Hogy segítsek neki?
Lehet, hogy kicsit hosszúra sikeredik ezért külön köszönöm annak aki elolvasa és hasznos tanáccsal tud szolgálni.
Elváltam a lányom apjától mikor 11 éves volt. Nagyon jó körülmények között éltünk, de második férjem még tehetősebb volt.
Sajnos a válásunk nem mondható békésnek, sokáig húzódott és sokszor csúnyán viselkedtünk, beszéltünk egymással.
Miután lezárult külföldre költöztünk és igyekeztünk mindent megadni a lányomnak. Sajnos nagyon-nagyon rossz gyerek volt. Nem bírtunk vele, követelőzöt, fenyegetőzőtt. Sajnos rossz megoldást választottunk, megadtunk neki mindent amit kért csak azért, hogy csendben legyen.
21 éves korára annyit költött mint más ember egy egész élet alatt sem.
De, az egyetem utolsó évében megváltozott, szerelmes lett.
Nekünk nem tetszett a fiú, ugy gondoltuk nem hozzá való. Ő elköltözött a fiúval albérletbe és dolgozni kezdett. A pozitív változásokat látva (alkohol és drogok teljes mellőzése) egyre közelebb kerültem hozzá. Az alatt a 3 év alatt végre olyan lányom volt amiről mindig is álmodtam.
Sokat beszélgettünk, és azt is elmondta hogy azért viselkedet úgy, mert azt érezte, hogy csak azzal tud fájdalmat okozni nekünk ha szórja a pénzt. És csak akkor figyeltünk rá ha rosszat csinál, még akkor is ha veszekedtünk vele, legalább rá figyeltünk.
Párom munkát adot a párjának, először nem akarták elfogadni, de végül sikerült egy visszautasíthatatlan ajánlatot tenni neki.
Sajnos egy balesetben a fiú életét vesztette. Bécsbe mentek autóval munkaügybe, a lányom kisebb sérülésekkel túlélte, a fiú a helyszínen meghalt. Bár a cég által volna a repjegyeket, a fiú félt a repüléstöl ezért mentek autóval.
Ennek már lassan két éve, de a lányom a baleset óta olyan mint régen. Visszatértek a régi szokásai. Én próbáltam segíteni, de minket okol, azt mondja ha mi nem ......
Ha nem adunk neki pénzt akkor ismerősöktől kér, persze nekünk kell vissza adni. Vagy eladja otthonról a dolgokat.
Van, hogy napokig nem jön haza, halálra izguljuk magunkat ő meg koszosan és részegen jön haza.
Orvoshoz nem akar menni, beszélni nem lehet vele.
Nem tudom utcára tenni, mert szeretem és régen én is sok hibát vétettem a nevelésében.
Azért érdekes, hogy mások ítélkeznek egyesek felett, akik jól láthatóan elcseszték a nevelést, de próbálták rendbe rakni.
Nem tartjátok egyáltalán a kapcsolatot az apával? Esetleg nem tudna ő hatni rá egy picit. Keressetek vkit, aki tud segíteni neki, akár szakembert. Biztos vannak olyan barátai, akik nem drogoznak és józan gondolkodásúak és akik belátják, hogy nem vezet jóra a viselkedése. Lehet ők jobb belátásra tudják bírni. MEg kell mondani mindenkinek, akitől kölcsön kér, hogy innentől kezdve csak úgy adjanak neki, hogy tőle várják vissza, mert ti nem fogjátok kifizetni. MEg kell húzni a határt és szembesíteni kell, ugyan azt a viselkedést alkalmazni, amit ő. (nyilván nem a drogokra, piára értem) hagyagolni kell, nem érdeklődni utána, meg kellne nézni, hogy arra mit reagál. Arra, hogy nem álltok többé mögé bármit tesz. Még ha ez fáj is...ha nem tesztek vmit könnyen elveszíthetitek örökre. Esetleg vmi helyes normális srác ki tudná szedni a helyzetből, talán ha újra szerelmes lenne
Talán nem késtél el..
az embernek a gyereke marad, akárhány éves és akármilyen rossz is..
próbáld elkapni egy józan pillanatában és beszélni vele, hogy milyen klassz volt, amíg együtt volt a barátjával, miért gondolja, hogy ti vagytok az okai..
esetleg utazz el vele kettesben, nagyon nagy traumán esett át, időt kell hagyni neki a gyászra.
veszekedéssel nem mentek semmire, beszélgess vele, hidd el enyhülni fog a helyzet, ha látja, hogy szeretettel mellette állsz jóban-rosszban. Kitartást kívánok..
Az édesapja partner mindenben, főleg akkor ha engem kell hibáztatni.
Pénzel tömi, és igazolja a butaságait.
szerintem is vidd el pszichológushoz és vidd társaságba ahol normális emberek vannak. még az is lehet, hogy megismer valakit és megint megszépíti a szerelem.
a fiú halála meg egyértelműen nem a ti hibátok, de persze ilyenkor az ember mond meggondolatlan dolgokat is.
én megértem, biztosan nehéz lehet , de talpra kell állnia, segíts neki. ha jól értem nem sok ember törődik vele őszintén. legalább te ne fordulj el tőle
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!