Ilyenkor vajon elgondolkoznak a szülők?
Rémes volt világ életemben a kapcsolatom a szüleimmel. A hátuk mögött (ha kiderült volna, hatalmas vita kerekedett volna erről) jártam pszichológustól pszichológusig, sok pszichés problémával, legfőképpen miattuk.
Majd érettségi után összepakoltam és szó nélkül leléptem konkrétan, akkor megszakítottam meg velük minden kapcsolatot és a barátnőmmel (párkapcsolatilag) költöztem össze.
Mindezek nem ma voltak, de azóta is életem legjobb döntésének tartom ezt a tettet.
Mégis, ilyenkor az ember elgondolkozik, mi romolhatott el, vagy inkább mondogatja, hogy még fiatal, majd rá fog jönni, hogy mi a jó neki és visszajön? Tényleg emögé bújnának legtöbben és mondogatnák, hogy de ők tökéletesek voltak?
Még nem vagyok szülő, így annyira nem tudom ebből a szempontból nézni az ügyet.
27/N
Nincs tökéletes ember és nincs tökéletes döntés sem, legalábbis olyan, ami mindenkinek jó. Szerintem ha az ember adott pillanatban meghoz egy döntést, márpedig az életünk szinte állandóan döntésekből áll, akkor abban a helyzetben csak azt a döntést képes meghozni, különben mást választott volna. Lehet, hogy 10 perccel később mást mondana, de az már tíz perccel később van.
A szüleidnek is meg volt a saját szempontja, amit vagy meg fogsz valaha érteni (nem azt mondtam, hogy elfogadni), vagy sem. Évek múltán az ember sokkal tisztábban látja a dolgokat. Amit tettél, az úgy van jól, megváltoztatni úgy sem lehet és azzal sem tudsz mit kezdeni, hogy a szüleid olyanok voltak, amilyenek.
Tapasztalatom szerint, ha az ember szülővé válik, nagyon sok minden kivilágosodik előtte, hogy a szülei miért tették azt, amit tettek és ő maga miért reagált rá úgy, ahogy reagált.
Nem szó nélkül de én is a szüleim miatt léptem le otthonról. Sok sok plusz veszekedéstől óvtad meg magadat.
22/N
Aki egy tetves szemtlada volt, az sosem fog elgondolkozni az eleten.
Father alkesz volt. Halalra itta magat hitelbol 50 evesen. Februarban meghalt, most tudtam meg a heten.
Felejtsd el oket es sose nezz vissza. A kulfoldi egyszeru munka, ha masnem megadja neked a 200 ezret. Nem szegyen. Akkor garantaltan nem is gondolsz rajuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!