Miert kell minden heten elmondjak a szuleim, hogy ideje lenne egy komoly baratnak, es utana ferjhez menni?

Nekem volt olyan barátom akit hazavittem, most 25 évesen még is egyedül vagyok. Én is sokszor megkaptam a szüleimtől, hogy én már egyedül szándékozom meghalni? (két éve nincs senkim) Vagy kapom az ércelődéseket, hogy "nekem sosem lesz unokám". Egyszer egy ilyen beszólás után elmondtam nekik hirtelen felindulásból, hogy higgyék el, hogy ez az egész nekem sokkal sz*rabb érzés, mint nekik és attól, hogy még cs*sztetnek is vele nem lesz jobb, sőt... csak még rosszabbul érzem magam.

Nos, azóta nem jött elő a téma, úgyhogy az őszinteség csodákra képes.

Mivel senkit nem viszel haza és senkiről nem beszélsz otthon, mert szerinted "semmi közük hozzá" (hálátlan egy gyerek lehetsz), természetes, hogy az jön le nekik, hogy nincs senkid. És normális, ha egy szülő aggódik, ha a 22 éves lányának - szerinte - még nem volt senkije, és nem is tűnik úgy, hogy szeretne.

Ez van belekódolva a szülőkbe, szeretnék a gyerekeiket boldognak látni, és valamiért ezt csak párral az oldalukon tudják elképzelni.

Talán ha elkezdenél normálisan kommunikálni velük, mint egy felnőtt ember, akkor nem cseszegetnének..