Miért zavarja anyát, hogy jóban vagyok ezzel a fiúval? Miért kell bántania? Beszéljek vele, hogy ez nekem rossz? 17L

Anyukám nagyon temperamentumos és határozott nő, én kicsit sem hasonlítok rá. Ha ő megjelenik valahol, mindenki rá figyel és még 40 évesen is nagyon szép.

Én egyáltalán nem vagyok ilyen... Próbálok "elveszni a tömegben", nem szeretem, ha én vagyok a középpontba. Szóval inkább apára hasonlítok ebben, aki nem él velünk.

Anyának a férje is ilyen és az ő lánya is, szóval én vagyok a "kakukktojás", sokszor meg is kérdezik, hogy a mostohatesóm anya lánya-e... De igazából ez már nem zavar.

Viszont most jóban lettem egy fiúval és anyának ez nem tetszik. Mert hogy mégis mit akarna tőlem Ő, ne higgyek egy szavának sem, az olyan srácok, mint a barátom/haverom, nem az olyan lányok társaságát keresik, mint amilyen én vagyok. Pedig mi tényleg csak jóban vagyunk és beszélgetünk, filmezünk, elmegyünk pár helyre. Nem használ ki, pedig lett volna alkalma.

Nagyon rosszul esik, hogy anya így beszél velem, mintha én kevesebbet érnék, mint egy 55 kg-os lány.

13 éves korom óta diétázok, szóval azóta éhes vagyok kb., sosem éreztem azt evés után, hogy elég volt, tele vagyok. Anya így is rám szól mindig, ha éttermezünk, amikor rendelek és baromi ciki a pincérek előtt...

Szóval jóban vagyok ezzel a fiúval és mellette tényleg elengedem magam, nem kell figyelnem arra, hogy mit mondok el neki, mint a barátnőimnél, vagy hogy mit viselek. Pl. tegnap nagyon rosszul voltam és írtam neki, hogy mindent megadnék egy pizzáért, mert nagyon régen ettem és idejött és hozott. Erre anya közölte vele, hogy én nem ehetek olyat és jobb lesz, ha kidobja. Utána még kiakadt, mikor szóltam, hogy fejezze be.

Zavarja, hogy folyton zenét hallgatok, hogy a notebook, iPad, iPhone (szülinapi és karácsonyi ajándék volt mind, mielőtt belekötnétek, hogy milyen jól megy) hármas nélkül nem indulok el olyan útra, ami több napos, vagy hogy mindig könyveket veszek.

De persze, hogy inkább hallgatok zenét, mint a folytonos kiabálást itthon.

Fáj ez, mert nem gondolom magam rossz gyereknek. Igazából jövő augusztusban elköltözök az egyetem miatt (azon is megy ám a balhé..), de nem szeretnék addig is így élni.

Szerintetek érdemes lenne beszéljek vele? Vagy már késő?