Mit lehetne anyámmal tenni?
Egyszerűen maximalista, mindig mindenben a legjobbnak kellene lennem, nem lettem kitűnő, rám sütötte, hogy mert figyelmetlen vagyok. Több országos tanulmányi versenyen (magyar, matematika, idegennyelv történelem) is részt vettem már, ezekben legtöbb esetben a legjobb hatban benne is voltam (eddig egyszer nyertem egy történelem versenyen) a helyezéseimre (általában 3. 4. vagy 6. helyen végzek) mindig olyan megjegyzéseket tesz, hogy ha már elindulsz egy versenyen,akkor a maximálisat kell nyújtanod. Számára csak a 100% -s teljesítmény az elfogadható. Valahogy már kezdek tőle kikészülni, kezdem nagyon unni ezt a hajtást. Egyszerűen borzalmas, hogy még most nyáron se van igazán semmi szabad időm, angol nyelvre kell járnom (felsőfokú nyelvvizsgára kell felkészülnöm, B 2 vizsgát tavaly tettem), ezen kívül matematikára és németre is be vagyok íratva. Ahányszor csak kérem, hogy had pihenjek, mindig azt mondja, hogy nem azért öli bele a taníttatásomba a sok pénzt, hogy ellustuljak, ha el akarok valamit érni, akkor maximális teljesítményt kell nyújtanom az élet minden terén. Most vagyok negyedikes jövőre fogok érettségizni. Anno direkt lettem nyelvi előkészítőre íratva, alapból nem is arra akartam menni.
Anyám azzal van mindig, hogy ő csak a legjobbat akarja nekem és majd egyszer hálás leszek neki érte.
Egy 18 éves lány
Ha OKTV-helyezésed van, akkor avval fel is vagy véve tetszés szerinti egyetemre gyakorlatilag?
A nyelvekre gyúrás az oké akkor még, a többiekben egyik füleden be, a másikon ki!:)
Kerd meg, hohy beszelgessetek es mond el neki, amit erzel. Hogy orulsz, hogy o csak jkt akar, de...legyel oszinte. Lehet veyzekedni fogtok vagy megsertodik, de elmondhatod a velemenyed.
NYUKAD valoszinuleg az a fajta szulo, aki rajtad akarj megvalositani onmagat...ez nem jo, de o nincs tudataban. Ő nem te vagy. A maximalist a embereknek nehez elviselni magukat is es nehez veluk egyutt elni.
legrosszabb esetben is hamarosan elmesz otthonrol es nem kell vele lenned eleted vegeig.
anyukád veled akar kompenzálni...amit "ő nem tehetett meg" azt most neked kell elérned/teljesítened...
ezt meg kell vele beszélned és megértetned, hogy te nem ő vagy...te is fogsz hibákat elkövetni, kisebbet és nagyobbat mint ő, de ezt a saját utadon akarod és nem azon amit rád erőltet...
Hogy a "legjobbat akarja kihozni belőled". Már megtette!! Ez a legjobb teljesítmény, ami benned van, te ennyire vagy képes!!
Ha ő annak idején jobban tanult volna, akkor te is jobb észt, stb. stb. örököltél volna!!! Ne akarjon belőled kihozni olyasmit, ami nincs benned, amit tőle nem kaptál meg genetikailag, alkatilag, stb. stb.
Nem jól gondolja anyukád. Nem akarlak ijesztgetni, de az ilyen kis tanulógépek nagyon nehéz helyzetbe kerülnek az egyetemen. Ott nincs már kitűnő. Legfeljebb büfészakon.
Az élet nem csak tanulásból áll. Kellenek baráti, szerelmi kapcsolatok, gyakorlatiasság a mindennapokban, diákmunka, lazulás, minden.
Írom ezt a volt oktv-s felvételimmel, doktorimmal. Szerencsére anno sikerült 120km-nyire mennem egyetemre.
Harcolj a függetlenségedért!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!