Hogyan tudnám elfogadni hogy az édesapám már sosem fog megváltozni?

Apukám 60 éves.Mindig is pesszimista ember volt.Azt sosem mondaná rá,hogy rossz embert mert nem az.Nem volt jó gyerekkora,a papa sokat ivott,verte a mamát,nem igazán foglalkoztak apukámmal,a nővére pedig szellemi fogyatékos.Gondolom hogy emiatt is lett olyan ember amilyen,mert a gyerekkor nagyon meghatározó az ember életében.

Ami engem zavar benne,hogy kevés dolognak tud örülni,elég pesszimista,sokszor mindenbe bele köt,és morgós.Ezt elég nehéz tolerálni,Anyukámat is nagyon zavarja.Szólni nem lehet neki mert megsértődik.Hozzá kell tenni,hogy fizikai munkás,nagyon sokat dolgozik és már az egészsége sem a régi.De mi mindenben támogatjuk,amikor haza ér mindig "ki van szolgálva",megterítünk neki,hétköznap már semmi dolga sincs csak pihenni.Sokszor haza hozza a munkahelyi stresszt is,amit rajtunk ver le.

Tudom,hogy ő már nem fog megváltozni,nem lesz optimista,derűs,humoros ember,hanem ilyen morgós marad.Csak nehéz ezt elfogadni.Emiatt sokszor nekem sincs kedvem itthon lenni,persze ez is baj szokott lenni hogy miért nem vagyok itthon :) (megjegyzem már elmúltam 20 pár évvel) de még itthon élek,dolgozom,tanulok,besegítek itthon.Lassan szeretnék költözni is,nem is tudom ezt hogyan fogja majd feldolgozni.

Van akinek hasonló az Édesapja?Hogyan lehet ezt elfogadni?És elengedni a fülem mellett a morgások,veszekedéseket?Engem nagyon megvisel a mai napig. :(