Van olyan, hogy a szülő előbb meghal a gyerek számára lélekben, mint testileg?
Elmagyarázom mire vonatkozik a kérdés.
Most 20 éves vagyok, 16 éves voltam amikor meghalt az anyukám, de ő most is él bennem, és van,hogy úgy alakítom az életem,hogy arra gondolok,hogy ez anyukámnak tetszene e vagy sem.
Az "apám" viszont 16 éves koromban lélekben halt meg, elkezdett inni, agresszív alkoholistává vált és többé semmi sem érdekelte csak az alkohol.
Előtte némi túlzással, de mintaapának lehetett volna nevezni, szinte tökéletes gyerekkorom volt, olyan is volt,hogy 6-7 évesen azért sírtam mert apukám elment néhány napra dolgozni, és már akkor hiányzott.
Sajnos még most sem tudtam teljesen kizárni az életemből, de ez már csak szeptemberig lesz így, viszont bármennyire is szomorú, de nem tudnám sajnálni ha meghalna, mert számomra 4 évvel ezelőtt meghalt.
De nem tudom,hogy ezt csak most gondolom e így, mert akit most ismerek az nem ő, az egy utolsó aljas alkoholista aki halált érdemelne, viszont gyakorlatilag ez ugyan az az ember akit gyerekként szerettem.
Azon gondolkozom,hogy ha tényleg meghal fizikailag is, akkor vajon fog e hiányozni?Mit fogok akkor gondolni?
A kérdésedre válaszolva, igen, van ilyen.
Nagyon szomorú, amit írsz. Apukád nyilván anyukád halála miatt lett alkoholista.
Nyilván ő felelős a következményekért, viszont arra lennék kíváncsi, hogy próbáltál-e segíteni rajta valamilyen módon? Vagy próbált-e ő bármilyen segítséget kérni? Nem figyelt rá senki a környezetében?
Bármennyire elhidegültél tőle, kegyetlenség kijelenteni bárkiről, pláne a saját szülődről, hogy halált érdemelne. Senki nem érdemli a halált.
az az érdekes hogy férjem ugyanez miatt nem áll szóba apjával nem találkoznak,régen iszákos volt,meghalt számára.25 éves nő vok,nekem mamám 3 éve halt meg,de csak ő volt nekem egyedül,apa 10 éve halt meg nagyon fájdalmas volt elveszteni őket.ez enyhe kifejezés,egyedül maradtam.
anyával sajnos fokozatosan egyre rosszabb lett a kapcsolatunk,a 8 év alatt mióta külföldre kiment.
nemcsak az elhidegülés,hogy sosem számithattam rá itthon bármikor,hanem ha kétszer egy évben hazajön akkor is vitázik,meg ugybeszél kis hüle,hüle k. stb.és az a mániája hogy a pénze kell,pedig sose kértem,de mindig hozott haza csomó pénzt sajnos elfogadtam,és hiába ismétlem magam 100-szor,az a mániája hogy a pénze kell örökké.már évekkel ezelőtt elvesztettem őt,nagyon megváltoztatta a kinti lét.meghalt már nekem,onnan tudom,mert ha egyszer meghalna igazából,ijesztő de nem éreznék semmit.mindig kötekszik,nem ugy viselkedik mint aki szeretne engem ,főleg ezért.a legröhejesebb hogy férjem anyja tavaly meghalt én simán odaadnám az enyémet,ha ő az apja helyett az enyémet.mert igy egyáltalán nincsenek szüleink...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!