Velem van a baj? Vagy ez valahol normális?

Édesanyám a munkája miatt havonta akár többször is el kell utazzon, hosszabb-rövidebb időre külföldre. Kiskoromban mindig nagyon megviseltek ezek az időszakok, most azonban már nem zavarnak (sőt). Azonban amikor hazaér, szinte berobban a szobámba, és bár szinte még a kabátot sem vette le, körüljárja a lakást, engem és a húgomat letol, kezdve attól, hogy pl. ha este van, miért tanulunk még ilyen későn is, biztosan egész délután gépeztünk, azon át, hogy már megint milyen rendetlen az asztalunk (tanulás közben kipakoljuk a könyveket), addig, hogy össze kéne fogni a hajunk, vagy hogy ne hagyjam elöl az iskolatáskám vagy a hangszeremet (amit másnapra készítettem ki az előszobába). Ez ilyenkor és a hazaérkezése utáni néhány napban van így, és minden alkalommal egyre jobban zavar, de ha bármit mondok neki emiatt, azt kérdezi, hogy miért nem örülök annak, hogy hazajött. Próbálom tolerálni, nyugodtan beszélni vele, de ez az ,,érv" nagyon ki tud borítani. Ilyenkor valahogy minden probléma az eszébe jut, szóvá teszi, hogy miért nem hordok pl. színes ruhákat, mint a húgom (zöldet, barnát, natúr színeket viselek leginkább), hogy miért költöttem már megint könyvekre a zsebpénzem, amikor gyűjthetnék valami értelmes dologra, vagy beleköt abba, hogy miket rajzolok.

S emiatt valahogy elromlik az ember hangulata, és nem tudok olyan felhőtlenül örülni neki, mint kiskoromban.

Mitől változhatott meg így a helyzet? Gondolom, én is idősebb lettem, kicsit önállóbb, ő pedig még mindig picit úgy kezel, mintha kisiskolás lennék.

Nem akarom, hogy megromoljon a kapcsolatunk, és gondolom, én is ugyanolyan kiborító tudok lenni, de egy kicsit aggódom emiatt. Velem van a baj? Vagy tudnék valamit tenni?

15/l