Mi a véleményetek a 8 osztályos gimnáziumról? A férjem be akarja iratni a lányunkat.

Nincs nyílt nap?

Nekem is voltak kétségeim.

Ez a két dolog segített dönteni, hogy nyílt napon jókat tapasztaltam, láttam, hogy a követelményeknek simán meg fog felelni a fiam, és hogy neki is tetszett, szeretett volna bekerülni.

Itt felvételi is van, egy tanulmányi verseny tulajdonképp, ott kiderül, hogy a képességei alapján érdemes-e beíratni, és ha meg mégsem, legalább felmérték, hogy hasonló korú gyerekek közt hol áll.

A fiam jól bírja az ilyen versenyhelyzeteket is, szóval ettől se kellett félteni. :)

Második éve koptatja a padot, és tetszik neki még mindig, mikor felvetettem, hogy visszaíratom (becsúszott pár hármas, lustaság miatt), nagyon nem akarta otthagyni, azóta inkább tanul(gat). Úgy látom, nem kell megszakadnia, elvétve látok könyvet a kezében.

A szabadidejébe bőven belefér, hogy eljárjon heti kétszer focizni, haverokhoz, programokat csináljunk, stb. Nem érzem, hogy lenne terhelve.

Neki pont a reáltárgyak fekszenek, de humán tárgyakból sem rontott, inkább úgy mondanám, azt a szintet hozza továbbra is, mint ált. suliban, mármint a jegyeket, meg a tanulmányi átlagát tekintve.

Én reál tárgyakból voltam nagyon erős, viszont a kamaszkor a személyiségemnek nagyon betett. A pubertás előtt egy locsfecsi folyamatosan viccelődő kiscsaj voltam, aki bárkivel összebarátkozott. Aztán 13-14 évesen ugye már téma volt a jujj tetszem ennek vagy annak a fiúnak? Hát akkoriban még nem tetszettem, kicsit lassabban haladtam a testi változásokkal a nőiesedés terén, de hozzá iszonyat magas voltam. A legmagasabb voltam az osztályban, 32 főből csak 1 fiú nőtt túl rajtam, kicsit ciki volt... :) Aztán jött a felvételi, emelt matek osztályba jelentkeztem, felvettek és bekerültem 34 vadidegen ember közé. Senki nem jött velem a régi osztályomból, így teljesen nulláról kellett kezdenem az ismerkedést. Nem ment. Az első évem szörnyű volt. Érettségi évére derült ki, hogy a csendességem és a visszahúzódásomat félreértelmezték és flegma felsőbbrendűségtől szenvedő libának gondoltak elsőben. Ha egy házi beadandó miatt nem kell csoportban dolgoznunk és nem jönnek rá, hogy simán csak csendes vagyok, különc maradok érettségiig.

Szóval szerintem beilleszkedés terén sokkal jobb egy 6 vagy 8 osztályos gimnázium, ahol nem a kamaszkor közepén kell egy új közeget megszokni. Tanulás terén pedig nem terhelik azonnal a gyerekeket. Nekem pl sokkal nagyobb sokk volt az első gimnáziumi félév. Meg hatalmas pofára esés is, mert egyáltalán nem az a szint volt, szinte buta voltam a többiekhez képest, pedig általánosban kisujjamból kiráztam az egészet és az osztály legjobbja voltam. Évvégére javítottam azért, és utána ismét a legjobbak között voltam, de szarul esett, hogy nem azonnal. Az pedig külön frusztráló volt, hogy általános felsőben megtanultam valamit, gimiben közölték, hogy hülyeség, kétszer akkora anyagot leadtak máshogy, majd ezt is megcáfolták már egyetemen... Ráadásul hatalmas anyagrészeket kellett egyik hétről a másikra megtanulni, hogy a 4 év alatt a végére érjünk. Szóval 2*4 évig ugyanazt tanultam. A lányod ha 8 osztályosba megy, ő 8 évig csak egyszer fogja megtanulni ha minden igaz. De akkor rendesen... :)

Akkor most én megközelítem a másik oldalról is. Nyolcosztályos gimnáziumba jártam, ahol nem volt elfogadható, ha valaki nem tökéletes, márpedig ha valami jele volt annak, hogy valaki öt percet is lustálkodik az intézmény területén, azt meg kell fingatni.

Megkezdődött az ördögi kör, amiben szándékosan szívattak, és elvárták, hogy ez ösztönözni fog a tanulásra. Hát nem így történt, és a végén már amúgy is csak annyit akartam tanulni, hogy legalább hármas-négyes osztályzataim meglegyenek. A negyedik évre a minket tanító tanárok 90%-a ellenem fordult, és bár már más osztályokban is pletyka volt, hogy embertelenül bánnak velem, próbáltam tartani magam. Elmondták miből készüljek fel felelni, direkt mást kérdeztek, karó. 5 kérdésből 4-re tudtam válaszolni, elégtelen, más 3-ból egyre sem, "ejnye, tanulj!". Írtam egy hibátlan témazárót, miután 3 napig seggeltem a könyvet, egyest kaptam rá, mert biztos puskáztam. Nem volt lehetőségem se bizonyítani az ellenkezőjét.

A hatodik év végére depressziós lettem, beteg, és nem csak esti iskolába kellett átmennem, de utána még évekig nem tudtam összeszedni magam, pszichológusi segítséggel sem.

Nyolc éven keresztül lesz összezárva ugyanazokkal az emberekkel, tanárokkal és diákokkal, semmit nem fog változni a közeg. Persze, menjen el, hátha szerencsével jár, de feltétlenül tartsátok a kapcsolatot a gyerekkel, és ha huzamosabb ideig nem érzi jól magát, ne hagyjátok, hogy tönkretegyék az életét. Iskolát váltani addig kell, míg nem törik meg a lelkét.