Van még rajtam kívül olyan, aki mindig elvárja a szüleitől a támogatást?

Elvárni ilyet nem lehet, felnőtt ember vagy nem kisgyerek, főleg akkor sem várhatod el, ha ezt csak feléd irányulva akarod...neked ugyanúgy meg kéne tenni ezeket.

Viszont egy igazi szülőtől ezt nem is kell elvárni, mert magától jön az indíttatás ahogy a gyerekből is...

Nem várom el, ennek magától kell jönnie az emberből.

Bár nem élek velük, de azért sok mindent meglehet beszélni velük. Rosszul esne ha nem így lenne, de nem erőltetném.

Természetesnek kellene lenni,de sok családban nem az.Én sem emlékszem arra,pedig szeretnek a szüleim,hogy átöleljenek vagy támogassanak vagy ilyesmi.Mikor volt a szakításom 17 évesen,nagyon megviseltem,ott bőgtem mint egy szamár,anyukám akkor is csak olyanokat mondott,hogy légy erős,meg tedd túl magad rajta meg az élet megy tovább,miközben csak arra vágytam volna,hogy öleljen át,és mit tudom én simogassa a fejemet ameddig kibőgöm magam.

Most már van egy 5 éves lányom,és minden nap elmondom neki,hogy mennyire szeretem,hogy mennyire boldog vagyok hogy van nekem,és mindig támogatni akarom,megérteni,vele sírni ha fájdalma van.Szerintem ez nagyon fontos,és biztos azért vagyok ilyen,mert én ezt nem kaptam meg.Apukám soha nem is mondta hogy szeret,de anyukám sem ölelgetett,puszilgatott soha.