Szerintetek normalis az, ha egy szulo a 22 eves lanyanak folyamatosan azt mondja, hogy ne szoljon bele, mert meg kicsi?

Utolsó, nagyon nem értünk egyet. Habzó szájjal véded az anyát, aki az unoka füle hallatára szidja a nagyit egy ismerős előtt. Szerintem egy ilyen helyzetben teljesen jogos, ha az unoka kiáll a jelen nem lévő nagyija mellett.

Az előző voltam.

Nem kell velem egyetérteni, leírtam a véleményemet. Teljesen mindegy, kik a szereplők, eleve nem kotyogok bele mások társalgásába és nem szégyenítem meg, a tények ismerete nélkül pláne nem.

Fordított esetben is ugyanezt mondanám, hogy jönne ahhoz az anya, hogy beleszól a lánya és annak barátnőja társalgásába? Pl. ha egy nagybácsiról nyilatkozik a lány negatívan, anya pedig közbeugat, hogy az nem is úgy van?

Én kérek elnézést, hogy felháborít a bunkóság, pláne, ha utána még a bunkó siránkozik.

Tudod, kedves 22:22, éppen azért reagáltam, mert engem is felháborít a bunkóság. Mégpedig az, hogy anyuci az unoka füle hallatára szidja nagyikát egy a családhoz nem tartozó személy előtt.

Ha anyuci nincs tisztában az alapvető viselkedési normákkal, akkor ezt milyen alapon várhatja el a gyerekétől? Úgy tűnik, a gyermek csak ugyanazt a "bunkó" mintát követi, amit anyucitól látott.

"Nagymamamat folyamatosan blamalja, hogy nem enged semmit,"

EZ hangzott el. Nem k.urvaanyázás, vagy egyéb. Ha ez a tényeknek megfelel, miért ne mondhatná el a barátnőjének? A kislány, ha annyira felnőtt, legalább kérdezzen, ha nem ért valamit. Ha meg nem tetszik neki, menjen ki.

Nem kell az ismeretlen nagyikát habzó szájjal védeni.:-)

Kérdező, elvárod hogy felnőttként viselkedjenek veled de te gyerekként viselkedsz.

Egy önálló, felnőtt felelősségteljes ember nem mások véleményétől függ és képes az önálló életre anélkül hogy függne emberektől vagy a környezetétől.

Persze fiatal vagy, még van időd ehhez.

De addig amíg téged az köt le hogy ők mit csinálnak meg hogy élnek a saját életed helyett addig tényleg nem felnőtt magatartást követsz.

Vond le a tanulságot: hogy nem érdemes anyóssal meg a férj családjával együtt lakni, ebből mindig gondok vannak.

Ez az ő kapcsolatuk, mindeketten benne vannak. Neked nem kell ott döntőbíraként legyeskedned és beleszólnod, inkább arra koncentrálj hogy a saját életed éld, ne pedig az övékét. Bár 22 évesen még is elég gyerekként viselkedtem.

22:40-nek

Nem tudom, melyik az a mondatom, amelyik azt sugallja, hogy habzó szájjal védeném a nagyikát, ugyanakkor a te első hozzászólásodból fröcsög az indulat, mintha személyes sértésnek vennéd, hogy a 22 éves kérdező megengedte magának azt az arcátlanságot, hogy a „felnőttek” beszélgetésébe beleszólt. Szerinted – az olvasottak alapján – egy anyának joga van az anyósát kritizálni az unokája és egy harmadik fél előtt, ugyanakkor az unokának nincs joga a vélt vagy valós sérelem miatt a nagyanyja pártját fogni. Mert: egy anya se szóljon bele a lánya és a barátnője beszélgetésébe. És ha az a lány épp a férjet vagy az anyai nagyanyát kritizálja esetleg igazságtalanul ebben a beszélgetésben? Akkor is „bunkóság” beleszólni? (Egy ember méltóságába pedig nem csak k.urvaanyázással lehet belegázolni.)

Nagyon érdekes a „ha meg nem tetszik, menjen ki” életfilozófiád is.

Az én lányom még nagyon kicsi, de nem hiszem, hogy valaha is megengedem majd magamnak azt a modortalanságot, hogy kibeszélem a nagymamáját a barátnőmmel, miközben ő is hallja, és őt is bánthatja, és közben még azt is elvárom tőle, hogy vagy kussoljon, vagy menjen ki.

Szerintem ez a hozzáállás nagyon arrogáns és csöppet sem jólnevelt. Ha a gyerekemtől tiszteletet várok, akkor az a minta a minimum, hogy én is tiszteletet mutatok a saját szüleim, és a házastársam szülei felé is. Pláne, ha az a nagymama „tenyleg rengeteget dolgozik csak azert, hogy kevesebb legyen neki meg apunak a dolga.”

És akkor arról még nem is beszéltem, milyen komoly ellentmondás feszül abban, hogy bár szerinted „Normális szülő nem vonja be a gyereket a közte és anyós közt feszülő személyes konfliktusba”, mégis megengedett dolog anyósunkat a gyerek előtt kritizálni.

Írtál egy ilyet is:

„Mellesleg az utóbbi két napban nagyjából ez az ötödik ilyen kérdés, minden kérdező 22 év körül van, aki nem oszthatja tetszése szerint az észt az anyjának, kicsit unalmas már...”

Azt mondják, az életkor nem érdem, hanem állapot. Jómagam nagyjából ugyanezt gondolom az anyaságról is. Attól, hogy valaki anya, még korántsem biztos, hogy ezt a feladatát oly igen nagyszerűen látja el. És attól, hogy valaki csak „gyerek” még, szintén nem törvényszerű, hogy nem jogos a robbanása az esetlegesen felgyülemlett frusztrációs feszültségtől. És, bizony, amikor valakibe lépten-nyomon belefojtják a szót, azért az elég komoly feszültségforrás tud lenni.

Hűha valami nagyon elszabadult itt kettőtök között...

Belementetek egy értelmetlen családdal kapcsolatos vitába.

Drága 20:47 mindent jól írsz de valami mélyen téged nagyon zavar

"Az én lányom még nagyon kicsi, de nem hiszem, hogy valaha is megengedem majd magamnak azt a modortalanságot, hogy kibeszélem a nagymamáját a barátnőmmel"

És akkor mi van ha mégis megtörténik? Lehet hogy neked arany anyósod van, de ne ítéld el magad ha esetleg mégis rosszul viselkedsz egy adott szituációban. Tanulj meg megbocsátani magadnak.

Amúgy meg gondolj bele abba a szituációba ha valakinek tényleg nagyon agresszív anyósa van, az tényleg zavaró.

Ez most a kérdéstől független mert ez a 22 éves fruska kotnyeleskedik itt állandóan.

Amúgy a férjed beléd folytja a szót? Mert nagyon indulatos vagy, szerintem azon töltsd ezt ki aki okozza a frusztrációt. Ne nyomd el magad!

Merd felvállalni magad minden helyzetben, akkor is ha a család nem ért meg

Mert az a rosszabbik véglet ha valaki depresszióban végzi, vagy más mentális "dologban"..

Jobb ha minél előbb felfigyelünk a frusztrációkra. És kezeljük azokat, manapság amúgy is divat a gyógyítás, ne ragadjunk bele egy-egy rossz szituációba félelmeink miatt.