Szülők! Hogy bírtok/bírtatok a kamasz lányotokkal?

Nálunk nem volt semmi durva.

Nehezen engedtem el ide-oda, mert féltettem, de azért mehetett.

Néha volt gond, hogy később jött haza, mint a megbeszélt időpont. Hát azt hittem, hogy meghalok, abban a pár órában.

Idővel ő is felfogta, hogy nem veszekedni akarok, csak nem tudom, hogy csak elnézte az időt vagy éppen holtan fekszik egy árokban.

Néha volt még gond az ivással. Egyszer elég részegen jött haza. Akkor egy ideig nem engedtem el sehova. De látszott rajta, hogy nagyon megbánta és szégyelli magát. Utána már nem volt gond.

Másra így hirtelen nem emlékszem.

Nagy lázadásai nem voltak. Nekem fura volt a zene, amiket hallgat, meg néha az öltözködése. De hát ez inkább ízlés kérdése.

3: Ez nem összenövés! Ez egy normális viszony. Természetesnek kéne lennie, hogy a gyerek bármilyen kérdésével fordulhat a szüleihez.

Nálunk is így van és a szüleim az egyetlenek, akikben még sose csalódtam. Felnőttként sem.

Barátok, barátnők sose tudják magukba tartani, amit megbeszélünk, kibeszélik, elmondják olyannak, akinek én nem akartam volna elmondani.

Bár én nem vagyok szülő, de mint volt "lázadó" kamasz el tudom mesélni.

én 17 éves korom körül voltam a legproblémásabb. gyakorlatilag kezelhetetlen, mert egyszerűen a saját fejem után mentem, és nem érdekelt hogy ki mit mondott. Gyakran visszaszóltam anyukámnak, csúnyán is. Persze utána bűntudatom volt, de a bulizgatással megpróbáltam elfelejteni. Amikor leültünk beszélgetni (már ha le tudtunk) akkor egy kis ideig úgy néztünk ki mint egy normális család, de aztán újra felborult minden.

nem utáltam a világot, csak nem tetszett hogy mások akarják megmondani mit csináljak. egyébként hogyha társaságba mentünk, nem érzékeltettük soha hogy most bajunk van egymással, egyszerűen csak tartottam a távolságot a szüleimtől, de még visszagondolni is rossz... A tanulással nem volt baj, ezért az nem tudták mondani hogy a tanulás rovására megy bármi is, ezt természetesen ki is használtam...

szerencsére vége lehet aránylag hamar ennek a korszaknak, és azóta édesanyámmal imádjuk egymást. Beszéltünk már többször is róla, hogy ő is nagyon sok mindent máshogy csinált volna, és természetesen én is.

Azóta a kapcsoltunk nagyon jó, őszintén tudunk beszélgetni valóban mindenről, ami szerintem hatalmas dolog. És tudom hogy bármi problémám van az életben, akkor ő segít nekem, és ez fordítva is így van.

Tehát a kamaszkor amilyen gyorsan jön, olyan hamar el is múlik általában.

És a harmadik válaszolónak: Igen, ilyen egy normális kapcsolat, ami anya és gyermeke között van. Ahol van őszinteség és szeretet!