem tudott jobban figyelni rád, és ami a legszörnyűbb, hogy főleg magát okolná. Mert hiába a külső tényezők, ha egyszer ő "végig melletted volt" és "nem tett semmit". Ami pedig a legnyomasztóbb, az az, hogy a holttestedet látná utoljára belőled, és amikor később rád gondolna, az a kép ugrana be neki, amikor rád talál, vagy amikor utoljára rád akarna pillantani.

Nem azt mondom, hogy önzőség az öngyilkosság, hiszen azok sem viseltetnek sok empátiával, akik meg se próbálnak belelátni abba, mit élsz át nap mint nap úgy, hogy felkelni is kínszenvedés, és nem abban az értelemben, hogy "a kávéig nehéz". Vagy abba, hogy a nap vége lebeg csak előtted. És azt is értem, hogy sokkal, de sokkal, de sokkal könnyebb lenne. Nem vagy önző, csak már annyi minden van benned, hogy nem tudsz többet befogadni. Azonban 19 éves vagy. Tudom, hogy az előbb azt mondtam, hogy a lelki problémák végképp nem korfüggőek, de neked még van fejlődési lehetőséged: ki tudod üríteni a nyomasztó dolgokat. Egy felnőtt már nem tud változtatni a világnézetén, nem tud új irányt választani, de te igen, és hidd el, ez rengeteget segít abban, hogy újra láss reményt. Ahogy az sem egy-két nap lehetett, hogy ez megfogalmazódott benned, az sem lesz könnyű, hogy kigyógyulj belőle, és lehet, hogy eddig járatlan utakra kell menned miatta, de ez ne ijesszen meg, mert ismeretlen helyekre menni nem nehezebb, mint ilyen gondolatokkal megküzdeni napiszinten. Ehhez egy pszichológus feltétlenül szükséges, de főleg rajtad áll. Én hiszek benne, hogy képes vagy rá, hiszen a gyógyulás első lépése a probléma felismerése, és ez már nálad megvan. Egy ilyen módszer még egy új hobbi, vagy ha például az egyetem készít ki, egy új irány választása. Pár hét, hónap vagy év múlva úgy fogsz felnézni az égboltra, hogy meglátod benne a felhők és a csillagok szépségét, és sokkal jobban meg fogod becsülni a téged övező embereket és dolgokat, ezáltal sokkal jobb bőrben leszel, mint a legtöbben.

Emellett ha falnál egy könyvet, ajánlom a Bocsáss meg, Leonard Peacockot. :D