Mi a legjobb megoldás ilyen esetben? Apa-lánya kapcsolat.

Hát igen, az anyja a nehezítő tényező.

Én egyébként válás után kerültem képbe, a válást az exfeleség kezdeményezte anno.

Az anyával az a baj, hogy borderline személyiségzavara van, jó adag dominanciával megfűszerezve. Ez szélsőségesen kiszámíthatatlan viselkedést jelent, az agresszívan támadótól a negédesen barátkozóig, köztes állapot ritkán van.

Ő is hasonlóan életművész, fogalmunk sincs, hogy miből van pénze, mert munkahelye már vagy 10-15 éve nincsen. Feltételezéseink vannak, de azok nem túl hízelgőek rá nézve.

A lányt egyértelműen ő is tüzeli a háttérből.

A válásnál a férjem már annyira menekülni akart, hogy a vagyon nagy részét otthagyta (kb 15 millió ft értékben), mellette gyerektartást fizetett és úgy állapodtak meg, hogy az iskoláztatást az anya oldja meg az egyben ott hagyott vagyonból. Az már a férjem baromsága volt, hogy ez szóbeli megállapodás volt.

A lány nem az anyjával lakik, hanem a barátjával.

Az anyjával nagyon ambivalens a kapcsolata, amíg otthon lakott, rendszeres volt a brutális lelki terror a fentiek miatt. Akkor menekülni akart, de megfélemlítéssel, manipulációval mindig valahogy visszaédesgette az anyja. Most leginkább pénzzel kötelezi le. A költségek másik részét meg a barátja állja. Plusz amit a férjemtől kap.

De a lánynak olyan elvárásai lettek volna, hogy hadd költözzön be a lakásomba (az enyémbe!), amit amúgy kiadunk és kapjon havi 2-300e Ft-ot zsebpénznek.

Sajnálom a lányt, mert mióta az apja elköltözött és nem volt jelen állandó villámhárítónak (emiatt nem vált el sok-sok évig egyébként, a házasság jóal korábban megromlott), a lány kamaszkora ebben az érzelmileg kiszámíthatatlan, félig-meddig érzelmi bántalmazó környezetben telt. Valahol áldozat, de akkor is kezdeni kellene már magával valamit.

A "mert engem nem szeretsz annyira" duma is az anyjától jött. Ami azért is marhaság, mert kicsiként ugyanazokat a dolgokat megkapta, mint amit most a közös gyerekünk. Huszonévesen pedig már bután veszi ki magát a testvérféltékenység ilyen korkülönbséggel.

Egyébként a férjem sokat foglalkozott a lányával válás után is, mind anyagilag, mind érzelmileg. Hetente többször találkoztak, programokat szerveztek, nem hanyagolta el.

Az utóbbi 2-3 évben kattant meg a lány és lett ilyen.

A közös gyerekvállalásnál részemről komoly érv volt, hogy láttam, hogy mennyire önfeláldozó, odaadó apa.

Az pedig egyértelmű, hogy egy fiatal felnőtt és egy kisbaba szükségletei merőben eltérnek. Gondolom a lányának nem okozna örömet, ha bepelenkázná, lefürdetné, etetné, és egész nap a sehhében lenne, hogy vigyázzon rá.

A felejtsük el úgy, ahogy van...

Oké, nekem még menne, mert nincs érzelmi kötelék, én haveri viszonyban vagyok vele. De a férjemnek a lánya. Azt már én se támogatnám, hogy a saját gyerekét teljes mértékben (érzelmileg) ellökje magától.

Én azt javasoltam, mint érzelmileg nem érintett fél (és amit én tennék a saját lányommal - bár lehet, hogy érzelmileg érintve én is elvakult lennék), hogy ami pénzt adna neki, azt ne adja oda. Ehelyett nyisson egy számlát saját névre és havonta pakolja be azt az összeget, amit neki adna. És amit a lány bulira, ruhákra, egyéb dolgokra elköltene.

Közben következetesen mondogassa neki, hogy ha valami előremutató célra kell pénz, akkor fog adni (a számlát tartsa titokban). Ha X év múlva esetleg benő a feje lágya a lánynak, akkor akár egy összegben is oda lehet adni neki. Képzésre, lakásvásárlásra, akármilyen értelmes célra. Ami befektetés a jövőjébe. Mert a 40 ezres Gucci napszemüveg nem az.

Egy barátomnak panaszkodtam erről és ő mondta (gazdagok a szülei), hogy már többször mondta az apjának, hogy nyugodtan zárja el a pénzcsapot, hiszen rengeteget költ rá. Igenám, de a srác orvosira jár és annak a költségtérítését fizeti az apja. A srác heti pár órában gombokért dolgozik is, egyébként pedig iszonyú sokat tanul.

Ilyen célra szerintem van értelme pénzt adni, sokat is.

A férjem is azért könyörög a lányának, hogy menjen el dolgozni, BÁRMIT. Akkor szívesen ad, mert lát valamennyi erőfeszítést és ezt az életvitelt már honorálná. A lány visszadobálja a felvetést, mondván, hogy ő 70-100e Ft-ért nem fogja megalázni magát eladóként vagy a Mekiben.

Viszont egy darab érettségivel kábé ez a választék. Aztán később lehet feljebb lépni, jobb munkakörbe, jobb fizetésért.

Ilyen szempontból álomvilágban él, azt várja, hogy valahogy leesik neki egy nettó 500 ezres állás a két szép szeméért.

Pedig régebben az anyjával még néha elment a vállalkozásába (rendezvényszervező jellegű dolog) bedolgozni 1-1 napokat. Ha most is keresne ilyen céget és olcsón, de dolgozna, a kapcsolati tőke és a tapasztalat révén idővel komolyabb munkákat is megcsíphetne. Még akkor is, ha nem tanul tovább. Mert egyébként nagyon értelmes lány, nem a hozott anyaggal van gond.

Mintha egy profi tenor azt mondaná, hogy a f..om fog egy egész estét koncertet végigénekelni, hiszen izzadok a reflektor alatt, meg fáj a torkom a végére, inkább itthon maradok.

A gyerek/rokontartást még mindig havonta utalja neki, 18 éves korában annyit változtatott, hogy nem az anyja kapta, hanem közvetlenül a lány.

Mivel már jogilag jó ideje nem kellene fizetnie, akár ezzel az összeggel is "sakkban tarthatná", ami persze átkerülne a másik számlára és ott gyűlne. Meg plusz még valamennyi havonta.

De a férjemen azt látom, hogy ő leragadt ott, hogy most a lányától hogy tagadna meg bármit is, mint apa. Miközben egy nagyobb összeg később, jó célra többet érne, mint a mostani, ablakon kiszórt pénz. Mert nem lakhatásra/étkezésre/oktatásra költi, hanem elszórja hülyeségekre.

És nem tudom megmagyarázni neki, hogy itt nem az összeg mértéke a mérvadó. Hanem az, hogy hiába mondja, hogy nem ért egyet az életvitelével, ha közben tevőlegesen mégis támogatja.