Mi befolyásolja a gyerek személyiségét? A genetika vagy a látott példa?

23 éves lány vagyok, másfél éve dolgozom, nem sok választ el tőle, hogy végre el tudjak költözni anyámtól.

Volt egy időszak (10 hónap), amíg nem vele laktam, hanem az akkori barátomnál. Nem sült el jól, nem illettünk össze, akaratos volt és szemrehányó, de ivott is - nem volt agresszív, csak hisztis, de akkor is utáltam olyankor. Elegem lett, és hazaköltözem anyámhoz. Viszont abban a 10 hónapban én felfedeztem, milyen is igazán egyedül, saját felelősségre élni úgy, hogy senki nem szól bele. Minden nehézség és keserűség ellenére mondhatom, hogy eddigi életem legjobb időszaka volt. Mióta hazajöttem, rémálom...

Egészen konkrétan nincs magánéletem. Több volt 14 éves koromban, mint most. Mit csinálok, hova megyek, kivel, minek, meddig, miért, kivel beszélek, ki hívott, mit akart, kit hívtam, miért, mit vettem, mennyiért, mennyit, minek... Egyedül a munkahelyen és a laptopomba bújva van egy kis magánéletem, ahol elszakadhatok végre tőle és a nyávogásától. Mert csak azt tudja. Szerinte életképtelen, igénytelen trehány állat vagyok, mert nem segítek neki. És tényleg nem - mert egyszerűen nincs rá lehetőségem. Épp, hogy a számban az utolsó falat (szó szerint!), már kikapja a tányéromat, hogy ő elmossa. Négy órában dolgozik, én nyolcban, plusz 1-1 óra az oda- és visszautazás, és akkor még nem voltam bevásárolni vagy ügyeket intézni. Mire hazaérek, mindig ki van takarítva, esélyem se lenne megcsinálni. Mindenbe beleköt, amibe csak tud.

Vettem magamnak annakidején a ballagási pénzemből ezelőtt 6 évvel egy már akkor is kissé rozzant számítógépet - kb. kisajátította. Két és fél évig gyűjtöttem egy laptopra, mert tényleg csak ez jelenti már nekem a privát szférát. Először belekötött, hogy miért nem jó nekem a használt húszezerért, miért kell nekem vadiúj 210-ért. Azután meg van sértődve, hogy a saját megkeresett pénzemből vett saját számítógépemet lejelszavazom, és ő nem tudja a felügyeletem nélül használni, mert hogy ez sokkal gyorsabb (a régi "gépemet" megkapta, az övé, bármikor használhatja, a Facebook-os játékok azon is tökéletesen futnak és ő annál keményebb igénybevételnek nem teszi ki). 18 éves koromban "véletlenül" nem vette észre, hogy az én fiókomba lépett be a sajátja helyett, és "véletlenül végigtúrta az egész üzenőfalamat meg levelezésemet évekre visszamenőleg, aztán még ő hányta a szememre, hogy arról mertem beszélni a barátnőimmel, hogy mihamarabb el akarok költözni. Mert hogy ő nem volt sz@r anya, és köszöni szépen, hogy ezt érdemli.

Mostanság azt hányja a szememre, hogy hogy megváltoztam, mindenki ezt mondja. Holott csak már nem érdekel, hogy ő és a család (akik amúgy is világ életemben csak kritizálni tudtak, soha egy dicséretet nem kaptam) mit gondolnak rólam. Szerintük én egy sz@r alak vagyok, amiért el akarok költözni és a saját életemet élni, és nem anyámnak segítek a hitelre halmozott hitelei kifizetgetésében (cigire midig van és volt pénz!). Anyám szerint tiszta apám vagyok. Olyan gyűlölettel tudja ezzt mondani, hogy hánynom kell tőle. Hiszen nem én tehetek róla, ő feküdt le vele anno, nem én! Sikeresen belém nevelte, hogy apám egy szemét, és utáljam (6 voltam, mikor eváltak, de így belegondolva, nem is csodálom, anyám elviselhetetlen - a mostani élettársával iis úgy beszél, mint a kutyával, és még ő van megsértődve, ha visszaszól neki), de már most így felnőtt fejjel kezdem átértékelni a helyzetet.

Véletlenül lettem, nem akartak, anyám 16 hetes terhes volt, mire észrevették, hogy vagyok, már elvetetni se lehetett volna. Apám kapott egy kéretlen csomagot a hárpia felesége mellé (már akkor se voltaktúl jóban), teljes részbn megértem, hogy csak addig bírta. Igazából a válás előtt se vlt túl sok szerepe az életemben, de már nem látom őt szemétnek. De anyám szerint az, és én is az vagyok, mert egy az egyben olyan vagyok, mint apám, úgy is viselkedek. Pedig valójában tudatosan azt adom vissza neki, amit ő ad nekem.

A kérdés annyi, hogy tényleg lehet, hogy rosszul látom, és ilyen szinten meghatározná egy ember személyiségét a genetika, vagy úgy van, ahogy gondolom, hogy a gyerek arra fog főképp hasonlítani, aki mellett felnőtt?