Ti mit csináltatok tinédzser korotokban, amikor a szüleitek megütöttek?

Sokszor kiabáltak, egyszer kaptam anyámtól egy pofont, azt megérdemeltem.

Egy volt lakótársamat viszont rendszeresen verték, nem tudom, hogy amiatt-e de mocsok agressziv egy nő lett belőle, ő mesélte, hogy 1x visszaütött az apjának, aki ráhívta a rendőrséget, majd amint nagykorú lett kirakta a lakásból.

Kisebb koromban szinte mindig ösztönösen visszaütöttem. Anyám részeg volt szinte mindig, sőt velem hozatta a borokat. Apám sosem volt részeg, viszont mentálisan elég ijesztő volt. Rámparancsolt, hogy egy kő falat másszak át, ha nem mertem, kényszerített. Amikor kényszerítve megtettem, a fal legtetején hátulról megütött. Sokszor előre bejelentett,, hogy ülj közel az ebédnél, hogy kézközelbe legyél. Egyébként azóta sem változtak, csak persze felnőttem. Az a különös, hogy épp kicsi koromban ütöttem vissza nekik, nagyobb korban sajnos nem (mert mindig megtorolták), nagyobb korban inkább szarba meg hallgatásba fulladt minden, és ez volt a legkülönösebb és legrosszabb. A rokonok meg ilyen zombiszerű hallgatást tanúsították, nem nagyon törődtek az egésszel.

A visszaütés szerintem csak arra jó, hogy teljesen ne fulladjon szarba a dolog, de egyébként tartósan nehéz megoldás, hiszen anyagilag mindenképp függ az ember, nem lehet huzamosan így élni. Igazából mai napság a gyámhatóság az igazán jó megoldás. Ma már nem erőltetnek rá az emberre semmit, felkínálhatnak megoldásokat, de csak az lesz, amit Te is elfogadsz, számít az akaratod. nagyon ritka, hogy valamit a gyerek kifejezett akarata ellenére hajtsanak végre. Ha 14 éves vagy, jogod van beszélni a gyámhatóság előtt önállóan is, sőt ha bántalmaznak, akkor kortól függetlenül is bármikor.

18-as, én felpontoztalak. igazad van.

én kb. 14 éves koromtól visszaütöttem. igaz, csak vagy 2x esett meg, h anyám lepofozott, és én vissza. nem volt szabályos pofon, mert remegtem az idegtől, inkább amolyan hátbaverés. de elértem, hogy többé nem nyúltak hozzám.

szomorú, hogy ide fajul a szülő-gyerek kapcsolat. nálam semmi nem magyarázza meg, miért üti meg az anya a gyerekét, ha nem bírja érvekkel meggyőzni. apám 12 éves koromban egyszer kijelentette, hogy nagylány vagyok, többet nem emel kezet rám (előtte ő is meg-megütött, főleg anyám kérésére). legalább volt tartása, hallod.

ez az ide-oda ütögetés szépen bele is rondított az anyámmal való kapcsolatba. én azóta is haragszom rá, ő próbál közeledni, persze oktat, ahol ér, én pedig megeszem reggelire, bármi konfliktusunk van. a szülői tekintélyük kidurrant, mint egy lufi. én pedig magányos lettem, valahogy nem ilyen lovat akartam.