Más is van, aki felnőttként is retteg a saját apjától?

Szép karácsony volt az idei is.

Mindketten jól beittak.

A karácsonyfa nem áll jól.

Persze díszíteni egyik sem akarja.

Vagy 1,5 óráig kellett közéjük állnom,hogy nehogy egymásnak essenek.

Én már csak "nevetek" azon,amiket egymás fejéhez vágnak.Jobbat nem tudok.

Az elköltözés reménytelen,nagyon drága egy albérlet.

Egyedül nem tudnám fenntartani.

Nekem már az a fura,ha normális emberekkel beszélek.

Egyébként minden ünnep és nyaralás így zajlik/zajlott nálunk.

Ez nem jó,az nincs elkészítve.Stb.

Mikor már tudtam gyerekkorban,hogy kötelező nyaralás lesz,görcsbe rándult a gyomrom,mert tudtam,hogy balhé lesz.

Érdekes módon anyám a mocskos szájúbb,tőle még sem félek,nem tudom úgy annyira komolyan venni.

Apám ő nem beszél mocskosan,de nagyon nehéz természete van.Folyton figyelem,hogy mi zavarja,hogy elkerüljem a veszekedés.

Én vagyok az egyedüli,aki nem dohányzik a családban,anyám,öcsém és húgom is a fürdőben dohányzik,ami apámat idegesíti.

Állandóan járok utánuk szellőztetni,hogy nehogy megérezze.

Akkor az ablak ne legyen kinyitva,az üdítős üveg nem jó helyen van,mert 2 cm-vel arrébb van.

Nekem meg muszáj fenntartanom a nyugalmat,mert nem bírom elviselni a feszültséget.

Most is attól félek,hogy majd tuti a nappaliban alszik,mert összevesztek,és akkor nem tudok wczni sem este,mert "megzavarom",stb.

Rám is jellemző,amit írtál utolsó.Állandóan figyelem,hogy ne legyen konfliktus,hogy nehogy valaki odaszóljon apámnak,mert akkor balhé lesz,stb.

Sajnos nem tudok ebben a feszültségben élni.

Van,aki elvan benne,nem zavarja.

Nem tudok "elkerülni".

Munkaképtelen vagyok szinte teljesen.

De még ha tudnék dolgozni sem lennék képes fenntartani egy albérletet.

Másokkal nem tudnék lakni.

Ez még a kisebb rossz.

Sajnos marad az elviselés.

Közben próbálom magamban erősíteni,hogy "nem szabad félnem",de sajnos ez nem mindig megy.

Mindenki magát ismeri legjobban.

Enyhíteni lehet a tüneteimet,de teljesen sosem leszek egészséges.

Sosem fogom tudni felvenni a versenyt az egészséges emberekkel.

Az iskolát is úgy jártam ki,hogy teljesen tönkre mentem idegileg és fizikailag.

Reménykedem abban,hogy a jövőben elterjed a távmunka,és úgy tudok majd dolgozni,hogy nem kelljen kilépnem a lakásból.Nem tudok idegen helyen sokáig lenne.

Közben pedig tanulni fogok.

Sajnos az egész rendszer úgy épül fel,hogy én az alapoknál elbukok.

Nem tudok elindulni a kezdő szinten,mert nem tudok kilépni a lakásból sem.

Abban reménykedem,hogy leszázalékolnak és esetleg mellett valamilyen részmunkaidő állással fenntudom majd magam tartani.

Ilyen betegséggel sajnos nem álmodozhatom normális életről.

De még átlagosról sem.

csak nyugalmat akarok,semmi mást.