Anya tiszta hülyének néz, hogyan változtassak ezen?

Nem tudom, hogy igazából milyen választ vársz erre, mert ez csak tipikus tini-panaszkodás.

Bárki írhatta volna kb. 13-17 év között...

Szia!

Nem kioktatásként (sokáig rossz volt a viszonyom anyummal), csak érdekel: Honnan tudod hogy anyukádnak nincs baja? Vagy hogy milyen stressz éri a három óra alatt - azt leszámítva hogy esetleg nem tarja egyenlőnek magát apuddal éppen a kevesebb fizetése miatt? Hogy tehernek-érzi-e magát a családja számára?

A házimunka is munka, a monotonsága vagy segít kikapcsolni, vagy csak még jobban idegesíti az embert. Még valami, szintén nem bántásként: azt a családtagot, aki kevesebbet van otthon, könnyebb szeretni mert kevesebb hibáját látjuk, kevesebb a konfliktus vele. (ettől apukád még lehet csodálatos ember.)

A kérdésedre nem igazán tudok válaszolni,mert nem tudhatom mi a probléma gyökere: de elmesélhetem velem mi volt.

Éppen ilyen macska-egér barátságban voltunk anyummal mint ti. Nem csellengtem, tanultam, otthon is segítettem: mégsem voltam soha jó neki. Aztán egy elfajult veszekedésnél borult a bili: A munkahelyén neki sem volt nyugta, a nevelőapám egyre többet dolgozott - tulajdonképpen menekült a munkába, mert húsz évi házasság után már csak mi, a gyerek tartottuk együtt őket (Vagy talán a megszokás is?) Elhidegültek egymástól, már csak két idegen voltak akik kényszerből éltek egymás mellett. Én a mai napig sem értem ezt a "társas magányt" ahogy nevezték. Ha valaki ilyen helyzetben van, ahol még csak nem is barátként tekintenek egymásra, előbb utóbb megkeseredetté válik. Ehhez jött még anyumnál a haszontalanság érzése. Mivel az életük körülöttünk forgott - meg is kaptunk mindent amit csak lehetett - az hogy egyre inkább felnőttünk, valahol a kapcsolatuk, a közös életük értelmét vette el. Gondolj bele, milyen érzés lehetett ez nekik.

Óriási szerencsénkre anyum el tudta mondani miket érez, mi bántja. Ettől kezdve nem akart megkímélni a gondjaitól, tényleg beszélgettünk EGYMÁSSAL. Már nem érezte hogy erősebben kellene mutatnia magát mint amilyen. És végre szerethettem azt az embert, aki valójában, nem csak azt akit látni engedett. Aki annak idején foggal-körömmel harcolt értem meg a nővéremért a bíróságon, mert apám meg a családja el akartak venni tőle.

A szüleim még mindig egy fedél alatt élnek, bár nem igazán együtt. Amióta nem érzik hogy fenn kell tartani a házasságukat csak mert "úgy jó a gyerekeknek" sokat javult a kapcsolatuk, barátivá vált.

Persze lehet hogy ami nálunk volt, egész más mint a ti helyzetetek.

Elnézésed kérem a hosszú szövegért, ezzel csak azt akarom mondani hogy egy gyerek sok mindent nem lát a szülei viszonyából. Nagyon jó lenne ha őszintén tudnátok az érzéseitekről beszélni, odafigyelve, és megpróbálni nem ítélkezni egymás felett. Ami merem állítani nem lesz egyszerű, mert mindenkinek a saját sérelmei fájnak a legjobban.

Az én anyum meg pont hogy annak örülne ha buliznék és csajoznék.

15f