Hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy genderfluid vagyok?

#1: Már miért tudnának róla? Nem olyan feltűnő az. Én androgün vagyok, de soha senkinek nem tűnt fel rajtam kívül. Bár lehet, hogy a genderfluid váltakozása más. Olyat sosem ismertem úgy, hogy tudtam volna róla...

Kérdező, te ismered őket s önmagadat, erre mégis mit mondjunk? Egyáltalán el kell nekik mondanod? Ha egy ponton fura lenne, hogy nem, akkor mondd el nekik, egy mondatban, majd kérdeznek, ha nem értik. Én így csinálnám.

egyet kell értsek az elsővel, ez pont nem az a nemi identitás, amit nagyon el lehet titkolni a szülők elől

megyek aludni, ez a kamukérdés már nekem is sok volt mára

amúgy meg jó lenne, ha az ilyen kamukérdéseket kiírók egy kicsit magukba szállnának végre, sok millió LMBT ember, köztük tinédzserek vannak a világban ma, akiknek nem trollkodás és "vicces" kérdés a fenti és a hasonlók, hanem realitás és valós veszély arra, hogyha bevallják, hogy mások, akkor jobb esetben kirakják őket, rosszabb esetben félig agyon is verik, rosszabb esetben a világ egyes részein megölik, kivégzik őket...nekik rohadtul nincs kedvük trollkodni azon, hogy hogyan mondják el a szüleiknek, hogy élni akarják az életüket, mert semmi probléma nincs velük, csak nem átlagosan...

Azért egy kicsit is normális magyar családnál nem látok olyan nagy veszélyt a dologban... Volt ismerősöm, akinek komoly lelki problémát okozott a biológiai neme és küzdött, hogy megműtsék... Az már erősebb, de abból sem volt különösebb baja. Tudom, hogy vannak intoleráns emberek is, de itt csak a szülőkről volt szó, azokról sem tudunk semmit.

De tény, hogy a genderfluidokról pont nem tudok sokat, másféle transzneműekkel találkoztam már, adott esetben kegyetlenül nehéz nekik az egész, akármilyen is mások hozzáállása, bár az is ront rajta. De azért a genderfluid nekem enyhébbnek tűnik, mint ha valaki konkrétan nemet akar váltani fizikailag (vagy akár csak amennyire lehet, "megszüntetni" azt, mert ő semlegesnemű).

Az androgün tűnik a legproblémamentesebbnek, persze ha olyan országba születek, ahol nagy a szakadék a nemek között, ott bajban lettem volna még én is. Aztán lehet, hogy találkozom egy androgünnel, aki elmondja, hogy én nem is vagyok az (bár ezen erősen meglepődnék) s hogy az nehéz...

Nekem ez érdekesség, sosem jutna eszembe titkolni, de mivel nem igazán tartozik másokra és nem fontos a másokkal való kapcsolattartásban, a Neten kívül nagyon ritkán közlöm másokkal. Nincs tapasztalatom az ezirányú intoleranciával kapcsolatban, csak elméletben tudom, hogy van, aki nem tartana normálisnak (nem is vagyok az :D).

Apu, anyu, nem tudom eldönteni, hogy fiú vagyok-e vagy lány, úgyhogy mától divatb.u.zi leszek.

Most komolyan, szerinted van halvány lila fin.gjuk, hogy mi az a genderfluid???

Vagy elmondod nekik, hogy az vagy, ők meg legyintenek, hogy jól van, és sejtelmük sincs, mit is mondtál, szerintem azt hiszik, valami új zenei irányzat.

Egyébként a kevésbé művelt, transzszexualitásban kevésbé jártas szülőknek ez is csak azt fogja jelenteni, hogy b.u.zi vagy.

Minek ezzel terhelni őket?

Viselkedj normálisan, öltözz normálisan, aztán ha különköltöztél, azt csinálsz, amit akarsz, max megint kicsit normálisnak tetteted magad, ha látogatóba mennek.

"Folyékony nemű" Vagyis egyszerre fiú és lány, bizonyos esetekben naponta változik, hogy melyik felé hajlik inkább...

Angol nyelvterületen ez azzal is járhat, hogy az illető elvárj, hogy egyik nap női, másnap férfi megszólítással illessék (miközben a külseje pl nem is indikálja a váltást).

Eléggé elfogadó, libsi szellem vagyok de számomra 2 nem létezik, plusz a transz nemű de azokat annak tekintem aminek érzik magukat.

A többi csak feltűnési viszketegség és többnyire stílusról szól.

Mostanában különféle "kin"-ek is léteznek, mondjuk plantkin, ami azt jelenti hogy az adott személy a növényekkel azonosul.

Általában azok is kamaszok vagy fiatal felnőttek, szegényeknek szívesen felírnék egy szülői ölelést és némi közös programot.