Mit csináljak, ha ebbe belefáradtam? Miért nem lehet elfogadni azt, hogy abba szeretném hagyni a hajtást?
Most lettem 17 éves. Úgy érzem, hogy belefáradtam ebbe. Mindig próbáltam mindenkinek megfelelni, nem szégyent hozni a családomra, ott lenni a barátnőimnek, ha szükségük van rám.
Kiskorom óta táncolok és teniszezek, versenyszerűen (külföldi versenyekre is kijutok).
Több nyelven beszélek, nyelvvizsgáim vannak.
Múlt héten érettségiztem emelt szinten (már van egy ötös emelt érettségim angolból).
Az iskolában a legjobb tanulók között vagyok, hármasnál rosszabb jegyem sosem volt (az sem sokszor).
Hobbiszakács vagyok, de szeretek fotózni és vásárolni is, ez a három dolog köt le a legjobban, plusz könyv- és sorozatfüggő vagyok. Mindenki azt hiszi, hogy kiegyensúlyozott vagyok, de ez nem így van...
A családommal kívülről semmi gond nincs, jól kereső apa, boldog feleség, gyerek. De itthon folyamatos az üvöltözés, a tányérok, poharak hajigálása, a megcsalás. Senkit nem merek hozzánk hívni, mert félek, hogy akkor is balhé lenne.
Az egyik mamám alkoholista, a másik szimplán gonosz.
Úgy érzem, belefáradtam ebbe az egészbe. Egyszer úgy szeretnék felkelni, hogy nem időre kell ébrednem, nincs megszabva, meddig fürödhetek késés nélkül, vagy nem kell semmilyen különórára, próbára sietnem.
Nem azt mondom, hogy az a jó, ha valakinek még érettségi előtt, végzősként sincs semmije... De igenis jó buli volt ma reggel 7-kor hazaérnem, egy hétvégére elfeledkezni mindenről. Jegyekről, versenyekről, fellépésekről, tételekről, balhékról...
17 éves vagyok és most csókolóztam először. Egy hétvégét nem voltam itthon, mégis úgy érzem, hogy annyi minden történt velem, ami más életében fokozatosan jön el.
Jött egy nagy önbizalom-löket és elmondtam anyának, hogy szeretnék lefaragni az elfoglaltságaimból, kicsit lazítani.
De természetesen erről hallani sem akar, közölte, hogy "nem". Meg hogy úgy látja, hiba volt elengednie napokra, ha ilyenekkel állok elő...
De könyörgöm, ő semmi értelmeset nem csinál, soha nem is csinált. Én meg csak annyit szeretnék, hogy egy kicsit élek, mint más korombeli.
Nem azt mondtam, hogy nem megyek egyetemre. Csak szeretném, ha 20 év múlva visszagondolok a gimis éveimre, akkor a jó hangulat fog eszembe jutni és nem a sírógörcs és az egyedüllét.
válasza:Akkor ezek most neked hobbik vagy szülői előírás?
Ilyenről amúgy nem hallottam még filmen kívül, hogy valakit a hobbikra rákényszerítenek.
Attól, mert még nem hallottál ilyenről, létezik. Lásd az én esetemet.
Ez megfelelni vágyás, vagy nem tudom. Eleinte még szerettem a táncot, a sminkelést, készülődést. De most már ez is inkább nyűg nekem.
válasza: válasza: válasza:Nekem általános iskolában volt ilyen különóra, egyszerűen nem mentem el, a szüleim meg nem szeretnek ráfizetni dolgokra, úgyhogy ez hatásos volt és abbahagyhattam (nekem az volt a problémám, hogy türelmetlen oktatóim voltak). Viszont nagyon sok másban ráismertem a leírásodban az én családomra is, nagyon hasonlók (néhány eltérést leszámítva).
Próbálj erős lenni és tegyél azért, amit akarsz, ne mások irányítsák a te életedet, hanem te.
válasza: válasza: válasza:Nagylany vagy mar. Gondold vegig mit szeretnel tovabb csinalni es mit nem, aztan mondd el a szuleidnek es pont.
Senki sem tud teged mar semmire sem kenyszeriteni. Amugy nem vagy egyedul, az ilyen versenyistalloban nevelt gyerekek 90%-a pont ugyanigy erez, csak korabban fellazadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!