Miért kell folyamatosan hívogatniuk? (többi lent)

türelem, új még a szitu a Szüleidnek:)

a szülők általában fiatalabbnak érzékelik a gyerekeiket a valós koruknál, még nem szokták meg, hogy szinte felnőttél. szóval, türelem:)

jobb, mintha le se tojnák, hol vagy....

Ez teljesen normális aggódás a szüleid részéről, főleg ha ilyen kiruccanások nem gyakoriak nálad. Megnyugtatlak. 20 évesen, sőt 30 évesen is aggódni fognak érted.

Én elég laza szülő vagyok, a fiamnak 17 éves kora óta megvan a maga magánélete amit mindig tiszteletben tartok. Nem volt szokásom soha a telefonon lógni, mert tudtam hív ha gond van. Ma mégis hajnali 2 -kor felhívtam a 24 éves fiamat, hogy mikor jön haza a szórakozásból. Hiába felnőtt férfi, hiába feketeöves, hiába megfontolt ember, én akkor is aggódtam érte.

Ez nagyon sok anyuka (talán) mániája, vagy inkább aggódása.

A fiam nős különálló, de ha valahova megy, minden fél órábankell jelentkeznie és ha nem ő hívja vissza. Ha nem, akkor már jön a hiszti.

Mi ezt úgy beszéltük meg, hogy naponta egyszer, leginkább késő délután volt, telefonálnom kellett egyet, hogy jól vagyok. És nem ők hívtak engem, hanem én őket, amikor alkalmas volt. Előre kell tisztázni a játékszabályokat és akkor nem ér meglepetés. Ennyi idő a szülőknek rémálom, hogy nem is hallanak felőled, csak ha baj van, ez kevés. Kompromisszum a titka. LEgközelebb, ha hívnak, mondd meg, hogy este felhívod őket, és utána is minden este, de napközben ne csörögjenek, mert programokon vagytok, vigyázol magadra és szereted őket, és ennyi.

Amúgy engem is terhelt annak idején ez a túlféltés, aztán 19 voltam, amikor hajnalig kimaradtam, és akkor is megtartottam még a szokást, hogy 10 óra felé egyszer odacsörögtem, hogy jól vagyok. Beszéltünk 1 egész percet, ahogy szoktunk és jó éjszakát kívántam nekik. A velem szemközt iszogató lány elsírta magát, hogy őt sosem szerették annyira, hogy aggódjanak érte, és milyen jó, hogy engem még felnőttként is féltenek, milyen szerencsés vagyok. Ez az eset (is) ráébresztett arra, hogy ez tényleg nagyon különleges érzés, és meg kell becsülnöm.