Van jogom haragudni emiatt a szüleimre? 20L
Sziasztok!
Furcsa kérdést teszek most fel, 20 éves lány vagyok, de elmondhatatlanul fáj ez a dolog. Amióta az eszemet tudom, szőrös vagyok. Nem,nem kis szőke pihék,hanem erős,fekete és mindenhol. Már ovis koromban is szőrös volt a kezem-lábam, bár akkor még nem érdekelt,hiszen kicsi voltam. Általános iskolában már gyönyörű partyszemöldökkel rendelkeztem,az egész osztályban én voltam a legszőrösebb még a fiúk közül is. Iszonyatosan éreztem magam minden egyes tesiórán, vagy nyáron, amikor rövidnadrág és póló volt az elvárt viselet. A hajam is olyan drótszerű volt, göndörkés,de inkább hasonlított egy szénaboglyához.
Ezek miatt az önbizalmam a béka fenekét se közelítette meg, borzasztóan szégyelltem magam, és bajuszom is nőtt. Egy ideig anya vitt magával a kozmetikushoz szőkíttetni a bajszom, dehát attól még ott volt, és sárgán világított.
Osztálykirándulások, táncórák, strandolások mind hatalmas traumákat okoztak nekem.
Ezután megismerkedtem a borotvával, 11 éves lehettem körülbelül, és mindenhol elkezdtem borotválni magamat, miközben utáltam az egész testemet.
Rengeteget csúfoltak, Chewbacca, vegyél borotvát, borotváld már le a karod, szőrösebb mint egy férfinak, neked bajszod van? kijelentésekkel.
Középsuliban a szőr annyira nem érdekelt, mivel rengetegszer borotváltam magam. Ekkor jöttek elő a pattanások. Hatalmas, hetekig tartó undormányok. A hátam tiszta pattanás volt. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól,amikor az iskolatáska nyomta a vállaim... hihetetlen fájdalmaim voltak, önbizalmam szintén nulla volt ekkor is.
Most 20 évesen lett egy komoly kapcsolatom, (előtte is voltak barátaim, de azok még komolytalanok voltak).
Mivel óvszert egyikünk sem szeretett használni, ezért fogamzásgátló tabletta mellett döntöttünk, volt pár utam vele a nőgyógyászhoz. Mivel látta az orvos hogy pattanásos vagyok, elküldött vérvételre, és Uh-ra, kiderült hogy PCO-s vagyok.
És itt jön maga a kérdés. Hogy nem vittek el a szüleim egyszer sem orvoshoz? Látták,hogy tiszta szőr vagyok, látták hogy 20 éven keresztül bőgtem egy csomót, hogy hogy nézek ki, hogy nincs emiatt önbizalmam, hogy nem merek strandra menni, hogy mennyi fájdalmam van.
Akit nem érint ez a probléma, talán meg sem tudja érteni, hiszen "az csak szőr,nem nagy ügy, gyantázd le" hozzáállása van sok embernek. De higgyétek el,hogy borzasztó ezt átélni.
Egyszerűen nem értem,hogy hogy volt képes a saját apám is ezzel csúfolni évekig? Mit tehettem volna, 7-8 évesen állítsak be az orvoshoz,hogy szőrös vagyok?! Ez nem az anyám dolga lett volna, hogy kézen fog és elindulunk valamilyen irányba,hogy legalább megtudjuk mi a bajom?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!