A párom lánya teljesen kihasználja az apját. Mit tehetnék?
A páromnak két gyermeke van. A lánya 19 éves, most érettségizett. Az anyjuk otthagyta őket évekkel ezelőtt, amikor összejött egy férfivel, így a párom neveli mindkét gyereket. Nincsenek túl jó anyagi helyzetben. Persze a párom rengeteget dolgozik, de 100 ezer ft-nál nem visz többet haza, és mindent ő fizet, az anyuka egy fillért se ad a gyerekek után. A lánya viszont állandóan követelőzik, mintha egy 10 éves kislány lenne, aki nem fogja felfogni, hogy az apjának nincsen pénze minden hülyeségre. A párom meg persze ráhagyja, mindenre azt mondja, hogy ő nem akar/mer neki szólni, mert megsértődik. Minden egyes nap mos a lány (hétvégén naponta többször is) ha csak egy órára is volt rajta egy ruha, azt utána kimossa, vagy pusztán azért, mert hetek óta a szekrényben állt. Hiába mondta neki az apja már párszor (persze nem túl határozottan), hogy mennyi vizet pocsékolnak el emiatt, nem érdekli. Nem jó neki semmi más, csak a legdrágább mosópor, öblítő, fogkrém stb. Olyan, mint egy kis elkényeztetett borsószem hercegkisasszony. És egyébként tényleg megsértődik, ha valaki is egy rossz szót mer neki szólni. Most kitalálta, hogy lemennének a barátjával 4 napra a Balatonra (természetesen az apja pénzéből strandolgatnának, ennének, innának, aludnának a szálláson). De ez nem elég, ő nem fog vonatozni, mert sok a cucc (úgy, hogy lesz vele egy férfi is), ezért kitalálta, hogy majd az apja leviszi őket a Balatonra, ami tőlünk kb. 200 km és haza is hozza. A párom megint nem mer ellent mondani neki, sőt már tőlem kérdezgeti, hogy nekem mi bajom van az ő lányával. Megint elmegy több tízezer ft-ja csak az üzemanyagra, mert persze a kisasszony nem hajlandó dolgozni sem, csak az apját pumpolni. A párom meg ezt nem látja, de hó végén persze mindig sír, hogy mennyire nincs pénze, meg hogy a számlákat se tudja kifizetni, még ott vannak az előző haviak is. És el is hiszem, hogy így nincs, mert tényleg nem sok pénzből élnek, és azt is minden hülyeségre odaadja a lányának. Oké, hogy mindent meg akar adni a gyerekének, de azért van egy határ. Én próbálok a lelkére beszélni, hogy ne hagyjon rá mindent a lányára, de ő annyira kerülni akar minden konfliktust, hogy inkább tönkremegy belé, minthogy a kislánya akármiben is hiányt szenvedjen. Már attól is félek, hogy ez fog lassan közénk állni, mert tényleg kezdi úgy látni, hogy nekem valami nem tetszik az ő lányával kapcsolatban. Szerintetek mit tudnék tenni?
45N
Szóval ez a te párod combos havi százezer jó magyar forintból:
- autót tart fenn
- csekket fizet
- 2 gyereket nevel
- "pumpálja" a nagylányt pénzzel
- naponta többször mosnak, és márkás mosószert használnak (nálam ez Ariel, vagy Persil)
- tízezreket elver benzinre
Én nem akarok okoskodni, csak egyvalamit kérdeznék:
EZT ÍGY MÉGIS - HOGYAN?!
Több dolog nem világos itt:
1. 100.000 FT-ból hogyan jön ki ennyi minden egy hónapban? 2 gyerek + autó + pazarlás és a nagylány követelései + a csekkek és akkor még nem is ettek. Értem, hogy a csekkekkel van azért elmaradás, de a többi sem jön kis sehogy.
2. Mi az, hogy az anyuka semmit sem fizet? A gyerektartást nem csak férfiaknak kell fizetni, ha a párod bíróságra menne, akkor köteleznék az anyát gyerektartásra, mert ilyen nincs, hogy otthagyja a gyereket, aztán szevasz, mintha elvágták volna. Ha a kisebbik 16 éves, neki még bőven járna. Vannak olyan esetek, amikor a bíróság visszamenőlegesen is megítéli a gyerektartást.
Ezek mellett azt mondom, hogy a párod igencsak elkényeztette ezt a lányt, és hiába üres a pénztárcája, tovább fogja pénzzel tömködni. Ha még így ki is tudta gazdálkodni valahogy, az albérletet már sehogy sem fogja tudni kifizetni. Sokat sajnos te meg nem tehetsz, mert a párod is csak annyit akar észrevenni, hogy bajod van a lányával. Ha már a kisebbik gyerek is látja a problémát, de a párod nem akarja észrevenni, akkor az a legjobb megoldás, ha hagyod, hadd essen pofára. (bocsánat). A végtelenségig ezt nem lehet csinálni, és talán majd egy nagyon megszorult helyzetben a párod a sarkára áll, és végleg behúzza a kéziféket.
Ha meg attól fél, hogy a lány megsértődik, akkor eléggé papucs, már ne haragudj. Mivel mindent megadott neki, mindent finanszírozott mint egy kisangyal, így persze, hogy a lány hozzászokott ehhez, és szerintem fogalma sincs róla, hogy az apja mennyit keres valójában.
De ha nem változik a helyzet, akkor is vele szeretnél maradni? Mert esélyes, hogy akkor a nagylány miatt neked kéne a csekkeket az ételt, a kocsi fenntartást fizetni.
Felnyitni a párod szemét te egymagadba úgysem fogod tudni, mert azt fogja hinni, hogy a lányát akarod kitúrni. A lány meg fel is használhatja ezt ellened.
Aha, tehát ha a lány elmegy Budapestre, akkor a párod meg a kisebbik gyerek majd éhen hal, mert a nagylány albérletbe óhajt menni az apja pénzén? Ne haragudj kérdező, de ha a párod ezeket mind elnézni, és inkább siránkozik hó végén, akkor én akármennyire szeretem, otthagynám. Mert ha egyszer a lány munkába áll, akkor sem fognak ezek megszűnni. Majd elvárja, hogy az apja vegyen neki autót, lakást, stb. Hogyne.
Párod eléggé puhap..cs, mert az anyuka miatt rég el kellett volna menni a bíróságra, és behajtani rajta a gyerektartást.
Sok mindent sajnos nem tudsz tenni, mert az írásodból kiderül, hogy saját maga nem akar a helyzeten változtatni, nem akarja észrevenni a problémát. Pedig a lány ezek szerint egyre többet akar, most még csak Balaton, aztán később albérlet Budapesten, stb. A lány is egy undorító pénzéhes dög (ne haragudj), hogy ennyire kihasználja a saját apját, de az apuka se normális, mert hagyja.
100.000 FT iszonyat kevés 2 gyerekre, és ennek a felét elviszi a lány. Én a kisebbik gyerek helyébe már rég kiosztottam volna ezt az alakot, hogy nyissa már ki a szemét, mert szó szerint a mindennapi betevőt veszélyezteti ezt a lánygyerek a luxus igényeivel. Ha meg megsértődik, kit érdekel? A való életben sem fogja senki se pátyolgatni, de ha ez így folytatódik, iszonyat pofára fog esni a lány később.
(13-as vagyok)
Hát kérdező, én erre csak annyit tudok mondani: Akit ki lehet használni, azt ki is fogják használni.
Gondolom a volt felesége is azért lépett le, mert tudta, hogy a férje olyan nyámnyila, hogy még bíróságra se fog menni soha gyerektartást követelni. Ez az ember menthetetlenül megalkuvó és iszonyatosan papucs, inkább hagyja, hogy kihasználják, minthogy vitába keveredjen.
De őszintén kérdező: szükséged van egyáltalán ilyen emberre? Hisz a saját gyereke használja ki, akkor mi lenne, ha idegenek közé kerülne például.
És erre nem mentség az, hogy csak jót akar a lányának, mert mindennek van határa, és a lánynak is muszáj lesz egyszer felfogni, hogy ha valamire nincsen pénz, akkor nincsen, és nem apukát kell megfejni állandóan. De mivel a párod is asszisztál a lány viselkedéséhez, és csak siránkozik, mint egy óvodás, hogy hó végén már semmire sincs pénze, így nem hiszem, hogy lesz valaha változás.
Őszintén: nekem ilyen pasas a hátam közepére sem hiányozna. Mivel semmit sem hajlandó ellene tenni, megérdemli, hogy ilyen helyzetben van.
(Másik 84%-os vagyok)
Kérdező, szerintem vidd el a párodat pszichológushoz, mert ez tényleg pszichológiai eset, hogy valaki ilyen szinten kerüli a konfliktust. Mitől fél a párod mégis? Mert valamitől szerintem már-már betegesen fél, hogy ilyen szinten kerülni akarja a konfliktusokat, és ez már rég túlmegy a "békeszerető" természeten.
Már pedig ha ez folytatódni fog, szinte biztos, hogy az egyre növekvő igényű lányával konfliktusok lesznek. A pszichológus segít neki, felnyitná a szemét, és a sarkára állna, talán még a bíróságra is bemenne, hogy az "anyukát" beperelje gyerektartás miatt.
Amit a lány művel, az meg enyhén szólva is iszonyat hálátlanság és pofátlanság. Ismeri ilyen téren az apját, és ezt ki is használja, undorító, hogy nem szégyelli a saját apját így kihasználni, főleg lelkileg.
Szerintem egyébként a problémák elől menekül betegesen a párod, mert azt gondolhatja, hogy ha nincs vita, veszekedés, vagy akármilyen konfliktus, akkor nincs is semmi probléma. Nem normális dolog, hogy ha valami problémával szembesül (kifizethetetlen csekkek), akkor egyből sír és összeomlik. Mindenképpen pszichológus vagy pszichiáter!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!