Mit lehet tenni ilyen szülőkkel?

Lehet ez egy kicsit hosszú lesz, szóval előre is bocsánat, de csak így tudom teljesen elmagyarázni a problémámat. Lehetőleg normális válaszokat várnék.

Tehát szüleim mindig is szigorúak voltak velem, ami nem is volt baj, de néha egy kicsit túlzásnak éreztem.

Anyáról annyit, hogy vele elég csúnyán bántak gyerekkorában és néha random nekiáll engem hibáztatni olyanokért amikhez semmi közöm nincs. Sajnos nem alakult ki közöttünk bizalmi kapcsolat, szóval sosem tudtam beszélni vele a problémáimról.

Apa pedig katonaként dolgozik és ebből kifolyólag sokszor idegesen jön haza, mindig azt várja el, hogy mindent elsőre hibátlanul megcsináljak, ha valami nem úgy jön össze, ahogy eltervezte, akkor rajtam vezeti le.

6 éves voltam, amikor Pestről elköltöztünk Debrecenbe. Ekkor kezdett el minden rosszabbra fordulni. Szüleim nagyon sokat veszekednek, amikor hazajövök suliból, apa elvárja, hogy kitakarítsam a házat, és ha valahol egy porszemet is talál, akkor enyhén szólva elküldött melegebb éghajlatra. 11 évesen kezdtem el járni karatéra, de 2 évre rá befejeztem. Rosszak voltak a jegyeim így a tanulásra koncentráltam inkább. Hétvégente sokszor mentem el barátaimmal, ami apának szintén szemet szúrt, mert szerinte hanyagolnom kéne őket. Sikerült így is javítanom a jegyeimen és így volt, hogy suli után 1 órát (sosem többet) barátaimmal töltöttem. Erre apa elkezdett őrjöngeni, hogy egy semmirekellő ember lett belőlem, anya még helyeselt is, így újra karatéra kellett járnom és kijelentették, hogy beiratnak az itteni katona iskolába. Az első éven már túl vagyok, és ezalatt az idő alatt sokszor hangoztattam, hogy az én akaratomat is figyelembe vehetnék, nem kéne mindig a saját akaratukat rámerőltetni, de csak legyintettek rá. Tavaly októberben lett barátnőm, erre elkezdtek előtte jelentetet rendezni, hogy hogy képzelem, hogy most állok neki csajozni, ráérek vele később is. Másnaptól szobafogságra lettem ítélve, és mondták, hogy addig nem megyek sehova, amíg nem látnak bennem több akaratot, mert szerintük egész nap semmit nem csinálok, ezért kénytelenek voltak arra a következtetésre jutni, hogy csak úgy tudják velem elhitetni, hogy az életem rossz irányba halad, ha nem megyek sehova és elgondolkozom rajta. Gyakorlatilag arra kényszerítettek, hogy szakítsak barátnőmmel és minden barátommal szakítsam meg a kapcsolatot. Sajnos barátnőmmel már nem vagyunk együtt, de barátaimmal többnyire tudtam neten beszélni, valamint a legtöbb barátom az osztálytársam, így velük minden nap tudtam találkozni.

Az első évemet sikerült bukás nélkül végigcsinàlnom, de nem, ez nekik nem volt elég. Egész nyáron EGYÁLTALÁN nem voltam sehol, otthon tartottak, nem találkozhattam senkivel és folyamatosan kiselőadásokat tartottak nekem, hogy már belőlem akkoris egy normális ember lesz, csak azzal foglalkozzak, hogy minél jobban végezzem el a sulit.

Idén pedig még azért is pofont kaptam, ha egy négyest kaptam. Az osztálybeli barátaim mindig próbálnak rávenni, hogy beszéljek szüleimmel, hogy adjanak nekem nagyobb teret és had éljem az életemet, had találkozzak velük is. Felhoztam szüleimnek ezt a témát, erre apa megvert és közölte, hogy ha mégegyszerem meg merészelem említeni neki, hogy had mozduljak ki a négyfal közül, akkor még ennél is rosszabbá teszi a helyzetemet. Anya pedig semmit nem szólt, simán hagyta.

Ma egyik osztálytársam hazakísért, mert már nagyon hiányzott, hogy valakinek kibeszéljem magam. Apa pedig amikor meglátta, hogy együtt vagyunk, mondta, hogy már végleg elvesztette a bizalmát, amíg velük lakom, soha nem lesz olyan, hogy elenged otthonról a barátaimmal, nem lesz olyan, hogy csakádi nyaralás, valamint mindenből kitűnő jegyeket kell szereznem.

Még egyszer bocsánat a hosszú szövegért, és köszönöm, aki elolvasta és válaszolni is fog nekem. Már nagyon nem bírom elviselni az itteni helyzetet és nem tudom mit tudnék tenni.

16/f